Kevés dolog van amire büszkék lehetünk az országban. Nos ez az amire feltétlenül büszkék lehetünk.
Örülök mindenki sikerének, aki részt vett az olimpián. (Ez nemcsak az érmesekre vonatkozik.) Ugyanakkor szeretném azt is, ha a magyar lakosság egészségének állapota – amelyhez a sport is hozzátartozik – szintén ilyen jó eredményt érne el egy hasonló összevetésben.
Akkor minden rendben!
Így már a januári időpontom se fáj annyira a szájsebészetre!
Edit: jogosak az érvek, örülni kellene, bocsánat a frusztrációm miatt, de több hozzátartozóm is szenved az időpontok miatt és így jött ki belőlem, nem feltétlen a legjobb post alatt.
*mennyisége
Ha a kifizetéseket nézzük, akkor 20-nak kellene lennie, úgy még jobb az arány.
Szerintem rossz helyen kopogtatsz, ezen a sub-on mindent ami magyar, azt utálni és megvetni kell. Valószínűleg jól szét lesz szedve ez a post a kommentek között.
Na erre tényleg büszkék lehetünk, végre

Teljesen telibe szarom
Bezzegnémetország 33-at összehozott /s
Tisztára mint az inflációs térkép….
Ezen gondolkodtam a napokban: az örök ranglistán is elég elől vagyunk, mit jelent ez? A magyar egy fitt sport nemzet? Hát ma a strandon kevesebb volt a normál BMI…
Vagy mit ad ez a sok érem az országnak? Milyen jó hatással van a társadalomra?
De jó, hogy 3 napig nem olyan szar magyarnak lenni…. Pont leszarom hány érmet hoznak haza olyan emberek akikhez semmi közöm azon kívül, hogy a megkérdezésem nélkül finanszírozom a karrierjüket. Legyenek az érmeikre büszkék ők meg a szüleik, csak nekik van rá okuk….
Ennek amúgy tényleg örülhetünk 🎉
Az átlag magyar kövér és nem hogy jó tempóban de semmilyen tempóban nem tud lefutni 10 km-t sétálás nélkül. Valszeg még 5 km-t se.
Ezeknek az embereknek kéne örömöt érezni, hogy bezzeg mások fittek, sikeresek stb? Nem lehetne egy olyan országot építeni ahol a saját életünkre vagyunk büszkék és a saját sikereinkre alapozva örülünk annak hogy magyarok vagyunk és Magyarországon élünk?
4 évig erre fogom kiverni a faszomat. Konkrétan erre a posztra. Csak mert megtehetem.
ez így kicsit demagóg lenne, ha népességgel leosztva nem nézne ki ugyanígy.
Én büszke vagyok mindenkire, aki egyáltalán kijutott, még ha nem is lett helyezett, akkor is nagyszerű teljesítmény.
Nyilván nem lesz ettől jobb semmi, holnap ugyanilyen lesz az ország, de ettől még lehet örülni sport sikereknek is szerintem.
Az meg, hogy kapnak érte egy rakat pénzt, nyilván kettős mérce, viszont sokan jótékony célra is fordítják ezeket. persze lenne jobb helye, meg minden, de nem ezen múlik itt már semmi.
Szóval le a kalappal mindenki előtt, akár érmes, akár helyezett, akár az utolsó helyen végzett, de mégis képviselte az országot és kijutott egy olyan világversenyre ahová nem minden élsportoló jut el.
És legfőképp azoknak, akik sportolóhoz méltóan viselkedtek.
És mire jó ez a büszkeség? Főleg úgy, hogy bármi más is ami eszembe jut ezek mellett erről az országról szekunder szégyenérzet kíseri.. tudom ez az én bajom.
Ki nem szarja le az egész olimpiát?
Egy mesterségesen felfújt dolog.
Gondolom a több éremtől jobb lesz minden, nagyobb a gdp stb, ide fognak költözni a német nyugdíjasok, menekültek ide akarnak költözni…
Fantasztikus teljesítmény, le a kalappal minden magyar olimpikon előtt ! 2028-ban folytatjuk…:)
Én leszek az ünneprontó. Szerintem a versenysportok társadalmi haszna nulla. Ezektől az érmektől meg foci kupáktól senki élete nem lett jobb, miközben a stadionjaik, sportcsarnokjaik, szervezeteik fenntartása súlyos milliárdokba kerül. Én jól ellennék Egerszegi Krisztinák és foci válogatottak nélkül. És ezeket a pénzeket szépen átirányítanám a tömegsportokra, egészségmegőrzésre, természetvédelemre.
És ilyen politikai-szociális élettel. Képzeljétek el, hogy mi lenne akkor, ha a sportolóink rendesen meg lennének becsülve és úgy igazából minden szükséges dolog meg lenne nekik adva a felkészüléshez.
Én is éreztem ma magamon, hogy fogytam vagy 10 kilót és úgy rúgom a 11-est mint még soha
eléggé pacek
~~Magyarországnál kisebb ország nincs előrébb az éremtáblázatban.~~ Tévedtem, Új-Zéland kisebb.
Megjegyezném, hogy Magyarország egyáltalán nem kis ország, inkább közepesnek számít. Hogy mást ne mondjak, hét szomszédjából ötnél nagyobb mind terület, mind népesség szempontjából.
A picsogó kis gecik akkor is sírnának a komment szekcióban ha rosszul teljesítettünk volna
Faszom ki van már bazdmeg hogy nem lehet már ennek se örülni megyek nézni a záróünnepélyt
Bár csak gazdasági mutatók lennének ezek a számok. (A magasabb érték a jobb érték)

