Magyar Péter: Elég sok oligarcha megkeresett az utóbbi hetekben

by dead97531

7 comments
  1. Ha megkérdezték volna Magyar Pétert hét hónappal ezelőtt, az első Partizán-interjúja előtt, hogy hol lesz fél év múlva, biztosan nem tudta volna megjósolni, hogy mára ő lesz a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, és a Medián friss mérése szerint már alig 4 százalékpontra van lemaradva a Fidesztől. **„Vagy azt gondoltam volna, hogy börtönben leszek, vagy egy másik földrészen próbálok új életet kezdeni a gyerekeim nélkül” – mondta a Tisza Párt elnöke a HVG szerda esti rendezvényén, ahol a lap főszerkesztője kérdezte.**

    A Medián mérése szerint a Magyar Péter márciusban elindított pártja 39 százalékon áll a választani tudó, biztos szavazók körében, míg a Fidesz 43 százalékon.

    **Magyar azonban állítja: egy nem nyilvános, Fidesz számára készült felmérésben csak 2,5 százalékpont a különbség a kormánypárt és a Tisza Párt között**.

    **Innen már csak mi tudjuk elrontani, jegyezte meg a beszélgetés egy későbbi pontján a meglehetősen optimista Magyar, aki szerint ha a Tisza Pártnak 2026-ban nem sikerül a kormányváltás, az nem a Fidesz győzelme lesz, hanem az ő hibájuk, és ezért ő vállalja is a felelősséget.**

    **A szervezetépítéssel haladnak, habár azt ő is elismerte, hogy ez lassabban megy, mint azt szerette volna. „Még nem léptünk át teljesen a one man show-ról egy valódi politikai platformmá.” Ehhez még szükségük van pár hétre vagy pár hónapra. Továbbra is 18 tagja van csak a pártnak, és nincs beléptetés. Várhatóan decemberben vagy januárban lesz az első kongresszus, ahol már el tudják fogadni az alapszabályt, és akkor elindulhat a beléptetési folyamat is. A párt elindítása utáni első héten 5 ezren jelentkeztek, ma már szerinte 10 ezer felett jár a jelentkezők száma.**

    **Az elmúlt időszakban több mint ezer Tisza-sziget alakult, amelyek átlagosan 30-35 fővel működnek, és hamarosan ifjúsági tagozata is lesz a Tisza Pártnak.** Úgy fogalmazott Magyar, hogy a Tisza-szigeteket nem úgy kell elképzelni, mint a régi polgári köröket, ahova meghívják például Korda Györgyöt és Kudlik Júliát előadni, hanem interaktív módon működnek, és a tagok a helyi közélettel foglalkoznak.

    Szóba került a párt finanszírozása is a beszélgetésen. **Magyar azt mondta, szeretnék saját magukat fenntartani, „egyszerű, hétköznapi emberek” adományaiból, és később tagdíj is lesz a pártban. „Elég sok oligarcha megkeresett az utóbbi hetekben” – állította, majd hozzátette: vannak oligarchák, akik szeretnek feketére és zöldre is tenni a kaszinóban.** ***„Mondtam nekik, hogy csak vigyázzanak, mert lehet, a zöld nulla jön ki, és akkor teljesen feleslegesen tették.”***

  2. Ovatosan azert a lelkesedessel. Feluton vagyunk, ilyenkor hagyomanyosan a legalacsonyabb a kormanyzo part nepszerusege plusz jovore jon a penzeso

  3. Remélem NagyMarcit is megsebzi majd Péterünk, annál a csávónál nagyon kevés tehetségtelenebb Fideszes politikus van.

  4. Budapestieknek mi a véleménye a magántőkés építkezésekhez?

  5. A legnagyobb kihívás valóban a pártépítés. Lehet a Tiszának 80% támogatottsága is, ha nincs kire szavazni. Márpedig a Fidesz célja az kell legyen, hogy ne legyenek Tiszás jelöltek a választason. Vagy legyenek, de a háttérben Fideszesek.

  6. Összenő, ami összetartozik!

    A válságokon, háborúkon egyvalamit biztosan megtapasztalhatunk: a gazdagok még gazdagabbak lesznek!

    Be kell biztosítani a családi vagyont kormányváltás esetére is!

Leave a Reply