https://m.eduline.hu/campus_life/20240821_elviselhetetlen_golyatabor_BME_VIK

[***]

Érkezéskor az összes táskát kipakoltatták és minden egyes ruhádat kirázatták: póló, nadrág, alsónadrág, bugyi, melltartó, sőt a zoknit is. (Ha szerencséd volt rázhattad te, vagy ha nem volt, akkor az egyik felsőbbéves). A kaját (szendvicset, kávét) ki kellett dobni, gyógyszert elkobozták (fájdalomcsillapítót is). Este kérni kellett, ha szükséged volt rá. Mindenkinek kötelező a testi motozás, amit a biztonsági szolgálat végzett. Első nap csak késő este kaptunk enni.

  • olvasható az egyik beszámolóban, amelyből kiderült még, hogy a szobák koedukáltak voltak, 13 fiúra jutott 1- 2 lány, ráadásul mindegyikben két felsőbbéves aludt a földön, hogy "testükkel megakadályozzák" a mosdóba való kijutást, erre ugyanis külön szabály vonatkozott.

"Külön mosdószünetek voltak. Napi max 3 db. 1 perc után üvöltve jöttek, hogy menjenek ki az emberek, jönne a következő csapat. A fürdés sem volt sokkal jobb. Fiúknak 2, lányoknak 5 percük volt. Stopperrel mérték. Ebbe beletartozott a tusolás. a fogmosás, a mosdózás és az öltözködés. Végig egy piros baseballütővel ütötték a falat és a zuhanyfülkéket, üvöltöztek, hogy siessünk, mindenki ránk vár. Nagymosdózni tilos volt, esélyed sem volt rá, mindig verték a fülke ajtaját." – írta a diák, aki szerint a táborban végig magázódni kellett, a felsőbb évesek megakadályozták a spontán csoportosulásokat így inkább egy kiképzőtáborra hasonlított, mint egy gólyatáborra, de arra is akadt példa, hogy a szervezők az alvókról készítettek fényképet, amit az egész tábor előtt kivetítettek.

Többen a megalázó bánásmód miatt korábban hazamentek.

[***]

by igellai

20 comments
  1. bazmeg ez h tortenet. meg egyszer leirom. bme vik golyatabor a legnagyobb szar a vilagon azt gondoljak h ket napig szopatnak teged akk teljesen vicci lesz amikor iszik mindenki. tavalyelottin az emberek harmada hazament az utolso nap elott. aki odament erre csak azt tudom mondani h minek ment oda, es gratulalok a szervezoknek h mar kb 20 eve ugyanazt a fost csinaljak, csak azert mert oket is megszopattak. kovetkezo hir egyebkent az lesz h elte golyataboron moriczka megivott 20 felest es foldonfetrengett vagy mi?

  2. Nem baj, a viken amúgyis a golyatábor a legnehezebb rész, utána sima liba.

  3. Ez ilyen fizetős BME börtönkísérlet volt a Stanfordi mintájára?

  4. – Koedukált?

    – Nem, csak szartam

    Viccet félretéve, gusztustalan ami ott ment.

  5. A cim alapján nem ilyen típusú durva dolgokra asszociáltam egy gólyatáborral kapcsolatban.

  6. A szervezőkről lehet tudni konkrétumot? Ezt a HÖK szervezi ilyenkor? Ki ott az elnök, ki felel ezért? Kíváncsi volnék honnan származnak ezek az aberráltak. Itt ha jól értem, nem egy önjelölt kiképzőtiszt volt, hanem valakik együtt közösen megalkották a gólyatábor szabályait és tematikáját, lenyűgöző, hogy senki nem állt fel és mondta hogy ez így sok lesz.

  7. Ez most valami sado/mazo tábor? Ha van egy csöpp esze aki odament, sarkonfordul-hazamegy, és megteszi a szükséges helyekre a bejelentést.

  8. Remélem pár napig még a köztudatban tartják a témát, aztán pár évig rendesen szervezik ezeket az egész országban.

  9. Egyébként ez nem az a kategória, amiért már feljelentést lehet tenni?
    Komolyan nem érem fel ésszel, hogy vannak emberek, akiknek ennyi hatalom is elég, hogy teljesen elborult módon kínozzák az alattuk lévőket, és ez minden évben teljesen normálisnak van elfogadva.
    Egy egyetemen van vezetőség, miért hagyják ezt? Miért nem távolítják el ezeket az embereket? Miért nem tiltják be az egész gólyatábor – koncepciót?

  10. na a befeszult 160 centis gepeszmernok ronnie colemanek, akiket az apjukon kivul senki nem fogdosott, vegre kielhettek magukat

  11. A földön alvó felsőbbévesek nem féltek, hogy egyszerűen lehugyozzák őket éjjel? Mert én azt tenném, magam alá nem piszkítok, kiengedni nem engednek, valahova mégis céloznom kell.

  12. Egy gólyatáborban szivatták a gólyákat?

    Hát a KURVAANNYUKAT hogy merészelik?!?4 

  13. Hát srácok, én börtönőr vagyok, de ilyet még nálunk sem látni.

  14. De amúgy az a külön vicces hogy miután a fél világ róluk meg az óvszertilalmukon röhögött úgy érezték tök rendben lesz ennek a terveik szerinti lebonyolítása

Leave a Reply