Lyukas vödörrel hordanak egy fostartályba vizet. Az 5 lépcsős felszállási rend külön remek, minimalizálja a konfliktusra okot adható helyzeteket

by Adan_Macto

6 comments
  1. Naiv kerdes a pesti buborekban elotol: eddig is voltak, akik lemaradtak, nem? Marmint eddig sem tudott vegtelen embert elvinni a busz, most csak annyi tortenik, hogy akinek van helyjegye, az tuti felfer. Vagy valamit kihagyok a szamitasbol?

  2. > Olvasói vélemény szerint ebben egy másik óriási kellemetlenség is el van rejtve, utoljára az ingyen utazók szállhatnak fel. Tehát például az idős nyugdíjasok. Miért utoljára?

    Azért hogy ne legyünk már teljes gerontokrácia… akarom mondani mert 300 forintot sem akartak kiadni helyjegyre.

  3. Felszállási rend amúgyis volt eddig is a Volán távolságikon, ráadásul volt ugye a távolsági kieg. jegy is, meg helyjegy is. Szóval nem tudom, sokan miért csinálnak úgy, mintha most valami űrtechnika jelent volna meg.

  4. Mennyi az esély hogy a nyugger kommandó akik verekednek az ajtónál hátra lesznek sorolva(65+ éves)? Konkrétan ők fognak utolsónak felszállni, még akinek jegye sincs az is előbb mehet?
    Kivétel persze ha vesznek helyjegyet

Leave a Reply