444 a Bayer Zsolt pénteki tüntetésén (csak erős idegzetűeknek)



by bertwadx

39 comments
  1. >csak erős idegzetűeknek

    Hogy én miért nem hallgattam rád

  2. Mennyi kibaszott lúzer. Valaki azt mondta a másik oldal is ugyanez hát szerintem meg nem.

  3. azért ez egy kicsit morbid, hogy az átkozódásokkal, válogatatott szidalmazással átszőtt színtiszta gyűlöletbeszéd előre meg van írva telefonján, csak felolvassa 😀 El tudom képzelni a szitut, ahogy ülnek az irodában és Manyikának diktálja a szöveget ez a véglény 😀

  4. Engem rendőr vitt volna el, az fix..

    (a sok agresszív vén faszt meg egy másik megkülönböztető jelzést használó jármű)

  5. Nem meglepő, hogy hazudik ez a proli szardarab.

    Orbán rendszer egyik fő bűne, hogy a szavazóiknak felépítettek egy másik “valóságot”, az ő világukban mindenki utálja Magyarországot, mindenki aki nem Fideszes bevándorlókat akar betelepíteni, stb.

    Annyira megosztották a társadalmat, hogy soha többé nem lesz kiút ebből.

  6. Zsótti azt hirdeti, hogy majd jól nem fizetjük be a bírságot. Pontosan tudja (vagy ha nem, akkor bántóan ostoba), hogy azt inkasszózzák, tehát eleve meg sem fogjuk kapni támogatásként…

  7. Csodálatos, gyakorlatilag mindenki be van baszva

  8. Egy korfát néztem volna a jelenlévőknél. Erősen 60+ a közönség java. ÉS ezek a kbiaszott gerontokrata idióták döntenek mindenről ebben az országban, azt csodálkoznak, hogy minden fiatal elfele menekül.

  9. Látszik, hogy nem volt buszoztatás, csak a fasiszta nyugdíjasház ajtaja marad véletlenül nyitva.

    Ennyi gyűlölettel teli tekintetet azért ritkán lát az ember. Akire a hatalom rámutat, arra habzó szájjal mennek rá, olyan módon, hogy közben fogalmuk sincs miért gyűlölik valójában. Tele vannak évtizedes frusztrációval, az összes rendszer elárulta, kihasználta őket, így végül nem marad más csak a gyűlölet. Ezeknek az embereknek a lelke minimum harminc éve halott, szemernyi jóérzés, empátia nem maradt bennük. Egészen elképesztő, hogy a műveletlen buta embereket hová juttatta végül a politika. Miközben azt hiszik, hogy ők a jó oldalon állnak, csak azért mert meg tudják ismételni a kormány által szájukba rágott szöveget, végül csak kárt okoznak a társadalmuknak egy epét hányó gócként.

    Edit: fix typo.

  10. Ha ez a ember tényleg ott él akkor az a svédeket is minősíti, hogy az ilyet is beengedik.

  11. A fülbevalós faszinak lehet sikerült fel nyitni a szemét.

  12. Ekkora a baj? A korhatár nélkül káromkodónak utcára kell mennie? De sajnálom… Ja, nem.

  13. Nagyon nagy szerencse, hogy nem pottyant rájuk egy 500 kilós napalm bomba, kár lett volna értük!

  14. Mire jó a nerzeti tőkésosztály, ha nem erre? Ha Mészáros Lölö idén csak fele annyit gyarapodik, mint tavaly, már ki is fizette a büntit a különbözetből.

  15. A videón szereplők elérték hogy a társadalom hasznos részének érezzem magam és egy művelt, intelligens embernek. Ha nekik megy, akkor nekem is.

  16. Lassan már nem lesz sportértéke ilyen szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis prolikat ekézni.

  17. Az a relatív fiatalabb nő a fehér pólóban ugyanaz aki 20 éve a Balázs show-ban az unokatestvérétől volt 2 hónap és 8 hetes terhes? Pont úgy beszél.

  18. Vegen a neni a ket ujjas karlenditest vajon a bayer papijatol tanulta?

  19. Úgy látszik Budapesten sem mindenki kifinomult értelmiségi, ki érti ezt

  20. Konkrétan beszélni nem tudnak. Nem hogy mondatokban de szavakat nem tudnak helyesen kimondani. Félelmetes

  21. ez a 18+ os békemenet, amit csak este 10 után vetítenek.

  22. Ezeknek az embereknek a gyerekeik tuti kulfoldon vannak…ezt mar ok sem birtak. Phuuuuuuuuu ezen en most megborultam, de rendesen. A migransok esku elfutnanak eloluk, ezek foggal tepnek szet barkit….ezt reklamozzak kulfoldon…

  23. listazni az osszeset, rezsimvaltas utan allam elleni buncselekmenyekert birosag ele allitani oket.

  24. kene zsoltinak a lopott eus penz es kiall hogy leoltsa oket es ezek azt tamogatjak beszaras 😀 legyen zsoltinak meg egy ingatlanja lemegyek ezt kifejezni egy tuntetesen geci 😀

  25. A 444-es “őőőő” tökéletesen illet ehhez a videóhoz. Egyébként én jót nevettem ezen a videón. Aki a bayer buzit tiszteli azon csak nevetni lehet, ezt nem lehet komolyan venni.

Leave a Reply