“Az e rendeletben meghatározott kivétellel nem létesíthető szolgálati viszony azzal,
a) aki büntetett előéletű,
b) aki büntetlen előéletű, de bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen egy évet meghaladó tartamú,
végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték”
En tudtam.
Mondanam, hogy ujabb kilenges az undorometeren, de 2010 ota folyamatosan sugarban hanyok, ordoguzo stilusban.
Tévedés, nem átírta, megszűnt a törvény, rendeletté silányult. Olyan ország lettünk, ahol a fegyveres erők lába alól ki lett rántva a törvény adta szilárd talaj, és bármelyik éppen regnáló faszkupak belenyúlhat a működésükbe saját preferenciái szerint. Gusztustalan. Volt egy bajszos kis geci aki hasonlót csinált anno, valami Hitlerneknek vagy minek hívták.
Amúgy fura ez, mert például most a háborúban mindkét fél használ elítélteket. Nem beszélve arról, hogy “ágyútölteléknek” kit vigyenek? Melyikért nem kár?
Plusz hozzájön az is, hogy hol kezdjen új életet egy bűnöző? Valljuk be azok akik itt rinyálnak, 90%-ban nem akarnának egyel együtt dolgozni/alkalmazni őket. A seregben tanulhatnak fegyelmet, tiszteletet, bajtársiasságot. Rengeteg féleképpen levezethetik a feszültséget, a tesztoszteront, kapnak mentális segítséget. Nem igazán tudok elképzelni jobb helyet (ami jelenleg engedélyezett) számukra, mint a sereg.
Wagnerizáció
Ezek szerint elitélt pedofilok is lehetnek katonák?
pont nem rég tettem ki, habár volt pár jómadár, akik szerint ez rendben van.
B É K E P Á R T I
Csak a Béke
Powered by Putyin.
Mondjuk én a kenyszermunkat egy bányába jobban preferalnam pár embernél, de az sem rossz otlet hogy valamelyik harmadik világba küldjük őket …. Vagy a szomszédba ….. mondjuk ha megvédik az ártatlanokat akkor kapnak kaját meg esélyt, ha nem akkor az ellenség úgyis elintézi őket
22 comments
ezzel mi a gond?
Nem elítélt bűnözők meg a NER-be.

https://preview.redd.it/xtyupopo3y9d1.png?width=799&format=pjpg&auto=webp&s=cda47b4f6272aabd175707472f0e2afd26310a29
Szerintem ezzel nincs semmi probléma.
Irany a sereg! 😂😂😭😭😭
https://preview.redd.it/nct2n93r4y9d1.jpeg?width=599&format=pjpg&auto=webp&s=985a72c621a2ae1c4ff0e48b5194ef859a75f1c6
Modern idegenlégió.
Ok ez nem rossz dolog
És akkor ha leszerelnek mehetnek az iskolába gyerekeket tanítani??? 🤔
https://preview.redd.it/9ki2kmn69y9d1.jpeg?width=191&format=pjpg&auto=webp&s=22ac957468ae438e6ab222ffffc6c9f50095b537
Wagner 2.
[Mindegy ki szerel fel, csak lEtYen BéKee! : r/hungary (reddit.com)](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1drsyp7/mindegy_ki_szerel_fel_csak_letyen_b%C3%A9kee/)