“Rabok legyünk, vagy szabadok?” – Itt az új Nemzeti dal-feldolgozás Patakyval, Nagy Feróval

26 comments
  1. Nagy Feró a kedvencem, énekelni nem tud, ezért szaval, ennyi erővel Petrást is felkérhették volna mellé, Pataky-t pedig bár nagyon nem szeretem, a munkásságát meg pláne nem, de meg kell hagyni, korához képest azért még mindig van hangja.

    Nem értem miért nem tudnak jó hazafias zenét csinálni, ha megpróbálkoznak vele az az esetek közel teljes egészében gusztustalanul giccses.

  2. A szabad sajtót már majdnem teljesen bedarálták. A köztévé, a kismillió egyéb tévé, rádió, megyyei lapok stb. nettó nulla teret engednek nem kormánypárti tartalmakra. Ilyen helyzetben nem tudom teljes erőmből, maximum lelkesedéssel támogatni, amikor egy választási kampány közepén egy hvg ilyen jellegű tartalomra használja az erőforrásait.

  3. Attol mert divat fikazni, alapvetoen nem rossz. Sokkal gagyibb undoritobb fosokat toltak mar ki, azokhoz kepest ez egy kellemes meglepetes. (bar az alap adott volt, az alapvetoen egy jo cucc)

  4. Olyan hazaszerető emberek, hogy 0:36-nál a fickónak (elnézést fogalmam sincs, hogy kicsoda ő) fordítva van összetűzve a kokárda. Zöld, fehér, piros ( kintről befelé) a piros, fehér, zöld helyett.

  5. 1:40-nél az autotune arra a rikácsolásra nagyon kemény. Mintha egy-egy faszt nyomtak volna mindkét fülembe.

  6. egyértelműen a rabságot akarják vissza kedves előadóink, a fentebbi produkcióban állástfoglalva az újraönjobbágyosítás mellett

  7. > „Besze János hentes és mészárosnak a legerősebb hangja volt a szerepvivő egyéniségek között. Ha egyszer beszélni kezdett, megdördültek a falak. Kiváló népszónoki erényeit értékesíteni vágyta a Fordulat Éva Intéző Bizottsága[1], sic!, s evégből azzal bízták meg Besze Jánost, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsejéről szónokoljon a spontánul összegyűlt tömegnek. Besze készséggel vállalkozott is. Felállt a lépcső tetejére – rezes orra messzire piroslott, egyszerű kockás ingét, melyet hétszámra nem vetett le, meg-meglobbantotta a szél – s kiengedte dörgedelmes hangját. _Akartok-e rabok lenni?_ A tömeg nem várta be a mondat végét, hanem egyhangúlag rázúgta: _Akarunk! Akarunk!_ A szónoklatnak vége volt.”

    (Esterházy Péter: _Kis Magyar Pornográfia_)

  8. Ezt mégis mivel érdemeltük? Majdnem visszajött a vacsora. Mondjuk én voltam a hülye, hogy teli gyomorral rányomok egy pöcegödörre. Basszus. Az meg már csak hab a tortán, hogy ennyire trehány playbacket (szájszinkron hiánya) már rég nem láttam. Egy ovis csoport jobban megugorja ezt a feladatot.

  9. Na ezt is. No, ez igen! Rámaszturbálni a Nemzeti dalra ennyire, ez nekem új. Ugye, könnyen mondhatom, hogy ez egy giccs, mert az is. Öt év múlva annyit nem fog érni, mint egy marék szotyihéj.

    De.

    A nagy nemzeti fehér európai heteró keresztény konzervatív magyar értelmiségiek legalább jól érezhetik magukat egy dal elejére, mielőtt jönne a Főni, és felpezsegteti az érzelmeket, hogy ki hogyan lehet magyar.

Leave a Reply