most mondanám hogy az egészségügy helyzete nagyban segít hogy gyorsan eltűnjön ez a réteg, csak mi fiatalabbak is ugyan úgy szívjuk amit csináltak…
Hijabos sorosista, én hívnám a TEKet
“Akit megérintett az olyan is, engem nem érintett meg” asszem kicsit behánytam
The Voting Dead
Én jól szórakozom rajtuk.Ők (a riport alanyok) annyira megingathatlanul elhiszik amit hisznek…Szar az életük és még meg is köszönik,éljen a Fidesz!😂😂
Viccet félretéve:Szerintem ezen emberek nagyrésze nagyon roszz körülmények között nőtt fel,és amiben most élnek(fizikálisan és mentálisan) jobb ,mint amibe beleszülettek.Lehet sosem jártak a ,,nyugaton,, és nem tudják-tudhatják ,h lehet jobb az élet ,igazságosabb ,stb,stb…De előbb utóbb ez a ,,generáció is ki fog halni,,.
[removed]
>K: A kegyelmi botrány az megérintette egyébként a Fidesznek a szavazótáborát is.
V: Igeen? Hát akkor az, akit ez megérintett, az olyan is, engem nem érintett meg.
Nice, a Fidesz táboron belül már egymásra is dobálják a szart lol.
Síkbuta egység sugarú emberek voltak, vannak és lesznek is. Nincs új a nap alatt.
A néni viszont még szül 5-6 gyereket a hazának, te meg nem. /s
Na ez a baj. Hogy nezem es ennek a fejkendosnek meg ennek a siros hangu napszemuvegesnek a lattan is valami olyan indulat fog el, amit nem akarok szavakba onteni, nem akarok ilyen erzeseket a testyemben. Szornyu
“Annyira piti ügy”.
Gondoltam írok valami civilizaltat de nem megy.
A kurva anyád.
Pedofilok.
Mondjuk tény hogy az a plakát szintén elég retardáltra sikeredett, de hát nagyjából ott is hasonló a közönség.
Kíváncsiságból egy hétköznapon felkeresném ezeket az embereket mondjuk hó vége felé és megkérdezném mizu
Mennyi fiatal támogató 😆
Hogyha ez nem üti meg egy fideszes ingerküszöbét, akkor azért kíváncsi lennék, hogy mi ütné meg? Talán ha kilépnék az EU-ból? Ha kilépnénk a NATO-ból? Ha mindezek után behívnánk újra az oroszokat nosztalgiából? Ha visszavonnánk minden magyar törvényt a 1989 előtti állapotra, mert Kádár alatt jobb volt? Ha visszatérne az egypártrendszer?
es itt lathatjuk az orszag fiatal demokratait 💁🏼♀️
Akkor minek hallgatod? 🙂 😀
De tényleg ezeken már csak a 2 láb föld meg egy láb mész segít.
A kendős néni nem szerepelt (le) már valami hasonló videóban?
Remélem hamarosan elviszi őket egy kórházi fertőzés.
A csávó kajak Görögországos sapeszban jelent meg Márciust 15-én mint nagy hazafi?
Ezt teszi az aggyal ha valaki csak krumplit eszik.
Az 1-2 értelmes megszólalót leszámítva csak az lenne a kérdésem,hogy miért nem ezek a senkiházi söpredékek kínlódnak ALS-ben,vagy bármely egyéb halálos betegségben? 😡
Ezek a karakterek mindent elárulnak, kik képesek gerinc és agy nélkül élni.
Megnézve a másik videót ahol a Magyar Péter beszédére érkezőket kérdezték, akkora a szakadék mintha egy elmegyógyintézet bentlakóit kérdezték volna, utána pedig egy orvosi egyetem hallgatóit interjúvolták volna meg.
Itt látszik, hogy a Fidesz szavazói vagy nem tudnak gondolkodni, vagy megelégszenek a párttól kapott válaszokkal. Ez valahol baromi szomorú.
Magyar Péterről még nem tudom eldönteni mi a célja, de a gondolkodó változást akaró emberek kíváncsiak rá.
33 comments
Lábon kihordott agyhalál.
“Még ha igaza is van részben, egészben.. de most milyen alapon? Ez nem etikus” – aztak* (1:20-nál)
Mi értelme a YouTube-ról letölteni egy videót, feltölteni a Tiktokra, aztán onnan újra letöltve 360p minőségben felrakni ide?
