Igaz lenne, ha holnap kellene Ádernek döntenie. De addig még egy millió lépés van, mire Áderhez eljut a dolog.
Karácsony is ezt mondta az egyenes beszédben.
Sok lépés van még addig, amíg Áder kiírhatja és azokkal ki fognak csúszni az 50 napból akkor is, ha gyorsan lezajlanak. Mivel eddig a hatóság minden lépést az utolsó napig húzott, ezért biztosra vehető, hogy nem ez fog történni, a választásokig talán el se jut Áderig a dolog.
De a lényeg, hogy a homofób törvényes népszavazás se lehetett volna a választás napján, de a fidesz fogta magát és módosította a törvényt, aztán még vállon is veregette magát, hogy mennyit spórol ezzel az országnak.
Ugyan ezzel az erővel megint spórolhatnának egy csomó pénzt az országnak.
Az ellenzéknek semmilyen mozgástere nem volt ebben a kérdésben, csak a fidesz szándékán múlt az első pillanattól kezdve, hogy árpilis 3-án lesz-e a népszavazás vagy nem, az ő szándékuk pedig egyértelmű.
Na, meg is van, hogy mire kell módosítást írnia a rezsidebilnek holnap reggelig. Remélem a kölköknek talált foodpandán, vagy a fagyóban fokhagymás disznónyelves pacalfőzeléket, mert nem lesz ideje megcsinálni.
Igaz. Csak az a bibi, hogy a törvényes keretek (jogorvoslati határidők miatt) esélytelen, hogy ez meglegyen, mégha egyik folyamatot se húzza el a fidesz. A két jogorvoslat ideje min. 20 nap, de csak akkor, ha nem érkezik panasz egyik esetben sem…
A szavazatok számlálását is bele kell venni, amivel már kicsúsztak az időből.
A Fidesz direkt azért törvényt módosított, hogy egyáltalán a választással együtt lehessen a “népszavazásuk”. Ha akarnák, lehetne módosítani a törvényt úgy, hogy ki lehessen tűzni ezt is. Meg kellene keresni az eredeti törvénymódosítót és szó szerint ugyanazzal az indoklással beadni egy javaslatot hogy lehessen “rátűzni” akár 30 nappal előtte is.
Világért sem szeretnék ünneprontó lenni, de a hatályos szabályozásban a vonatkozó rendelkezés a helyi népszavazásra vonatkozik. Ebben az esetben meg országos népszavazásról van szó. Pontosabban az Nsztv. 20-23. §-a a releváns.
Ennek értelmében a Nemzeti Választási Iroda számolja össze a szavazatokat, ellenőrzik, hogy a törvényi követelmények (15. §) teljesülnek-e, nevezetesen (1) azonosítani kell az aláíró polgárt, (2) meg kell állapítani, hogy van-e választójoga és (3) az érvényes szavazatok számát is meg kell állapítani. Egyébként a központi névjegyzék adataival vetik össze az adatokat. Ezt a törvény szerint az aláírásgyűjtő ívek benyújtásától számított 60 napon belül kell lefolytatni. Ha ez megvan, akkor az NVI tájékoztatja a Nemzeti Választási Bizottságot az ellenőrzés eredményéről, az NVB pedig határozatban állapítja meg az eredményt. Ha pedig az érvényes aláírások száma legalább kétszázezer, akkor – a korábban említett – határozat jogerőre emelkedését követő munkanapon – a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tájékoztatja az Országgyűlés elnökét. Az Országgyűlés elnöke a tájékoztatás kézhezvételét követő legközelebbi ülésnapon bejelenti azt. Végül, a bejelentést követő harminc napon belül dönt az Országgyűlés a népszavazás elrendeléséről.
Ez a hatályos törvényi szabályozás. Szóóóval, vannak kétségeim, hogy ez igaz lenne valóban.
Úristen, Úristen! Újabb chance….
Nem latom be miert jo a fidesznek, ha a) gyoznek aprilisban es a megerositett legitimaciojukba 3 honap mulva beleszall egy garantalt fudanos bukta b) veszitenek es 3 honap mulva az ellenzek ujabb halas temaval ujabb megerositest kap.
11 comments

E szerint a cikk szerint akkor is kifutottak az időből, ha minden a legsimábban megy: https://www.szabadeuropa.hu/a/hiaba-nepszavazna-az-ellenzek-is-a-valasztasokon-kifutottak-a-hataridobol/31664846.html