Nem igazán találok szavakat

43 comments
  1. Az a baj, hogy van benne igazság. Ha a Fidesz megint nyer, akár 2/3 nélkül, akkor az ellenzék a jelenlegi formájában megszűnik, ha 4. alkalommal sem sikerül legyőznie a Fideszt, főleg 6 párt összefogásával és választói táborával.

    Az biztos, hogy egy újraválasztás után Orbánék biztos, hogy átfaragják majd egy kicsit a választási törvényt, hogy 2026-ban már ne indulhasson 2 vagy több párt együtt.

  2. Végső csapás az ellenzékre…

    Ja, meg:

    – Minden egyéb más állampolgárra, aki nem szeretné a narancsos szekeret tolni.
    – Minden egyéb emberre, bármelyik párt halmazából (tanár, rendőr, gyári melós, egészségügyis stb. (végül is igen, sikerült minden csoporttal kibszni 12 év alatt)).
    – Végső csapás a demokráciának csúfolt társadalmi izére (nyomokban még itt – ott fellelhető, de a földön fekszik, az utolsó lélegzetvételével már látja a csendes fényt, miközben ezek a pribéket szétrúgják a fejét.
    – Végső csapás a saját és gyerekeink jövőjére, (üdv NAT).
    – Végső csapás a magánnyugdí…ohh wait.
    – Végső csapás bármire.

    Én meg abban bízom, hogy rátok vár végső csapás, mert ennél nagyobb ellensége nem volt még ennek az országnak, mint ez a kleprokrata burzsoá szélkakasfelfogású maffiokrácia…

    Pfej.

  3. Lehetséges, hogy az ilyen emberek szó szerint megennék a nagyfőnök frissen gőzölgő salakanyagát is megtiszteltetésükben pedig még sírnának is repetát követelve?

  4. Egyáltalán nem igaz, egy csatában lehet egynél több győztes is. Fejből a Kádesi csata ugrik be, de lehet történész vénájúak többet is találnak.

  5. Mikor ilyen képet látok, mindig elgondolkodok azon hogy micsoda gondolatok vannak egyes fejekben. Ha nem rólunk szólna röhögnék, így csak elkeserítő.

    Edit: látom trump meme eredetileg. Komolyan jobb nem vót? Ez valami rettent.

  6. Azért erősen idealizált az a portré, az egyébként pocakos öregecske Viktorról. A kép posztolója meg, ha bukik a Fidesz, majd kardoskodik az új győztes mellett. Lesz majd más szín és más idealizált hős, csak a tank marad. A szárnyas már nem biztos.

Leave a Reply