Magas színvonalú idei munkájáért hathavi jutalmat adott a fideszes önkormányzat a leváltott fideszes polgármesternek

by AsGrblls

4 comments
  1. magas színvonalú mUnKa = leváltották. érted? egyébként intenzív IS volt az a magas színvonalú mUnKa?

  2. “A fordulat

    Megkerestük Aros Jánost is, aki azt mondta, ez a mostani akció meglepetésként érte őt, nem volt erről egyeztetés vele, és hogy a 14 év alatt mindössze egyszer, tavaly vett fel jutalmat, és az is csak egyhavi összeg volt.

    „Nincs szükségem ekkora összegű jutalomra”,

    mondta, hozzátéve, hogy mindez a testület döntése volt, az ugyanakkor jóleső érzés, hogy az önkormányzat úgy érezte, ő és az alpolgármestere jól dolgoztak.

    Bár az önkormányzati szavazást a fenti videó tanúsága szerint Aros kommentár nélkül végignézte, és megköszönte a nagylelkű javaslatot, most megkeresésünkre azt mondta, jelenleg keresi a jogi lehetőségét annak, hogy hogyan tudja nem felvenni ezt az összeget, ami azért nehéz, mert az önkormányzat döntése alapján a pénzügyi iroda a következő napokban számfejteni fogja a pénzt. Most azt kell megnézni, magyarázta, hogy technikailag megoldható-e, hogy ezt a pénzt visszautalja, illetve hogy lehet-e még olyan megoldást találni, hogy az önkormányzat visszavonja a döntését.

    A leköszönő polgármester azt állítja, még nem olvasta el a pénzügyi bizottsági ülés jegyzőkönyvét, így ő sem tudja, kinek az ötlete volt a hathavi jutalom.”

    mondjuk ez így korrektebb

  3. Kérdem én, hogy a választott közszolgálati jogállásban feladatot végző személyek esetében egyáltalán hogy merülhet fel a “jutalom” kérdése? Ő a tisztségből adódóan mindig a lehető legnagyobb gondossággal köteles végezni a feladatát (az adott illetmény mellett), hiszen erre kapott felhatalmazást. A legnagyobb gondosságon kívül mi a francot lehetne még jutalmazni? Legeslegnagyobb?

Leave a Reply