[https://www.youtube.com/watch?v=rEk5kbNqR9s&ab_channel=Telex%E2%80%A4hu](https://www.youtube.com/watch?v=rEk5kbNqR9s&ab_channel=Telex%E2%80%A4hu)
Atomháború és 3. Világháború fontosabb,mint a kegyelmi ügy🥲
Na kedves fiatalok, ezek az emberek azok akik az életeteket hosszú-hosszú évekre meghatározzák.
Kádár gyermekei! De már nem tart soká, a kihalás kora elkezdődött!
https://preview.redd.it/7bo9qj42jnoc1.jpeg?width=720&format=pjpg&auto=webp&s=40187483ea068fed6fa53f637ff8f9d8773a8997
most mondanám hogy az egészségügy helyzete nagyban segít hogy gyorsan eltűnjön ez a réteg, csak mi fiatalabbak is ugyan úgy szívjuk amit csináltak…
Hijabos sorosista, én hívnám a TEKet
“Akit megérintett az olyan is, engem nem érintett meg” asszem kicsit behánytam
The Voting Dead
Én jól szórakozom rajtuk.Ők (a riport alanyok) annyira megingathatlanul elhiszik amit hisznek…Szar az életük és még meg is köszönik,éljen a Fidesz!😂😂
Viccet félretéve:Szerintem ezen emberek nagyrésze nagyon roszz körülmények között nőtt fel,és amiben most élnek(fizikálisan és mentálisan) jobb ,mint amibe beleszülettek.Lehet sosem jártak a ,,nyugaton,, és nem tudják-tudhatják ,h lehet jobb az élet ,igazságosabb ,stb,stb…De előbb utóbb ez a ,,generáció is ki fog halni,,.
[removed]
>K: A kegyelmi botrány az megérintette egyébként a Fidesznek a szavazótáborát is.
V: Igeen? Hát akkor az, akit ez megérintett, az olyan is, engem nem érintett meg.
Nice, a Fidesz táboron belül már egymásra is dobálják a szart lol.
Síkbuta egység sugarú emberek voltak, vannak és lesznek is. Nincs új a nap alatt.
A néni viszont még szül 5-6 gyereket a hazának, te meg nem. /s
Na ez a baj. Hogy nezem es ennek a fejkendosnek meg ennek a siros hangu napszemuvegesnek a lattan is valami olyan indulat fog el, amit nem akarok szavakba onteni, nem akarok ilyen erzeseket a testyemben. Szornyu
“Annyira piti ügy”.
Gondoltam írok valami civilizaltat de nem megy.
A kurva anyád.
Pedofilok.
Mondjuk tény hogy az a plakát szintén elég retardáltra sikeredett, de hát nagyjából ott is hasonló a közönség.
Kíváncsiságból egy hétköznapon felkeresném ezeket az embereket mondjuk hó vége felé és megkérdezném mizu
Mennyi fiatal támogató 😆
Hogyha ez nem üti meg egy fideszes ingerküszöbét, akkor azért kíváncsi lennék, hogy mi ütné meg? Talán ha kilépnék az EU-ból? Ha kilépnénk a NATO-ból? Ha mindezek után behívnánk újra az oroszokat nosztalgiából? Ha visszavonnánk minden magyar törvényt a 1989 előtti állapotra, mert Kádár alatt jobb volt? Ha visszatérne az egypártrendszer?
es itt lathatjuk az orszag fiatal demokratait 💁🏼♀️
Akkor minek hallgatod? 🙂 😀
De tényleg ezeken már csak a 2 láb föld meg egy láb mész segít.
A kendős néni nem szerepelt (le) már valami hasonló videóban?
Remélem hamarosan elviszi őket egy kórházi fertőzés.
A csávó kajak Görögországos sapeszban jelent meg Márciust 15-én mint nagy hazafi?
Ezt teszi az aggyal ha valaki csak krumplit eszik.
https://preview.redd.it/rywzmgxa6ooc1.jpeg?width=974&format=pjpg&auto=webp&s=f31773e459cb18c242e701062050d65e641ac2bd
Az 1-2 értelmes megszólalót leszámítva csak az lenne a kérdésem,hogy miért nem ezek a senkiházi söpredékek kínlódnak ALS-ben,vagy bármely egyéb halálos betegségben? 😡
Ezek a karakterek mindent elárulnak, kik képesek gerinc és agy nélkül élni.
https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2