Minden elismerésem mindenkinek, ez tényleg kurva szép teljesítmény.
Hát én nem lennék ezért büszke se magamra, se magunkra, viszont minden elismerésem a sportolóké akik ezeket elérték! Szerintem kurva nagy szégyen amit műveltÜNK szegény algír boxolóval és kb ez az egyetlen dolog amit közösségként hozzátettünk az egészhez.
Hajrá magyarok!
Bárcsak ettől többen sportolnának!
Nagyszerű magyar emberek. Ajjé! Gratula.
Az olimpia az utolsó olyan esemény ahol büszke tudok lenni az országomra, meg úgy általánosságban az egész világra. Hatalmas gratuláció minden sportolónak aki ott volt, aki érmet nyert és azoknak is akik nem jutottak ki, de ezért dolgoznak egész életükben.
Igen, de egy férfi megverte szegény boxolonkat és arany érmet kapott 🙁
/s (just in case)
na mostmár csak egy rendes hétköznapot kéne rendezni
csodalatos 🤍🤍
Az olimpia egy szimbolum, régen a törzsek átmentek egymáshoz és fejbebaszták a másikat egy buzogánnyal, ma ennek a versengésnek, a kinek nagyobb a pélója versenynek az élsport a mutatója. Mert az ember csoportok, törzsek, nemzetek összetartozását szimbolizálja, erősíti. Mert az ember egy szociális lény, mindig is ilyen volt. Szóval a sok orbánfóbiás legalább erre a pár napra befoghatná, csak annyit kéne tenni, hogy nem megszólalni.
Egyébként meg szép volt!
Nem hat meg, bocs. Egy leszedált ország tapsolgat a sz.rnak, kb mint a Rákosi-korban.
Nagy segítség ez a magyar családoknak.
Unpopular opinion: nem érdekel, hogy lakosságarányosan hány ember tette fel az életét arra, hogy ő fusson/ússzon a leggyorsabban/ő hajítson el legmesszebbre valamit. Csak azért őket ünnepeljük és nem az orvosokat vagy a Nobel-díjasokat, mert LÁTVÁNYOS meg ÁTÉLHETŐ.
Unpopular opinion 2.: faszság az a rendszer, ahol a 1,5 milliárdos Kína lakossága együtt versenyez a 10> milliós Mo.-éval. Jó, hogy a Föld lakosságának kb. egyhatodát kitevő országban több aranyérem fog születni, mint nálunk…
Száma*
Gratulálok minden magyar érmesnek és olimpiai sportolónak. Ez az, amire politikától függetlenül mindannyian büszkék lehetünk!
Az erperhángerisek úgyis jobban tudják majd, hogy ez amúgy miért is lesz borzalmas minden ember életére nézve,és miért kell kifejezetten a szerzett érmek mennyisége miatt elhagyni a planétát.
Az ország mindig is elöljáró volt. Tudományban is, rengeteg dolgot a technikában, magyar tudósok fedeztek fel, vagy részt vettek a felfedezésében.
Ezért is szomorú a leépítése az országnak. Anno a “kultúr fölény” tanulói jól is teljesítettek. Mostmár mégha jók is lennének a tudósok az infrastruktúra hiánya miatt nem versenyképesek (közeli kutató ismerősömtől tudom).
Ugyan a nyereményre kapnak jutalmat, de még mindig nem olyan szintűt, mint a focisták, pedig jobb eredményt értek el. (nem leszolni akarom a csapatunkat, ne legyen félreértés, nem is nézek focit igazán) De még mindig hiába jó valaki, azért látszanak a prioritások…
Már az is hatalmas teljesítmény volt hogy 180 sportolóból állt az Olimpiai küldöttség… sokan azt sem érzékelik mekkora sportolói teljesítmény kijutni az olimpiára. Szörnyülködve olvastam, amikor a női kardcsapat kikapott Japántól és nem jutott be a legjobb 4 közé, hogy sok ember mekkora utálattal kommenttelt. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy nekünk minden olimpián sok érmesünk van és nem tudom miért, de mindenkitől elvárjuk, hogy érmet hozzon, aki meg nem hoz, rossz napja van és rosszul szerepel, az dögöljön meg. Más ország örül, ha érmet szerez.
Valaki meg tudja nekem mondani, hogy indiának hogyan lehet idén csak 6 és összesen 41 érme? 4567895212345 fős népességtől kicsit többet várok.
49 comments

El is várható, sokkal többet költünk sportra, mint a legtöbb európai ország és annak is 99% az élsportban landol.
[https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=File:General_government_expenditure_on_recreational_and_sporting_services,_2021_and_2022_(%25_of_total_expenditure).png](https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=File:General_government_expenditure_on_recreational_and_sporting_services,_2021_and_2022_(%25_of_total_expenditure).png)