Tíz éve minden folyamatosan változik, és ha hetente hirdetünk új világrendet, akkor se biztos, hogy nagyon túlzunk – mondta Szijjártó Péter a XXI. Század Intézet Mozgásban című podcastjában, amelyet az Index szúrt ki. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, tíz éve kezdődött a migrációs válság, amely azt a kérdést vetette fel, hogy a különböző civilizációk, kultúrák milyen módon tudnak egymás mellett vagy egymással élni, ha az az együttélés nem teljesen önkéntes alapon történik.

A déli határunknál nem türelmesen, sorban állva, engedélyt kérve jöttek az emberek, hanem ránk rúgták az ajtót százezrek,

elutasították az együttműködést a hivatalos hatóságokkal és elfoglalták a Keleti pályaudvart és a környékét – jelentette ki. Szijjártó szerint 2010 előtt nem voltak ennyire látványos „tektonikus mozgások”, leszámítva a 2008-09-es finanszírozási és abból kialakuló reálgazdasági világválságot.

QP | Quality PlacementA miniszter úgy véli, sok olyan dolog következett be, amire nem számítottunk, mint például a migrációs válság, az ukrajnai háború, vagy a koronavírus-járvány. Három olyan dogma dőlt meg gyakorlatilag tíz év alatt, amelyek a társadalomban, a gazdaságban is teljesen új helyzetet teremtettek – közölte. 

G. Fodor Gábornak arra a felvetésére, hogy mi lenne, ha ő maga egyedül elrepülne egy új világba, a tengerentúlra, és egyetlen táviratot küldhetne haza, hogy vázolja a helyzetet, Szijjártó azt mondta: szerinte 

a veszélyek korát éljük, de „abszolút jó okunk van bizakodni”, mert a fenti válságok közül mindháromban a magyar vezetők mondták meg az igazságot, 

és ezt az idő is bebizonyította. „Tehát mind a migrációs, mind az egészségügyi, mind a háborús válság kapcsán bebizonyosodott, hogy amit mi képviseltünk, és amiért mindenki gyalázott minket, és amiért mindenki próbált minket beletolni egy másik pozícióba, az lett a jó megoldás” – elemezte a helyzetet a miniszter és hozzátette: a táviratában az a mondat szerepelne, hogy „nekünk van igazunk, nekünk lett igazunk”.

Szerinte ezt bizonyította a migrációs válság ügye, továbbá az, hogy „nem engedtük azt, hogy naponta tízezrek meghaljanak csak azért, mert Ursula von der Leyen valami nyomorult SMS-ben rendelt vakcinát, ehelyett Magyarország megvette a keleti oltóanyagokat”. De ugyancsak a magyar kormánynak lett igaza az ukrajnai háború, illetve Donald Trump választási győzelmének a kérdésében is.