🤦‍♂️ Most volt módom megnézni a Fidesz B jelöltjének tegnapi produkcióját, a kaszálósat. Bár fideszes politikusokra tényleg jellemző, hogy nagyokat szoktak kaszálni, ez most (sem) jött össze…

A – ki tudja miért – vegyvédelmi ruhában végrehajtott művelet egy fővárosi kijelölt méhlegelőn történt, a Kerepesi út osztósávjában, ahol a biodiverzitás háromszorosára nőtt az elmúlt években. Most sikerült belevágni a virágba is, igazán kár. Amúgy ez az útpályát elválasztó úgynevezett osztósáv, vagyis olyan zöldfelület, amelyet a forgalom miatt nem lehet használni kutyasétáltatásra, játszótérnek vagy bármire, ezért éppen arra szolgál, hogy engedjük átalakulni vadvirágossá. Már ha neki nem esik valaki kaszával…

Az itt kialakult biodiverzitás lassan elnyomná az egérárpát, azt a növényt, amit lekaszált és csokorba csomagolt nekem a kormányszóvivő asszony. Kedves lenne, ha nem lenne káros, hiszen azzal, hogy lekaszálta, segített neki megerősödni. Ugyanis az egérárpa akkor győz a többi vadvirág felett, ha folyamatosan zavarják a területet, például felkészületlen politikusok.

Amondó vagyok, hogy bugyuta lejárató akciók helyett inkább segítsünk a beporzó rovaroknak, hogy a növényzet hűteni tudja egy picit a várost így a klímaváltozás idején.

https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid0rTrwMLRYFkd4WTCu7TTcbJniMLLpM5K4wcJLpMz3GDra1jiH6dstNp8FQk4NKW46l

by finnhvman

29 comments
  1. Mi a faszom bajuk van a Fideszeseknek a természettel?

    Azt értem, hogy csúnyán elbánt velük, és hajtja őket a bosszú, na de ENNYIRE?

  2. Jó, akkor az egérárpa nyert. Jó éjszakát, szevasztok!

  3. Szóval gyakorlatilag resetelte az eddig elért eredményt a narancsos luvnya a nullásgépével.

  4. Semmi fülvédőt sem vett fel, mert nagyon szarik a saját hallására. Ez rohadtul fájdalmas, amit csinál.

  5. Huhh, tiszta szerencse, hogy csak lekaszálta… Kicsit jobban ráér, akkor még le is térkövezi 😳

    /s

  6. Istenem, h ezek a nyomi fideszesek semmihez sem értenek, de tényleg semmihez….

  7. Határozottan jó munkát végeznek a Szandiék… már ha az a cél, hogy Karigerit szimpatikus, korrekt arcnak tűntessék fel.

  8. Óóó igen, ezt vártam. Szép volt szandi! A liget fáinak nem akarsz neki esni?

  9. Ezt a természetrongálást anno minden tavasszal a fidelitaszra bízták, úgy tűnik, hogy most már annyira kampány van, hogy maga a megtestesült jelentéktelenség-kisasszonynak kölli személyesen fullba nyomni a kretént.

  10. Mondjuk szart talicskazhatna felölem naphosszat a B jelölt. 😀

  11. Majd le lesz betonozva oszt’ nem lesz egérárpa cincogás.

  12. Jéééé, hát tényleg ennyire HÜLYE. Megdöbbent ez. Megdöbbent.

  13. Jó hogy leírta a helyszínt. Toderatusz már úton van, hogy összeszedje az egérárpát és varázsoljon belőle valamit a következő Mesterszakács VIP selejtezőjére.

  14. amíg nem allergizál, invazív, allelopatikus a környező fajokra, direkt/inditekt károsítja a burkolatokat, infrastruktúrát, addig kit zavar a gaz??? 

  15. Jól megmutatta annak a köcsög természertnek, hogy ki is az igazi úr! /s

  16. múltkor az a kenyeres kép azzal a borzasztó eröltetett “poénnal”, most ez… Ehh… javasolnék következőre egy olyat, amin beülőben lóg egy fa tetején, berántja a láncfűrészt és elkezdi maga a alatt vágni a fát, valami ilyesmi szlogennel: “Belevágunk Budapest rendbetételébe!”. OMFG…

  17. Kezdem azt hinni a stabja direkt szivatja ezekkel, aztan hetvegen romma rohogik magukat ahogy kosztumben kenyeret ‘sut’ meg vegyvedelmi ruhaban fukaszal.

  18. En nem ertem mi baja van az embereknek a meglegelokkel. Tenyleg ennyire betonpartiak?

  19. Vegyvédelmi ruhában? Biztos láttál te már olyat?

  20. Szerintem karteritesert kellene perelni az engedely nelkuli vagas miatt.

Leave a Reply