Őszintén remélem, hogy a tiszás képviselők semmilyen módon nem fognak együttműködni Karácsonnyal, és az új képviselőtestület ősszel megbuktatja Karigerit.
>Karácsony Gergely főpolgármester korábban azzal magyarázta a sok tízmilliós prémiumosztást, hogy önkormányzati vezérigazgatók munkaszerződése rögzíti, hogy teljes éves javadalmazásuk nagyjából 72 százalékát személyi alapbérként, havonta kapják meg, míg a teljes javadalmazásuk 28 százalékához csak akkor juthatnak hozzá, ha a teljesítménykövetelményeknek is megfelelnek. Ebben az esetben viszont jog szerint jár nekik a prémium.
Tehát nem ő adta nekik, hanem csak jóvá kellett hagynia azt, ami a szerződésben állt, és eddig is így működött.
Nem hiszem, hogy jó ötlet ekkora prémiumokat adni, azt se hiszem, hogy megérdemlik, de ahelyett hogy félrevezető címet adunk cikkeknek, inkább ezzel foglalkozzanak, hogy kell-e ekkora prémiumot adni nekik.
Nem tok mindegy hova/kinek megy a pénz vannak most fontosabb dolgok is a fővárosban. Például, hogy a cica a hivatalban jól érezze magát.
„Miért a Mártha Imre vezeti a Budapesti Közművek Zrt.-t? Ennyi pénzért én is elvezetném.” – gondolta a hírek címeiből tájékozódó egyszeri hírolvasó.
Mennyit is kapnak a Parlamentből kieső képviselők végkielégítésként?
És az EP-ből kiesők?
Vonatkozik rájuk a 98%-os adó, amit 2011 körül bevezetett ez a kormány?
Ha ez igaz, akkor a mellékhelyiségben buzogány jöjjön ki belőlük. EZÉRT nincs pénz seprűre és munkaórára, hogy legalább havonta egyszer vagy kétszer takarítsanak vagy egy víznyelőből koszt és benne növő fácskát kaparjanak ki.
Bezzeg ha Vitézy lenne a főpolgi, akkor három budapesti cégvezetőtől is elvett volna 11 milliót.
A legtöbb cégvezetőnek van prémiumcél a szerződésében, nekik is van, Magyar Péternek is volt. Nyilvános adat, meg lehet nézni, évi 20%.
Budapest Köztársaság maradt, nem lett Zrt.!!!!
Ha azt mondja, hogy a 28%-a az éves bérüknek a prémium, az azt jelenti kb., hogy a legjobban fizetett (elvileg Mártha) vezető 11,7 MFt prémiuma (legyen ez nettó, ha ennyit fizetett ki neki BP), tehát az egész éves bérkerete 41,7 Mft, havi 3.4 MFt, bruttósítva kb 5.2 MFt, adókedvezmény, egyéb juttatások nélkül, ha hasonló halandóként adóznak.
Ha hozzávesszük a szolgáltatások minőségét, azt hogy egy átlag cégvezető (piaci alapon működő, versenyszférában teljesítő környezetben, annak megfelelő teljesítmény elvárások mentén) milyen premizálással dolgozik, meg azt hogy hogyan nyilatkozik egyikmásik vágásérett pulyka kezelő, akkor azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem a magam részéről hogy erősen felül vannak taksálva, finoman fogalmazva.
De ez nyilván csak a véletlenek egybeesése újra, hogy KamuGerivel ez megtörténik, tök belefér ilyen pénzeket kifizetni tonnaszámra, miközben olyan állapotban van a kis játszótéri köztársasága, amilyenben. Botrány…
A jó menedzserek sok pénzt akarnak, különben tipliznek a privát szektorba.
Aki ezen vekeng, az sajnálom, de hibbant
micsoda cím
igen karigeri személyesen ott nyálazta át a papírpénzt és vágta a kezükbe..
Ezek fillérek ahhoz a milliárdokhoz képest ami pl a diákhitel szerződés vagy Tóni szerződései a kormánypropagandára
Igazából amíg elvégzik a munkát és nem lopják szarrá magukat,addig nem probléma…Az igazi probléma,hogy a Mészárosék és haverjaik többszörösen keresnek ennyit egy nap alatt szarrá lopva magukat és még az adott munkát is szarul elvégezve….
Karácsonyi prémium?
Ezen most fel kell haborodni, hogy sok vagy el kell borzadni, hogy keves es emiatt meg lopni is fog, hogy kiegeszitse a fizeteset?
Lehetne kulfoldon informatikus, aztan ennel azert joval nagyobb bonuszokat kapna.
NER ad brutális prémiumot közpénzből=rósz
Karácsony ad brutális prémiumot közpénzből=go daddy 😍
Mivel ezeknek a cégeknek nincs konkurenciája, a célprémium feltételeit nyugodtan nyilvánosságra hozhatják – azt hogy mikor, milyen teljesítmény esetén jár nekik.
22 comments
a szakértelem pénzbe kerül…
Bezzeg ha a fidézy lenne!!!!44!!4!négy!
az ilyen apróságok át sem lépik az ingerküszöböt az igazi Apu fanoknál
rá sem kellett néznem a cikkre, tudtam, hogy a nőnevű faszi említésre kerül.
Köztük az a Walter Katalin is busás jutalmat kapott, aki fél éve a szakmailag védhetetlen és később visszavont járatritkítás kapcsán levágás előtt álló pulykákhoz hasonlította az utasokat.
https://24.hu/belfold/2024/01/25/bkk-jaratritkitas-hatterbeszelgetes-reszletek/