A kormány vizsgálja, jöhet-e az ezer forintos időpont-foglalási díj a rendelőkben

by j0c1

30 comments
  1. 300 forintos vizitdíj ilyen: rósz.

    1000 forintos időpont-foglalási díj ilyen: lyó.

    **Szerk.:** igen, olvastam a kiemelt részt, hogyaszongya:

    >(…) ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget.

    Csakhogy vegyük észre azt is, ami az utolsó bekezdésben áll (kiemelés tőlem):

    >(…) a Covid előtti utolsó év óta 1,8 millió beteg tűnt el a szakrendelőkből, **közülük csaknem félmillióan meghaltak**, csaknem 1,4 millió rendszeresen gondozott krónikus betegről pedig nem tudni, hogy mi lett a sorsuk (…)

    Tehát: az előjegyzett, de meg nem jelent betegek – akik miatt ezt az egész agymenést tervezgetik – majdnem harmada azért nem jutott el az előjegyzett vizsgálatra/kezelésre, mert várakozás közben *meghalt.* És miért kellett várakozniuk? Mert ugyanezek a döntéshozók módszeresen szétverték/hagyták lerohadni az egészségügyet.

    Mi is annak a régi viccnek a csattanója? *”- Akkor nesze, itt egy púp!”*

    Szerk 2: egyébként ha valaki elhalálozás miatt nem jelenik meg az előjegyzésen, annak vajon belekerül a hagyatékába az az 1000 forint, vagy megy a feneketlen zsákba? Tudom, a kérdés költői.

  2. 12000 forintos felárért garantálják a (csak) max. +3 órás csúszást

  3. Magyarország 2024 – “Itt kell élned, hogy elhidd”

  4. Tényleg ennyire nincs pénz? Aztakurva…. mi lesz itt még 2026-ig?

  5. És a legundorítóbb az egészben hogy biztos hogy lenyelnék a pénzt így a kórház maximum gombokat kapna meg ebből a dijbol…

  6. Jó, ez szánalmasan kattintás vadász tálalása annak ami a valóság.

  7. “be kellene vezetni az ezer forintos foglalási díjat, és ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget. “

  8. Én csak akkor szeretném kifizetni, ha meg is élem az időpont napját.

  9. Viszont az időpont, hogy időpontot foglalhass 1200000 forint lesz.

  10. sokan nem jelennek meg az előjegyzett időponton:esetleg addigra meghaltak.

  11. Ticketswapon meg viagogon lehet majd arulni az idopontokat?

  12. Én annó fizettem vizit díjat és ég és föld volt a különbség ~ kongtak a várótermek az ürességtől, nem kellett a nyanyákat hallgatni akik csak trécselni jártak oda. 

    Sajnos pont ez miatt nem fogják bevezetni a szavazóbázist szopatná vagyis a 65 -ön felülieket. 🤷🏻‍♂️

  13. – 300 Ft-os vizitdíj magáért a szolgáltatásért: isten ments!
    – 1000 Ft-os díj, hogy időpontot kapj a majd csak hónapok múlva megszerezhető szolgáltatáshoz: 2,8 millió ember állva tapsol.

  14. 2007 és 2024 között mennyi is volt az infláció?

    Ha 700/300-1=133%-nál nagyobb, akkor ez bizony a nerfidesznyikek által lenépszavaztatott vizitdíjnál is drágább érvágás!

    Ki…ott k.rmány a nyugdíjasokról még így húz le újabb bőrt az infláció és a világbajnok ÁFA-kulcs meg a kisker különadókon kívül?!

    A ki..ott kaszinók és focisták még mindig alig adóznak/nem adóznak és nincs elektronikus pénztárgépük?!

    nerfidesznyik szavazótábor még mindig egyben?!

  15. Ez a csávó is olyan, mint lézerjani: csak a nerfidesznyik szokásos agyfosás miatt van ott:

    N E H O G Y a főni fejére szálljon bármi negatív asszociáció a nem-megszorítás-csak-átszervezésekért!

  16. Indokolt egy népszavazás, ahogy azt korábban a cárevics is megmondta (és levezényelte).

  17. Kövezzetek meg, de szerintem jó ötlet. Az átlag ember baszik lemondani az időpontjait, nem árt egy kis motiváció.

  18. Ha jól értem, akkor ez az EgészségAblakban (is?) bevezetett központi időpontfoglalás funkcióra vonatkozna. Tehát mivel ez egy új funkció, nem azért nem ment el 30%, mert meghalt a várakozás alatt. Szimplán csak egyéb okból. Itt most ezzel kivételesen nem ekézném a Kormányt.

    DE! Politikailag ez mekkora magas labda Magyar Péternek… Zseniális. Ez tényleg Vizitdíj 2.0, azzal a cyberpunk beütéssel, hogy ehhez eleve applikáció kell. Na most akkor innentől lesznek a tech savvy fiatalok, akik kicsengetik az 1000 forintot az EgészségAblakban, majd latteavokádóval elmennek az időpontra, meg lesznek a szegény nyugdíjasok, akiknek erre nincs pénzük és technikájuk, így maradnak majd a telefonos időpontfoglalásnál… Ahol alig lesz időpont, mert nyilván mindenki az appon 0:01-kor, az új időpontok megnyílása pillanatában lefoglalja majd.

  19. egészségügyisként kérdezem: elárulnák hogy honnan a faszomból szednek ilyen fake információkat, hogy a betegek nem mennek el a kapott időpontra? tapasztalataim szerint ha kapnak időpontot államiba, örülnek, mint majom a farkának és elmennek. ez már MEGINT valami deepfake marhaság, minthogy soha ilyen “sikeres” nem volt a MÁV.

  20. Ha pedig az adott időpont helyett csak 5 óra múlva fogadnak, akkor adnak 5×1000, azaz 5000 Ft-ot, ha jól olvasom.

Leave a Reply