A Momentum nem a kampányban, hanem az elmúlt két évben vesztette el a szavazóit

by beshekh

14 comments
  1. Aki azt a politikat reszesiti elonyben amit a momentum (akart) kepviselni, az vagy kivandorolt nyugatra, egy civilizaltabb, europaibb orszagba, vagy eppen tervezi ezt tenni.

    Magyarorszag intellektualisan elveszett amikor a pedofil botrany hatan a duhos tomeg nem gyujtotte be es semmisitette meg a pedofil-tolvaj FIDESZ-KDNP maffiat.

  2. Már 21-ben az összes momentumos átszavazott Márki-Zayra. 

  3. Nem is értem pedig olyan lelkesen rángatták a karmelita kerítését. Már majdnem el is felejtettem, hogy több képviselőjük megígérté nem fogja átvenni a mandátumot, mert nem akarnak kamu ellenzékest játszani a parlamentben. Persze mikor kiderül így nem kapnak fizut egyből felvette mind az öltöny nyakkendőt és elszaladt letenni az esküt.

  4. Én két dolgot tudok kiemelni a momentumról:

    1. Fogalmam sincs, hogy most liberális vagy centrista pártot akartak összehozni.

    2. Amíg olyan emberekkel futnak neki a választásnak, mint az e-rollert tusolóban mosó Fegyőr, a heti hétszer kerítést bontó Gelencsér, vagy a dobrevi manírokat eltanuló Donáth Anna, addig ne csodálkozzanak, hogy az emberek leváltották őket a teljes 22-ben bukott ellenzékkel együtt.

  5. A momentum politizálása nagyon is hasonlít az orbáni külpolitikára: mindegyik oldalon ott akarnak lenni, mindent szeretnének képviselni, mindenben részt is akarnak venni és pont ezért szorulnak ki a relevanciából és kerülnek kényszerpályára

  6. Úgy a feléig volt kedvem olvasni:
    >„Én nem gondolom hogy a jelen politikában az emberek ideológiák alapján döntenek” – mondta a forrásunk.

    De addig is arról szólt főleg a cikk, hogy a “hiba”, amit elkövettek, leginkább az volt, hogy nem kiabáltak hangosan zsigeri hülyeségeket.

    Mondjuk ki, hogy egy ostoba disznópásztor nép vagyunk, fejezzük be ezt a bohóckodást, oszt tegyünk koronát a téjeszelnök naccságos úr fejére.

  7. Faszt.

    A Momentum, ahogy előtte az LMP, utána meg a Tisza, a tiszta lap amire a választók kivetítik a vágyálmaikat.

    Aztán jött a keserű valóság, és kiderült hogy pár eszmék nélküli marketinges bulija volt.

    (Ne írd be hogy de liberálisak, ez csak egy brand, valójában semmilyen elképzelésük nem volt azon kívül hogy o1g.)

  8. Akkor vesztették el a szavazóikat, amikor azt hitték elég az, amit letettek az asztalra és nem kell mellé dzsemborizni.

  9. Amikor a TV vitán a kedves Donát anna azzal érvelt , hogy mindenki köszönje meg neki hogy ma nincs Olimpia idehaza , ott realizáltam hogy Fegyőr után ha egy politikai közösség másik vezetője ennyire korlátolt, akkor mégis milyenek lehetnek a többiek?

  10. A Momentum legnagyobb baja, hogy nekik Magyarország kizárólag Budapest határáig tart. És nem értik,  hogy  az országos választások nem ott dőlnek el. 

  11. Ha nem történik meg az elitvàltás minden szinten, akkor ennek az országnak részletek 2 éven belül. Azt nem értem, hogy a belpesti, budai elit ezt miért nem fogja fel? Egyszerűen annyira szegény lesz ez az ország, hogy nem lesz érdemes rajta elitként élsősködni. A mostani 40 – os korosztály, aki elitnek képzeli magát, felejtős. Lóvé van, agy nincs, de a csimotakat nyugatra akarja menteni. Lesz ami lesz alapon. Ezt meg is teszi. Amúgy meg annyira balfaszok, hogy nem fektetnek be a vidéken. Minek azt? De majmoknák a bajor nemeseket. De az van, hogy faluszéli parasztból nem lesz úr, ugyanígy a kereskedő kifutófiújából nem lesz kereskedelmi multi vezére. Ez a nép duplán szopta be, és a mostani elitnek hazudott népcsoport annyira gyáva, hogy nem mer lépni. Ebből ugyanaz lesz, mint errefelé sokszor a tórténelemben. Kutyával megy az “elitje” is a gatterba.

  12. 2019-ben a Momentumra szavaztam, de már 1 éve ilyenkor is tudtam, hogy még egyszer nem lesz ilyen. Sok mometumos párttag van itt a Redditen és számomra a legszomorúbb az volt, hogy ha bármi kritikusat írtam, akkor még én voltam lebaszva. Ahelyett, hogy próbálták volna tanulni abból, hogy miért ábrándul valaki ki belőlük.

Leave a Reply