
Hetek óta megy már az arconpörgés a kormány részéről, hogy nem fogyaszt a magyar, bajban a költségvetés. Márpedig ez a helyzet pontosan azért állt elő, mert a fidesz a saját kénye-kedve szerint alakította át az adórendszert.
A jelenlegi ugyanis a progresszív adózás ellentéte, minél gazdagabb vagy, annál kevesebb adót fizetsz. Nincs vagyonadó, örökösödési adó, semmi olyan, ami a tulajdont adóztatná közvetlenül, sőt a befektetéseket terheló adók egy része felülről korlátos. A költségvetést úgy akarták egyensúlyba hozni, hogy a fogyasztást terhelő adókat emelték, mint ÁFA, kiskereskedelmi különadó, tranzakciós adó, bankadó, stb. Ez azért jó, mert ezeket a gazdagok arányaiban kevésbé fizetik, ha egy évben ötmilliót keresel, annak jó részét a boltban hagyod, egyszerűen kaját veszel rajta. Viszont minél gazdagabb vagy, arányaiban annál kevesebbet költesz közvetlen fogyasztásra, így annál kevesebb adót fizetsz. Az egész NER -slepp nagyon alacsony adóterheléssel létezik már évek óta.
Ezt a fidesz népszerűsítette is, mint az ÁFÁ -t nem lehet elcsalni (dehogynem, volt is erről egy kisebb botrány annak idején), illetve cinikusabban, hogy ez a ci**ányadó, mert az is fizeti, aki nem dolgozik legálisan. A fidesztálibok meg persze zajosan tapsoltak a saját seggbebaszásukhoz, mert hiszen elhitték, hogy mások most jól megszívják, őket meg más nem érdekli amúgy sem.
Na, ez borult most meg. A szegények eddig bírták, mivel a fizetések nem emelkedtek az inflációval, fogyasztani sem tudunk az eddig arányokban, az egész rendszer köhögni kezdett. Úgy tűnik észbe is kapott mindenki és válságüzemmódba kapcsoltunk, a költéseket visszafogjuk, tartalékot képezünk, ami tovább rontja a költségvetés helyzetét, mert azt a mi vásárlásainknak kellene helyrebillenteni. Pedig a terv az volt, hogy majd mindenki azonnal elbassza a fizetését valamire, hogy a kormány elég adóbevételt szerezhessen.
Ezért nem jó ötlet mindent a szegényekre lőcsölni.
by Durumbuzafeju
7 comments
Ez nem azért van. Egyszerűen nincs értelme itthon fogyasztani a különadók miatt. Normális jövedelem mellett sem költök itthon sokat, mert mindennek irreális ára van, és ótvar minősége.
Abból a szempontból igazad, hogy az unortodox gazdaságpolitika törik meg, de az ingyen ebéd mítosza rész bukik meg, nem pedig az, hogy még jobban adóztassuk szarrá azt, aki próbálja működtetni a gazdaságot.
Te nem olvasol híreket? Már neked is van otthon 26 misid.
A progresszív adózással az a gond, hogy megáll ott amikor a produktív dolgozókat leszopatja. Elég a munkaköltséget terhelő 60% elvonás.
Ha progresszió kell, akkor legyen családi alapú összevont munka-, és tőkejövedelem adózás.
A jelenlegi állami gazdálkodás nehézségeinek ugyanakkor nem az adórendszer a gyökéroka, hanem az eszméletlenül elhízott (GDP 60%-a fölötti költségvetés!), súlyosan túlköltekező állam.
Szerintem inkább az állam kiadás oldalát kellene racionalizalni. A progresszív adórendszer egyedül arra jó, hogy bünteti a magas keresetűeket. A vagyon alapú adózással pedig akkor lehetne egyet érteni, ha a vagyon szerzése nem adózó bevételből valósul meg. Mert jelenleg is van amúgy vagyonszerzési illeték, amit arra az ingatlanra fizetsz ki, amit a nettó fizetésedből spórolsz, törlesztesz.
Az van, hogy van egy vizfeju állam, amit eltartunk, van egy szociális háló, amit fenntartunk, közben pedig nagyon nem hatékony az állami működés. Lásd vonják a TB-t, közben pedig mehetek magánba, ha normális ellátást szeretnék. De a TB-m annyi havonta, amiből éves Magánkórházi ellátást tudnék venni.
Szerintem el kellene végre felejteni ezt a baloldali mentalitást, hogy azokkal akarjuk fizettetni az állam és a rengeteg freeloader költségeit, akiknek több pénze van. Adott az, aki gyerek kora óta rengeteg időt és energiát ölt abba, hogy tanuljon, majd sok munkával magas fizetésre küzdötte fel magát. A progresszív adózással csak azt üzened, hogy fizessek csak többet, mert többet dolgoztam azért, amim van. Ugyanúgy, ha tudatosan gazdálkodom, befektetek, vagyont halmozok fel, fizessek többet? Miért ezt büntessük és nem azokat a Peches Józsikat, akik hitelt is hitelből fizetnek?
A NER és a Fidesz lerombolta a gazdaságot, ez nem kérdés. De ne térjünk vissza lszi az MSZP-s időkhöz…
“A szegények eddig bírták, mivel a fizetések nem emelkedtek az inflációval, fogyasztani sem tudunk”
De a gazdagok tudnak legalább? Igen? Akkor meg vagyok nyugodva, csak nekik legyen jó.
Ha gonosz lennék azt mondanám hogy a szegényeknek ez így megfelel mert ők leszavaztak a Fideszre és nem gondolták végig hogy ez mivel jár.
Hujuj itt a sok jól kereső IT huszár ízekre fog szedni ha előhozod a többkulcsos adórendszer fantomját. A baloldaliság csak addig tart amíg a kis zsebük biztonságban van, hidd el villámgyorsan leszavaznának a kolostormalacra ha az ellenzék belengetné a többkulcsos adót.
Társadalmi szolidaritás a béka segge alatt, EU átlagban egészen bizarr szinten leszarjuk egymást.