
A gyulai Kobak Klub, mint volt miniszterelnök-jelöltet hívott meg körükbe e héten, és kérték, beszéljek nekik arról, hogy miként láttam 2022-ben, és miként most a közéletet, az ellenzéki politizálást, illetve mit tanácsolnék Magyar Péternek.
Ha megnézik e felvételt, látni fogják a véleményemet ezekről a kérdésekről is. Amit ott is elmondtam: én abban vagyok érdekelt, hogy ezt a korrupt, jogtipró, szociálisan érzéketlen rendszert mielőbb eltakarítsuk. Ha erre Magyar Péternek van ma a legnagyobb esélye, én számomra nem kérdés, hogy őt teljes szívemmel támogatni fogom. Még akkor is, ha vannak bizonyos értékrend- és stílusbeli különbségek közöttünk.
Ha ugyanis nem tudjuk elengedni azt ami elválaszt bennünket, ugyanazon oldalon állókat egymástól, és nem tudunk egységesen fellépni e korrupt, jogtipró rezsim ellen, akkor ez az ország a jövő lehetőségeitől vágja el hosszú időre magát!
Abraham Lincoln így fogalmazta ezt meg: "Ha megosztanak bennünket, akkor legyőznek. Ha összefogunk, győzünk."
A Kobak Klub felvétele itt:
https://youtu.be/MH0y2ZUtxxs?si=BjLA825mttDX1VBl
Köszönöm a Klubnak az igazán megtisztelő meghívását!
by GeeBence
17 comments
Na, akkor MP talán 0,034%-kal több szavazatot fog kapni. Végülis, az is valami…
Csalódtam benne. Én neki elhittem hogy már nem fideszes politikus és felhagyott velük. De aztán M*gyart támogatja.
Ezt legyen kedves megértetni Jámbor és Hadházy képviselőkkel is. Mert bár őket is cselekvő, a hazájukat szerető embernek gondolom, de valahogy ezt, (amit most MZP ír) sajnos még nem sikerült megérteniük.
Mert MZP valóban a rendszerváltozást támogatja, amit nagyon nagyon remélem MP és a Tisza tényleg megfog valósítani. Ha például Gyurcsány valóban le akarná váltani ezt a rendszert, akkor első lépésként ott hagyná a politikát örökre és soha többet nem nyilakozna. Tudja jól, hogy rengeteget árt az ellenzéknek, de az orbán-gyurcsány rendszer fenntartásában neki fontos feladata van.
Kevés értelmes óellenzéki politikusok egyike.
Plot Twist ,mzp kozvetetten osszegyurcsanyozza mp-t, semmi sem jo, meg minden is.
Na és most fogják összeGyurcsányozni 🫶
Jo ez a szelektiv hozzaallas, ha Oellenzeki1 tiszaskodik, fujj fujj, ha Ollenzeki2 akkor jee jee
Ne árts
*ezt a tetves, mocskos, geci rendszert
Így néz ki ha valaki kormányváltást akar, nem pozíciót. Pontosan emiatt nem hiteles Gyúrcsány, és nem is lesz az soha, egyszerúen neki mindegy mennyit árt a jelenléte, ottmarad baszki…
Mondhat bárki bármit mzp-re. De ő az elmúlt 20 év szinte egyetlen talpig becsületes politikusa. Az ő vezetésével lett volna sokkal jobb az ország, főleg a szegényeknek de sajnos ezt pont azok képtelenek belátni. Majd egyszer még vissza fogják sírni de akkor már késő lesz.
A futóbolond (by Oszkó) hozza a Tiszába a sötétben tartott, trágyával etetett gombákat is.
Én akkor is előbb szavazok MZP-re, mint MP-re. Már persze, ha indul 2026-ban.
Eddig is tudtuk hogy Zelenszkij embere, hàt hogy ne tàmogatná?
Csak a feri ne támogassa. Inkább toltogesse az olajat
Korrekt hozzáállás! Sok politikusban ott van az ego és nem tudja elengedni, mikor lefőtt a kávé (ld. Vona, jó pár MSZP-s, DK-s, stb…), akkor sem képes kiszállni és átadni a lehetőséget az esélyesnek. MZP bebizonyítja az ilyen hozzáállással, hogy ő képes az ország érdekében viselkedni.
Tisztelet érte!
Comments are closed.