Orbán Balázs kiemelte, 

az amerikai befektetői közösség az egyik legjelentősebb Magyarországon, és komoly kifektetési stratégia is van.

Hozzátette: fontos pénzügyi és katonai együttműködések lehetnek az Egyesült Államokkal. Példaként megemlítette, hogy a demokraták megszüntették Magyarország és az Egyesült Államok között a kettős adóztatási egyezményt, amelyet most helyre lehet állítani, és 

a vízumkérdésekben is vannak olyan ügyek, amelyeket rendezni lehet.

Először legyen tűzszünet

Úgy véli, Donald Trump „igaz amerikai karakter”, amerikai érdekekben gondolkodik – úgy, hogy hogyan lehet a világban olyan megállapodásokat létrehozni, amelyek mind az Egyesült Államoknak, mind a tárgyalópartnereknek megfelelnek -, jó a víziója, és jó véleménye van Magyarországról.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 

Trump elnökválasztási győzelme közvetett módon is pozitív hatással lehet a magyar gazdaságra, ha el tudná kerülni az orosz-ukrán háború eszkalációját és el tudná érni a háború lezárását.

A tűzszünetről szólva a miniszterelnök politikai igazgatója úgy fogalmazott, az is lehetséges, hogy váratlan módon gyorsan „tető alá” lehetne hozni, ha Donald Trump és a körülötte lévő adminisztráció helyreállítja a kommunikációs csatornákat, és kapcsolatba lépnek a szövetségeseikkel, illetve az orosz vezetéssel.

Orbán Balázs leszögezte, 

a magyar meggyőződés az, hogy először legyen tűzszünet, és ezután következik, hogyan rendezzék Ukrajna kérdését. Ismertette, a nemzetközi statisztikák szerint legalább három tűzszünet van a békekötés előtt, és akár több évig is eltarthatnak a tárgyalások.

Az európai versenyképesség hanyatlása

A műsor témája volt az EU-elnökség is, amelyről Orbán Balázs elmondta, arról szól, hogy „mi magunk akarjuk naggyá tenni Európát”. Olyan döntéseket kell hozni, amelyek javíthatják az európai versenyképességet, az európai emberek problémáinak megoldásáról szólnak, és a békét szorgalmazzák – tette hozzá.

Kiemelte: 

ehhez közelebb kerültek a múlt héten Budapesten az EU-csúcson. Mint mondta, a miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy 2024 végére a világ a választási szuperév miatt át fog alakulni, és erre minél előbb fel kell készülni.

Az EU-csúcs hangulatáról szólva azt mondta, a legfontosabb országok vezetői beismerték, hogy ez új helyzet, Európa békét akar, alkalmazkodni és stratégiát kell kialakítani, amihez diskurzusra van szükség.