Oké szóval lesznek, értem. Eddig bármilyen megszorításról, népszivatásról, botrányról, korrupciós ügyről vagy visszaélésről azt mondták, hogy nem úgy volt, vagy nem úgy lesz az úgy volt, vagy úgy lett. Azt se hiszem el ezeknek a geciládáknak amit kérdeznek. Ha Gulyás azt mondaná, hogy zöld a fű, akkor csinálnék egy spektográfiai vizsgálatot, hogy ellenőrizzem.
Szerintem még lehet nem is lesznek határontúli kerületek. Ha több szavazót veszítenek tt mint ott kapnak akkor nem éri meg
Nem lesznek határon túli választókerületek… még.
Azaz lesznek.
Gondolom közben már a VMSZ toboroz két nyelven is jól beszélő “kopogtatókat”.
Tehat mashogy fogjak hivni oket.
Akkor most már hivatalosnak tekinthető, hogy lesznek.
Elírták, nem határon túliak lesznek. Majd azt ők tudják, megoldják, ahogy eddig is
Nem határon túli választókerület, csak ~~zsírra szállt por~~ urnába szállt szavazólap
Vincent 2. törvénye: A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz.
Az olimpiáról is hogyan ment a terelés, aztán csak kiderült, hogy mégis téma a 36-os megrendezése. Valszeg ez is kb. annyira nem igaz.
Narrátor: de lettek.
X doubt
Narrátor: nem a faszt nem
Tehát nem tudtak semmilyen jogi kiskaput találni arra, hogy hogy adjanak extra szavazatot a szomszéd országokban élő újmagyaroknak anélkül, hogy az előlük kimenekült százezreknek is megkönnyítenék a szavazást. Még.
Vagyis lesznek. Javaslom a kormánynak az 50 orosz és 50 kinai választókerületet, úgy biztos meglesz a 2/3 és a két gazda országnak is meglesz a politikai befolyása
Tehát holnap délután 4 órakor jelentik be
Szóval máshogy fogják őket hívni.
RemindMe! 476 days
Igazából minden fideszes szavazó egy egyéni körzet lesz, a többi ember meg egy nagy körzet.
Nem lesznek határon túli választókerületek, mert ha Trump győz, akkor majd Putyinnal együtt visszaadják az elcsatolt területeket! Ha már határon belüli, akkor nem lehet határon túli! /s
Elég magas labdát adnának Magyar Péternek, ha bárhogyan megbabrálnák a választási törvényt. Lehet naív vagyok, de szerintem a jelenlegi helyzetben nem engedhet meg magának ilyen trükközést a fidesz.
Gulyás Gergely már berlini nagykövet lesz 25-re, mondhat bármit, amit akar, majd a következő úgyis arra hivatkozik, hogy az elődje szavát leszarja.
29 comments
Tehát lesznek.
Rohadjak meg, én elhiszem! Tényleg. Esküszöm.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/05/gulyas-gergely-nem-lesznek-megszoritasok

Tehát akkor lesznek. Oké.
Értjük, lesznek.
Mert valasztas se lesz.