„Tibi bácsi úgy bordán rúgta, hogy bepisilt” – gyűlnek a vádak a bántalmazó karateedző ellen

by Rossdaemon

7 comments
  1. > A nyilvánosságra került videó mintha lavinát indított volna el, egymás után jelennek meg a beszámolók az edző kegyetlen módszereiről. Egyik volt tanítványa elmesélte például, hogy ha az edző úgy gondolta, hogy a tanítványa valamit rosszul csinált, akkor megkérdezte tőle, hogy „combost vagy gyomrost” kér-e büntetésként. Tibi bácsiról a TV2 Tények című műsorában egy nő azt is állította, hogy a jászberényi karateedző 17 évvel ezelőtt, amikor az edzője volt, megerőszakolta. A nő elmondása szerint előfordult olyan eset is, hogy az edző halálosan megfenyegette az aktus után. Korábban Novák Katalin, még államtitkárként életműdíjjal tüntette ki az edzőt.

    De szép életműved van Tibi!

  2. Őszintén nem értem mi a cél ezzel egyébként?
    Ha xy-t is bántotta akkor nyomban kellett volna feljelenteni. Most ezek miatt már nem fogják elitelni.
    És tudtommal nem lesz sulyosbito körülmény sem a bíróságon az aktuális esetnél. Szóval megjelenhet még 20 másik ember is akit bántott de mi értelme?

  3. # Fidesz szótár kezdőknek:

    “Senkit nem hagyunk az út szélén” –> “Nálunk lesz a legtöbb halott”

    “Magyarország az EU motorja” –> “Éhen halsz ha ebben az országban maradsz”

    “Csak a Béke” –> “Támogatjuk az agresszort ahogyan csak tudjuk”

    “Családbarát kormány” –> “Kitüntetjük a gyerekverőket”

  4. Életfogytiglanra büntetném ! És mindennap egy Mike Tyson kaliberű emberrel rúgatnám fel ahogy a gyerekkel tette, remélem a pokolra kerül ez a rohadék szarrágó

Leave a Reply