Sziasztok!

Lehet hallottátok ezt a sztorit, de TL;DR az állam megvesz 10 ingatlant a Diószeghy Sámuel utcában, és októberig adott időt a lakóknak – és az önkormányzatnak – hogy találjanak nekik új lakóhelyet. Az önkormányzatnak voltak középtávú tervei az ingatlanokkal, először is emberségesen felakarta amit lehet újítani, a maradék lakónak – akik mind nagyrészt lakbért fizető, 30 éve ott élő lakosok – pedig felújított bérlakást adtak volna.

Ez egy 6 éves terv volt 2030ig, most 3 hónapot adott a kormány hogy 500 embert elhelyezzen az önkormányzat, ami fizikailag lehetetlen.

De a leglebaszottabb a sztoriban Kecskeméti László, helyi Fideszes álinfluenszer, akit képviselőjelöltnek építettek.

Elkezdte a helyieket úszítania 2030as tervekkel kapcsolatban, állítása szerint "nyugtalanok mert a lakhatásuk veszélybe kerülhet" . [poszt]

4 órával (!!!) a posztja után kijöttek a kormány tervei ami nem 2030-ig tervez, hanem októberig utcára dobja őket.

Este már dícsérte ezeket a terveket, és a lakók nyugtalansága nagyon nem érdekelte. [kommentje Jámbor Andárs posztja alatt]

Komolyan hasonlítsátok össze azt a pár óra különbséget. Ahogy azonnal megváltozott a hozzáállássa az ott élők jövője és kiszámíthatósága kapcsán. Ahogy leforgatta a kis tiktok videóját délben mint aggódó lokálpatrióta, este pedig már röhögőszmájlival reagált a lakók utcára dobására.

Van ezeknek egyáltalán lelke? Hogy néznek tükörbe minden nap? Én értem hogy legfelső vezetői szinten sok bőr kell ehhez az egészhez, de az hogy egy kemény 1200 likeal pózóló kis képviselő is ennyire embertelen legyen, lenyűgöző szerintem.

by Realistic-Gap-5246

10 comments
  1. Tudattal nem rendelkező test csak, mint mindenki a fideszben.
    Délután még nem tudta pontosan, hogy mit gondol az esetről, így valami gyári standard morális iránytű alapján kezdett el szimpátia hajhászásba, de estére a kapcsolat a hive mind-al létre jött és lekérte a megfelelő adatokat.

  2. Ilyen amikor leszol fentrol a velemenyed/demokracia es elmondja hogy mit gondolsz?

  3. Gondolom kedd délután volt a gerinceltávolító műtétje.

  4. “ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”
    Átlag pártkatona, csak azt mondja amit épp akkor neki kedvez.

  5. Keddről szerdára sok minden meg tud változni bizonyos emberi fejekben, testekben, főleg gerinctájékon beindulnak a bomlási folyamatok..

    *Side note*: párom szülei élnek majdnem 30 éve önkormányzati lakásban, felújították, bele rakták kb egy ház árát, úgy voltak vele, hogy egyszer megveszik az önkormányzattól. Azóta az önkormányzat eladási stop-ot hirdetett, szóval egy olyan otthonba raktak egy rakás pénzt, ami lehet sose lesz az sajátjuk. Nagyon rosszul jártak és járnak azok is, akik azt gondolták, hogy nem fogja egyszer az állam kihúzni a seggük alúl a lakást és keres neki valami nagyságrendekkel rosszabb, élhetetlenebb verziót.

  6. Egyszerű ez: azért csinálja, mert megteheti. A párt nem fogja felelősségre vonni vagy parkolópályára tenni és ráadásnak feltenném egy kisebb józsefvárosi lakás árát, hogy az ötszáz kidobott embernek legalább a fele rá fog majd szavazni.

    Akkor meg miért ne?

  7. >TL;DR az állam ~~megvesz~~ 10 ingatlant a Diószeghy Sámuel utcában, és októberig adott időt a lakóknak – és az önkormányzatnak – hogy találjanak nekik új lakóhelyet.

    *önkényesen kisajátít.

  8. Nyilvan kedd delutan volt a NAGY VIZIO MEETING, aztan közöltek vele, hogy papa, mostmar ez a narrativa. Ja, okes, persze nagyuram *nyalo hangok*.

  9. It seems the Józsefváros Fidesz candidate’s stance shifted dramatically from defending residents one day to supporting their eviction for development the next – politics can be a dizzying dance.

Leave a Reply