Nem először jártak a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákjai az MTVA óbudai székházában. Immár második alkalommal vehettek részt a Magyarország, szeretlek! című népszerű televíziós műsor élő felvételén. A madáchos diákok közreműködésével készült adásokat a Duna televízió az adventi időszakban – november 24. és december 29. között – vasárnap esténként 19 óra 45 perctől sugározza.
Magyarország, szeretlek! – nógrádi diákok a tévében
Forrás: Beküldött fotóMagyarország, szeretlek! – pillantás a kulisszák mögé
– Az előző tanévben résztvevő tanulók lelkes beszámolóinak köszönhetően idén egy sokkal népesebb csoport – mintegy 150 diák és 6 pedagógus – csatlakozott a műsorban egymással versengő piros vagy zöld csapat szurkolótáborához. A tanulók az egész napos program során két televíziós adás felvételén szerepeltek nézőként, amely során bepillantást nyerhettek a műsorkészítés kulisszái mögé is – tájékoztatta portálunkat Végh-Tajti Krisztina, az iskola pedagógusa.
Közös fotó Pindroch Csabával
Mint mondta: a média világa iránt érdeklődő diákok hasznos szakmai tapasztalatokkal lettek gazdagabbak, míg mások találkozhattak kedvenc színészükkel, énekesükkel, humoristájukkal. Mindenki remekül szórakozott, hiszen a műsorokban szereplő művészektől és hírességektől olyan szórakoztató személyes történeteket is hallhattak, amelyek a televízióba kerülő adásokból valószínűleg kimaradnak majd. A salgótarjáni származású Pindroch Csaba műsorvezetőnek minden alkalommal volt egy-egy elismerően kedves szava a szülővárosából érkező diákokhoz. A felvétel végén természetesen a szelfikészítés sem maradt el, mind a műsorvezető, mind pedig az adásban résztvevő művészek szívesen vállalták a tanulókkal való közös fotózkodást a diákok nagy örömére.
– Reméljük, hogy sikerül hagyományt teremteni, és a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákjai a továbbiakban is részt vehetnek majd a műsor televíziós felvételein. Az együttműködésért köszönet illeti a műsor készítőit, valamint a kapcsolattartásban és a szervezésben oroszlánrészt vállaló Keléné Szabó Ágnes tanárnőt – fogalmazott a pedagógus.