Nem lesz Békemenet március 15-én

by benitoherrero

30 comments
  1. Legyen béke! Vagy ne? Most akkor mi van? Bájos Zsótti már nem menő? Már nem lehet összegereblyézni legalább 3 nyuggert?

  2. Az egy héttel később sajtóklubban Néző László, a Mediaworks főszerkesztője pedig azt mondta, hogy „és például március 15-én megmutatjuk, hogy mi is össze tudunk hozni néhány százezer embert, akkor talán ki tudunk ebből az egészből győztesen kerülni”.

    Ez most itt mit takar?
    Győznek a gyermekvédelem ellen vagy mi?

  3. Most nem merik bevállalni, gulyást is “megműtötték” és nem kormányinfózik. Lapítanak mint szar a fűben, tele a gatya.

  4. Gondolom a lengyelek nélkül már nincs is értelme 🙁

  5. Legalább afelől nyugodt a szívem, hogy az egyetemünktől/tanszékünktől elvett csekély 1,5 millás kutatási keretösszeg nem demens nyugdíjasok felbuszoztatására és bebaszatására lesz szánva.

  6. elnezest a rossz magyarert

    hol voltal mikor bekement halott

    otthon voltam es pacalporkolt ettem, mikor telefon csongott

    “bekemenet meggyilkolt”

    “ne”

  7. Ez azt jelenti hogy a rendszer stabil, nincs szükség beavatkozásra.

  8. Vesztettek 250 ezer szavazót, ez kb. annyi, amennyi hülyét ezekre össze lehet trombitálni. Beszartak egy kicsit és inkább a kampányra fognak fókuszálni, addig meg csendben várják, hogy elüljön a vihar.

  9. >”„a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.”

    Kicsodák? Micsodák?
    Ezek valami láthatatlan barátok?

  10. De akkor a hívek nélkül beszéd sem lesz? Ki fog tapsikolni?

  11. Most mihez kezdek a több szám felhalmozott záptojással?

Leave a Reply