Egyre több az ilyen forma a tömegközökön… Ez most volt a 3-as villamoson. Miért van egyre több ilyen ember?? Full azt hittem, meg fog ütni valakit.



by Fairy2play

34 comments
  1. Mert az egészségügy és a szociális szolgáltatások a 0-val egyenlők lettek.

    Lehet mondani, hogy régen is ilyen volt, de ennek a kormánynak 14 éve volt teljhatalommal ezt rendbetenni. Semmit nem tettek, leépült minden ebben az országban.

  2. hosszú nap, megy hazafelé az egyetemről, nehéz volt a római jog zh, valahol le kell vezetni…

  3. Rengeteg mentális beteg ember van közöttünk. Pedig jogunk lenne nekünk is a normális életre és az ilyenekkel nem együtt élni.

  4. Azt MTA kihelyezett kuratóriumi tagja. Dobj el előtte egy 50Ft-os palackot, azonnal rárabol mint ponty a csemegekukoricára.

    ![gif](giphy|y4E6VumnBbIfm)

  5. Magyarországon gyakorlatilag megszűnt vagy csak minimálisan működik a pszichiátriai ellátás. Ennek ez a végeredménye.

  6. Rengeteg ilyen zakkant van. Szerintem is valami hatása alatt van, vagy csak zakkant simán. Sok ilyenbe futotta már bele, általában nem nekem magyarázott, hanem másnak, vagy csak a semmibe osztotta az észt. Sokszor jött már belém olyan, hogy nekiállok és… de nem éri meg….

    Egyrészt vagy téged baszogat majd a rendőrség hetekig-hónapokig, vagy előránt egy kést és nem tudsz mit kezdeni vele.

    Érdemes rá sem nézni és tovább sétálni, kikerülni sajnos, minél kevesebbet hallani a faszságaiból.

  7. Mert Kari Geri szerint azokat, akik BKK rendészetet akarnak, pofán kéne csapni.

    És sokak szerint ez valamiért jól van 🤷

  8. Ritkán utazom a 3as villamos Örs utáni szakaszán, de az mindig olyan, mintha pár kontinenst átugranék és még pár évtizedet is. Valahogy így képzelem el a 2000es évek Dél-amerikáját, ahogy Határ út környéke létezik.

  9. Idézet a Bankrupt nótából:

    “Tibi most szabadult, beütött a herbál
    Minden utasba belekötött már
    Üvölt, mert ideges, fáj neki az élet
    Nincsen jegye és nincs nála bérlet”

  10. +1 ok, hogy továbbra is mindenhova autóval menjek, még akkor is, ha dupla olyan hosszú az út a dugó miatt. Ez borzalmas és iszonyú para 🤯

  11. Ez OV népe, beérett a 14 év. Ő emelte őket piedesztálra és ezek a katonái.
    A közmunka meg az élet, Viktor az isten. Ezt csak az nem veszi észre, aki vak vagy mélyen a seggében tartva hordja a fejét.

  12. Én legtöbbször azt az álláspontot szoktam képviselni, hogy Budapesten (legalábbis sok más nagyvárossal összehasonlítva) teljesen normális a tömegközlekedés. Na most a 3-as villamos az kivétel ez alól. Egyszer, de tényleg egyszer sem utaztam úgy rajta, hogy legalább egy ilyen formát, vagy behugyozott hajláktalant, vagy más gáz alakot ne láttam volna. De tényleg egyszer sem.

  13. Haver Pilisen lakik. A szelen vegig vannak volt pince sorok, un. dűlők. 20 eve folyamatosan koltoztek ki oda a hos utcabol, sajovidekrol es kb barhonnan elemek. Szetraboltak mindent, most igazi fostelep. Regen danolaszo papikkal csaladokkal volt tele szuretkor is. Most ott MOM-os polgi lett, aki bator, tettrekesz ember. Kurwa kivancsi vok hogy rak rendet. Jaaaa es mindennek tetejebe full a varos roman gaborokkal akik szar tetofedo munkaval lehuzzak a kornyeket.

  14. Mivel már élőben is hallottam ilyen monológokat, videót többet is láttam mint amennyit a lelki békém megkíván, kikívánkozik belőlem:
    1. a cigányok egy problémásabb része nem tartja magyarnak magát
    2. elég sok közöttük a rasszista

    De egy a lényeg, a redditen nem szabad erről nyíltan beszélni.
    Megyek, seprem is a szőnyeg alá.

  15. Találkoztam ilyenekkel. Drog, iskola hiány, utca gyerek, bántalmazó és valószínű függő szülők, iskolai bum bum pam pam hozza állás már általános iskolában, melyszegenyseg, nyomor telep egymást csapják a telepen, rajkodás.

