Orbán Viktor egy francia lapnak mondta el, hogy a brüsszeli ideológia veszélyesebb Putyinnál

by Zsenyka

22 comments
  1. Kezd egy kicsit sok lenni az egy hétre jutó szégyenkezésre okot adó megszólalások száma a kormány részéről, pedig azért eddig se szűkölködtünk

  2. A kedvencem az amikor eljátssza a nagy nemzetközi diplomatát miközben az összes szövetségese az EU-ban folyamatosan bukja el a választásokat. És, ha nyernek akkor meg elhidegülnek tőle 😀

  3. Ha büszke nem is leszek rá, de majd az unokáknak mesélni fogom, hogy abban az időszakban éltem, amikor ez az amorf sejthalmaz nullára futtatta a rendszerét, és mindenki undorral/szégyenkezve fordult el tőle.

  4. Nem tartom magam Magyar Péter követőjének, nem is értek sok mindenben egyet vele, de ezt a tetves mocskos geci rendszert valakinek le kell váltania.

  5. Én krumplistesztat csinálok ma, javaslom neki is, higy valami értelme is legyen a napjának

  6. Tényleg? Szerintem egy uniós börtönben sem fagynék meg egy sima éjszaka alatt.

  7. “Válaszában hangsúlyozta, hogy a NATO erős, és Európa nincs katonai veszélyben”
    Ez a folyamatos ellentmondás, egy az egyben olyan mint amikor Bush csinálta ugyanezt a terrortámadás után, hogy simán lenyomja az emberek torkán a hazafias törvényt. Egyik államban rettegjenek, terrorveszély, másnap másik államban élvezzék az életet, utazzanak Disneyland-be.. ugye volt mellé egy színkód rendszer a terrorveszély megítélésére.

  8. >a NATO erős, és Európa nincs katonai veszélyben

    Nocsak, akkor mégse a választáson dől el, hogy háború lesz-e?

  9. Ukrajnára nézve rövid távon nem

    amúgy igen
    bár a fidesz amúgy felőlem eltakarodhat de akkor is kéne már egy jobboldali tömb az EUba

  10. Szerintem a balosok most az “ideológia” szót próbálják értelmezni. A tartalom nekik másodlagos.

  11. “Le journal est traditionnellement classé à droite.” Jobbos, ez még nem baj

    “Sa ligne éditoriale est présentée comme islamophobe depuis les années 2010 par plusieurs observateurs. Plusieurs manquements à la déontologie journalistique ont jalonné son histoire.” – “Szerkesztőségi irányzatát a 2010-es évek óta számos megfigyelő iszlofóbnak nevezi. **Történetét az újságírói etika számos megsértése tarkítja.**”

    Le Point detected, opinion rejected.

  12. Igen, most is soros nevét skandálva bhuzitanak halálra ezreket ukrajnaban a lánynak operáltatott gyikisfiuk.

  13. Ez a Brüsszelezés már unalmas. Európai Unió van és nem Brüsszel. Unió helyében adnék ultimátumot ennek a nyamvadt népnek. Ha nem változtatnak, kitesszük. Unió testén egy undorító kelés vagyunk. Kíváncsi lennék, hogy összejönne-e a Huxit vagy lázadnának a nyuggerek. Gyanítom maradnánk a pénzek miatt.

  14. Multkor hallgattam egy macron beszedet ami mostanaban volt, egyszer sem mondta ki h hongrie meg vichtor orban, de csodalatosan korbe irta az orszgunkhoz csatolhato gazdasagi es politikai problemakat. Meg kifejtette azt is h miert nem szabad hagyni h eluralkodjon ez a jelenseg az egesz euban. Beszedje fokent a szelso jobber erok terjedeserol szolt.

  15. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy messzi-messzi birodalomban egy különleges lény, akit Putyinnak hívtak. Putyin nagy és erős volt, és egész birodalmát vasmarokkal uralta. Az emberek félték és tisztelték őt, de a szívük mélyén mindig vágytak a szabadságra és békére.

    Egy napon, egy távoli vidékről, megjelent egy misztikus teremtmény, akit Brüsszeli Ideológiának neveztek. Ő egy fényes, ragyogó lény volt, aki az egyenlőséget, az igazságosságot és a közös jólétet képviselte. A Brüsszeli Ideológia érkezése reményt hozott a birodalom lakóinak szívébe.

    Putyin azonban nem örült ennek a látogatásnak. Érezte, hogy a Brüsszeli Ideológia veszélyt jelent az ő hatalmára és befolyására. Úgy döntött, hogy szembeszáll vele, hogy megőrizze az uralmát. Egy sötét éjszakán összegyűjtötte seregeit és kihívta a Brüsszeli Ideológiát egy párbajra.

    A csata a nagy hegyek között zajlott, ahol a villámok és mennydörgések kísérték a küzdelmet. Putyin haragosan támadt, de a Brüsszeli Ideológia könnyedén kitért előle, és visszavágott a fény erejével. A harc napokig tartott, de a Brüsszeli Ideológia kitartott, és minden egyes támadással egyre erősebbé vált.

    Putyin érezte, hogy kezd kimerülni, míg a Brüsszeli Ideológia egyre fényesebben ragyogott. Végül, egy utolsó, hatalmas villámcsapással, a Brüsszeli Ideológia sikerült végleg legyőznie Putyint. A birodalom lakói örömmel fogadták győzelmét, és ünnepelni kezdték az új időszak kezdetét.

    A Brüsszeli Ideológia nem uralkodni akart, hanem segíteni az embereket, hogy békében és harmóniában élhessenek. Putyin veresége után a birodalom lassan átalakult egy helyé, ahol mindenki egyenlő lehetőségeket kapott és az igazságosság uralkodott.

    Így történt, hogy a Brüsszeli Ideológia fényének köszönhetően a birodalom lakói végre megtapasztalhatták a régóta áhított békét és boldogságot. A mese véget ért, de a tanulság örökre megmaradt: az igazság és az egyenlőség mindig győzedelmeskedik az elnyomás felett.

  16. Orbán Viktor klasszikus esete a nárcisztikus paranoiának. Brüsszelből kritizálják (jogosan), Moszkvából pedig éltetik (de még csak nem is őszintén, csak mert egy “hasznos idióta”), és mivel akut módon lelki sérült, nyilván oda húz, ahonnan éltetik.

  17. Bolond lukból bolond szél fú’!
    Szólni kéne ott Grazban az orvosoknak, be kéne állítani az adagot…

Leave a Reply