Miért csak akkor mondanak le a politikusok, ha már teljesen megsemmisültek?

11 comments
  1. Helyettük is én mondtam le (fel), de azzal nyugtatom magam, hogy csak 10%-ban járult ez (és úgy általánosságban az országos szintű hűtlen kezelés, mégáltalánosabban fogalmazva a jelenlegi és várható politikai/társadalmi helyzet) hozzá a külföldre költözésem előkészítéséhez. Más következmények idehaza részükről sajnos nincsenek, tényleg csak ha személyükben semmisültek meg, így egyéni szinten kell cselekednie annak, akit ez felbasz. Így teszek.

    Jó a cikk témafelvetése; érdemes lenne általános, alapos beszélgetéseket továbbvinni belőle, mert totális a félrenézés az országban.

  2. Itt nálunk akkor sem. A guillotine alatt fekve sem. Ilyen a magyar virtus. A kárpát medencei csimm-bumm.

  3. Mert…
    – “top->down” Kövér apánk közölte, hogy a “fékek és egyensúlyok(sic!) elve baromság”, és amíg a beágyazottságuk foka a rezsimben magas, nem műanyag fogaskerekek, mint egy Borkai vagy Schadl, addig nem lesz reperkusszió, és…
    – “bottom->up” A nyilvánosság nagyrésze politikai apátiával ül a CSOK-ján, a maradék hárommillió balfasz pedig konkrétan felállva tapsol nekik. Belső morális kényszerről pedig természetesen szó sincs.
    Miért mondjanak tehát?

  4. Valaki mondott egyszer egy olyat (persze nem tudom ki, így nem lesz pontos az idézet sem), hogy politikusnak eleve csak olyanok mennek, akik jellemüknél fogva alkalmatlanok erre.

    Ezen túl ott van az a közismert tény, hogy a hatalom súlyosan torzítja az agyműködést.

Leave a Reply