>A 2012-es jelentés nemcsak arra világít rá, hogy **Balog Zoltán** emberierőforrás-miniszterként már 2012-ben kapott jelzést Szabó Máté ombudsmantól a bicskei gyermekotthonban történtekről, hanem arról is, hogy az igazgató által bántalmazott gyermekek számos alkalommal jelezték, mi történik velük.
Aztán Zoli elolvasta a jelentést, majd berúgta a szart az ágy alá. Nem lehet, hogy erről is meg kéne kérdezni Zolit? Vagy nagyon imádkozik? Nem ér rá válaszolni, mert a Jóistennel beszélget? Nem hallja a kérdést, Biblia van a fülében?
>A bejelentés szerint közel négy éve a gyermekotthon egyik gyógypedagógusa elmondta, hogy az egyik, akkor 7. osztályos növendéke azt mesélte neki: a gyermekotthon szolgálati lakásában lakó igazgatóhoz többször ment sakkozni. Az intézmény vezetője a gyermek jelenlétében szexuális tartalmú célzásokat tett, és egy alkalommal megérintette a fiú heréjét.
Zoli bizonyára az ombudsmani jelentés olvasása közben arra jutott, hogy a herefogdosás az integráns része a sakkpartinak. Lépsz a huszárral, megmogyorózod a kisfiút, leveszed a bástyát, ilyesmi…
>Végül az a megoldás született a jelentés szerint, hogy a gyermeknek a gyógypedagógus azt javasolta, csak akkor sakkozzon az igazgatóval, ha másik felnőtt is jelen van.
Problémamegoldás: Magyarosch.
>Bárnai Árpád 2006-ban kezdett dolgozni a bicskei gyermekotthonban, amit akkor hagyott ott, amikor elindult az első, ám kudarccal végződő vizsgálat. A jelentést ketten írták alá, Bárnai és kollégája, akit kirúgtak, később munkaügyi pert indított, és kártérítést kapott.
Aki szól a fideszes kapcsolatokkal rendelkező pedó ellen, azt kirúgják a gecibe. A fideszes kapcsolatokkal rendelkező pedó Orbán személyes felterjesztésére állami kitüntetést kap.
Ez annyira… GYÖNYÖRŰ történet úgy összegészében, hogy mindjárt elhányom magam.
Ezek alapján lehet feljelentést tenni szerintetek? Tehát ha én most besétálok a rendőrségre mondjuk.
2 comments