Hacsi Boglárka 2023-ban nyerte meg a Miss World Hungary döntőjét, már több mint 30 ezer követővel rendelkezik a közösségi oldalán. A fiatal modell 2024 márciusában vett rész Mumbaiban a szépségverseny világdöntőjén, ahol szép eredményeket ért el, melyekre igazán büszke, hiszen bekerült a Sport Top csapatba, hokiban első lett, és futásban is kiemelkedő helyezést ért el, a Talent alversenyen pedig a top 14-i jutott táncelőadásával. Utóbbiról azt mondta, számára ez volt a legkiemelkedőbb eredmény mind közül. Hacsi Boglárka azóta már átadta a koronáját Katzenbach Andreának, jelenleg ő tehát Magyarország Szépe.

Hacsi BoglárkaMegváltoztatta külsejét Hacsi Boglárka
Fotó: Instagram/Hacsi Boglárka / Instagram/Hacsi Boglárka

Az egykori szépségkirálynőt bár sok támadás érte korábban a külseje miatt, ő igyekezett a rosszindulatú megjegyzéseket kizárni, bár többször is magyarázkodott az őt kritizálók miatt, és azt mondta korábban, hogy ez az egyik legrosszabb dolog, amit a királynőség hozott magával.

Én tisztában vagyok a hibáimmal/hiányosságaimmal és igyekszem ezeket fejleszteni, szóval én békében vagyok magammal.

Emellett igyekszem egy valós képet mutatni magamról az Instagramon keresztül is, ami azzal jár, hogy hibázok, elrontok dolgokat. 
Nem vagyok mindig tip-top, nem is akarom ezt mutatni, biztosan vannak olyan emberek, akik 0-24 csodásan néznek ki, de én nem ilyen vagyok, és ez számomra rendben van…” – magyarázta korábban Hacsi Boglárka, aki most valószínűleg nem a kritikák, hanem saját maga miatt változtatta meg a külsejét, mely nagyon látványos lett.

Az eddigi világos, szőke haját egy sötétebb, gesztenyebarna árnyalatra festette, amitől teljesen megváltozott az arca, szinte felismerhetetlen lett. Hacsi a változást a karácsonyfa előtt pózolva mutatta meg követőinek, akik nem győzik dícsérni az új megjelenését, és többek szerint nagyon jó a színválasztás és remekül áll neki a sötétebb hajszín, és úgy tűnik, ő is elégedett a döntésével.

A képek között lapozhat:

Hacsi Boglárka eljegyzése

Az egykori szépségkirálynő szeptemberben számolt be arról, hogy eljegyezte barátja Madeirán a közös nyaralásuk során, majd követői kérdéseire válaszolva elárult részleteket is a lánykérésről.

Az utazásunk második napján volt, megbeszéltük, hogy elmegyünk egy nagyon szép étterembe, és előtte megnézzük Canicalnál a naplementét.

Nagyon szeles volt ott az idő, hiszen ez Madeira egyik vége, de ez nem tántorított el minket. A szikláknál álltunk, pont itt, ahol ez a kép készült, néztük a gyönyörű tájat és naplementét, amikor Bálint letérdelt és megkért. Én végigzokogtam az egészet, annyira megható volt, és álmodni sem mertem volna, hogy ilyen csodálatos helyen kéri meg a kezemet életem szerelme” – írta korábban az eljegyzéséről.