    Itthon van egy réteg aki csoporton és társadalmon kívül esik. Ők a kitaszitottak. Az 1990ben a rendszerváltásról tudni kell nagyon nagy szívás volt az munkanélküliség területén, az összes poszt szovjet államból nálunk volt a legmagasabb az 1 családban mindkét szülő elvesztette az állását. Amúgy ezt a problémát sok hekyen nem sikerült megoldani 2012 ig 22 év alatt, akkor mentek sokan külföldre.

    Egész életében egy olyan közegben nőtt fel amit a Borsodiak ismernek azért, de találsz ilyet Tarjánba és más helyeken. Ezek már általánosban problémás csávók paff paff megcsaplak és hasonlók, nem tudom 3z miért ennyire jellemző náluk a harc, de ha tippelnem kell a szülők miatt majd az összes gyerek ilyen, hogy az erőszak kell mert aki nem ilyen az megcsapható. Kettő ezzel a stílussal el lehet riasztani az embereket, félelmet lehet generálni, illetve felmerni őket. Angliába találkoztam hasonlókkal de ők már kinőttek belőle, azért köztük is volt értelmesebb.

    Na ők mondták, hogy az utca és környék ilyen, meg kamaszkent igazából mire oda kerülnek, végig se gondolnak dolgokat, természetesnek vesznek dolgokat, a verekedés náluk szórakozás. Az 1ik srácnak 19 évesen lett gyereke én 25 éves korában találkoztam vele, de messze kinőtte már ezt a dolgot. Dolgozott BP – en cégeknél is mint irodista de előtte amúgy meg drog kereskedő volt. A videón látható egyén valószínű gyengébb IQ – val rendelkezik és valószínű jobban elbánt vele az élet. Valahol nekem is nehéz megérteni de 0 Ft bevételből élni, csak másképp lehet. Beszélek mostanában hajletlannal is, de ott is vannak különbségek IQ – ban és drog fogyasztásban is. Ez alatt az alkoholt értem leginkább. Amúgy ez a pali jobban öltözött mint én😂 Szerintem vidéken egyre több lesz az ilyen aki előbb utóbb a fővárosba fog kikötni. Amúgy ma néztem a statisztikát mi az, hogy a dolgozó képes népesség az 15 – 74 év?? Ezek szerint az iskola kötelességet lecsökkenteték 14 évre? Mert akkor megtöbb ilyen lesz.

  16. Sajnos egyre több az ilyen mentális problémákkal küzdő ember. Látszik, ahogy gatyáodik le a társadalom, nincs pénz gyógyszerre, nincs erőforrás ezek kezelésére és gondozására.

    És szerintem hozzátartozik az is, hogy a modern marketing totális támadás alatt tartja a mentálhigénénket, hogy fogyasszunk, hisz, a nem egészséges, vágyakozó, szorongó ember jobb fogyasztó, mint az egészséges. Aztán ráadásul, mivel a társadalom alsóbb rétegeiről van szó, megsorozza a marketing, majd ezután még ki se tudja elégíteni azt a mesterséges vágyat, amit a marketing a fejébe vagy a tudatalattijába ültetett, és teljesen tönkre mennek ezek az emberek. Ezután valószínűleg olcsó alkoholhoz/ droghoz nyúlnak, ami csak még inkább alájuk vág.

  17. Ilyen az, amikor htmlben kell conflictokat resolveolni, szerintem jól viseli.

  18. Csávó be van szívva/állva, ilyenkor baitelni próbálnak normális, dolgozó embereket. Ilyenkor kiszámíthatatlanul viselkedhetnek az ilyenek, főleg az ilyen árnyékbokszoló, pillangókés sommelierek. Nem érdemes beléjük kötni egy agyhalott rasszista komment miatt. Akik ilyen nagy pofával mesélnek dolgokat általában azok, akik kurva életükben nem tudtak tisztességesen verekedni.

  19. Tele minden drogosokkal. Szívnak szúrnak minden szart.

  20. Csak a szokásos szutyok. Napi szinten látok ilyeneket az 1-es vonalon. Nagyon vagánynak hiszi magát. De ha valaki gerincen rúgná úgy istenesen akkor meg jönne a rasszista dumájával. Kívánom, hogy találja magát szemben egy igazi hungaristával aki elkeni a száját az ilyennek. Kezdem azt érezni, hogy lassan nekünk normális adófizetőknek kell fülünket, farkunkat behúzni mert ezek mindenhol ott vannak. Én megveszem a bérletet és ezt a műsort kell hallgatni. Ma délután 3an is voltak az egyes villamoson és mindenki a a hátuljába húzodott mert ezek randalíroznak.

  21. Ez ilyenekből lesznek a börtönbe a csicskák vagy a köcsögök

Leave a Reply