Mi volt a szöveg? – Isten és köztünk lévő köteléket semmi nem tépheti szét! Még ez a v16 apach helikopter motoros szaronjáró sem, aminek csak az önindítója maga egy v8-as hemi! –
Nálunk megáldották a foci pálya vizesblokkját (érsd a wc-ket). Azóta semmin sem csodálkozom.
Gondolkodjunk logikusan: ha a traktor nem süllyed el a sárban, ahogy a boszorkány sem a vízben, akkor ha olyan nehéz ez a nő, mint egy traktor, akkor boszorkány!
VOLOLO
Hell yeah
Egyszer szemtanúja voltam, hogy egy makett versenyt áldanak meg.
A látvány ahogy vagy 200 makettező arcát őnti el a szín tiszta gyűlölet, a látványtól, hogy a szenteltvíz eléri az asztalokat.
Nem. Orosz mintára dolgoznak, ahol a tankot is megáldják. Meneküljön ebből a kurva országból aki csak teheti.
ez konkrétan a ruszki baromság…
Tudomasom szerint nincs allam vallas…
Indiában minden egyes gyártóberendezést megáldanak. Termékenység szimbólum, stb.
Olyan folyamat a gép áldása ott, mint Euban CE nyilatkozatot kiadni a gépről.
olyan ez picit a képek alapján, mint egy elcseszett István a király rockopera feldolgozás. Autentikus papok és szereplők… 🙂
“Nekünk is van Texas otthon.”
ez valami cosplay, ugye?
de, ugyanakkora baromság, mint a vallás maga
Kocsis “Pedofilbűnsegéd” Fülöp
Majd Hilarion metropolita ördögűzést is végzett? /s
+10% Holy Acceleration
Hát ha kértek egy ortodox papot (mittudomén hogy hívják ott ezt a szerepet), és az egyház azt mondta fasza, akkor nem látom a problémát. Nem tűnik állami rendezvénynek, az volt?
Fuj geci… KÖZEPKOR KÖZEPKOR
Nekem a kedvencem még mindig az a kép amelyiken oroszországban szentel fel egy pap egy szerver termet és fröcsköli a szent vizet a gépekre.
Nincs itt semmi látnivaló csak a techpriest megáldotta a mechine spiritet
Az Adeptus Mechanicus böszörményi kirendeltségének papjai felébresztik az agri-world termelőegységének szunnyadó géplelkét, ca. M2
De ki vallásgyakorló keresztény? A papokon kívül a résztvevők közül ki jár templomba? Hagyjuk már ezt. Vallás és annak gyakorlása maradjon a templomban vagy otthon.
+10 holy damage
hany szazaleka vallotta magat vallasosnak az embereknek legutobb?
Mi a fasz folyik ebben az országban?
Annak idején újságíró voltam (2017 környékén), a suli udvarát áldották meg, az újságírók, fotósok, tévések extra adag szentelt vizet kaptak. Nekem csak a jegyzeteim áztak el, de a fotósok, operatőrök a kameráikról kellett törölgessék. Nem voltak túl vidámak miatta…
Ez az a püspök aki a gyerekmolesztáló papot próbálta kimosdatni és lehazugozta az áldozatokat.
Benyomásom: szar a helyzet mezőgazdasági vonalon, pár éven belül második aszály, plusz költségek az egekben. Nincs benne jó pénz, öregednek az emberek, hagyják abba a tevékenységet, stb. Ez a sok traktoros felvonulás és találkozó szerintem kifejezetten hangulatot javító intézkedés (make barakk vidám again), hogy ne akarjanak a gazdák tüntetést szervezni, lásd nyugaton… Bár talán olasz tüntetések hátterében is volt keleti finanszírozás, német gázolaj adó kedvezmény megszüntetése sem tett volna jót a kőolaj forgalomnak, so there’s that.
Ez Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érseke. Találkoztam vele párszor, tök normális és közvetlen alak. Mellesleg elég érdekes esemény, de tudtommal nem zárkózik el az ehhez hasonló “külvilági” dolgoktól.
Mire a pópa bá?
ez nem egy ortodox pópa? Ott a nyakában az epitrachelion
+10 holy torque
Egyáltalán nem vagyok vallásos, viszont a vizet tartó adott minket össze. Földhözragadt ,nagyon kedves, jófej görögkatolikus pap.
Mehet a mémelés ezerrel mert tényleg vicces, de ne legyetek rosszindulatúak, nem érdemlik meg.
37 comments

Ha abban a kultúrában elfogadott, itt is lehet.
https://preview.redd.it/3i9awm3c97id1.jpeg?width=3840&format=pjpg&auto=webp&s=56e8b6641c1ac3c2bf69d749b3bd3d72912ffdc7

Szerintem ez így van jól… /s
A vallási fanatizmusnak nincsenek határai…