Nem, de 15 év elment az életemből erre a bűnszervezetre, és soha nem kapom vissza, és még nincs vége.
15 év alatt generációk lehetőségeit baszták tönkre, amit sosem fogunk visszakapni. Történelmi tett.
Egészen hihetetlen amúgy, hogy már évek óta minden hétköznap szerepel, és semmit nem sikerült beszédkészségben, érveléstechnikában fejlődnie
xdd csoki megint megmondta? <3
Ez meg ki a fasz? Sajnálom nem nézek magyar kontentet, mert szar.
Putyin 26 éve van hatalmon és kösz jól van.
Az a baj, hogy ez a kép elveszi a figyelmem a mondanivalóról, és átmegyek Csoki-SIMP-be… Az igazat megvallva sosem volt az esetem, de annyira áramvonalasan gerinces igazságérzete van, hogy a gondolatai tették szexivé a szememben teljesen ezt az embert. Az interjút még csak most fogom megnézni.
Csokiiiii ❤️
Közben elmúlik az életünk
Ettől a hírtől most beCSOKIztam.
Ámen
Egy valamivel nem számolt a Fidesz… Csokinak mindig igaza van!!!
Azt mondják, csoki, én meg kerestem a fekete bőrű embert.
Láttam egy ábrát a Momentum által azt hiszem. Ami azt ábrázolta hogy a 100 leggazdagabb ember közül mennyi volt a NER-hez köthető. Sok.
19 comments

Csokinak igaza van!🤚🏻
Reméljük, Csokinak megint igaza lesz.😁
Naná hogy nem. Már 26-ban sem lesz!
[https://m.youtube.com/watch?v=jtemNUJXyXc](https://m.youtube.com/watch?v=jtemNUJXyXc)
Nem, de 15 év elment az életemből erre a bűnszervezetre, és soha nem kapom vissza, és még nincs vége.
15 év alatt generációk lehetőségeit baszták tönkre, amit sosem fogunk visszakapni. Történelmi tett.
Egészen hihetetlen amúgy, hogy már évek óta minden hétköznap szerepel, és semmit nem sikerült beszédkészségben, érveléstechnikában fejlődnie
xdd csoki megint megmondta? <3
Ez meg ki a fasz? Sajnálom nem nézek magyar kontentet, mert szar.
Putyin 26 éve van hatalmon és kösz jól van.
Az a baj, hogy ez a kép elveszi a figyelmem a mondanivalóról, és átmegyek Csoki-SIMP-be… Az igazat megvallva sosem volt az esetem, de annyira áramvonalasan gerinces igazságérzete van, hogy a gondolatai tették szexivé a szememben teljesen ezt az embert. Az interjút még csak most fogom megnézni.
Csokiiiii ❤️
Közben elmúlik az életünk
Ettől a hírtől most beCSOKIztam.
Ámen
Egy valamivel nem számolt a Fidesz… Csokinak mindig igaza van!!!
Azt mondják, csoki, én meg kerestem a fekete bőrű embert.
Láttam egy ábrát a Momentum által azt hiszem. Ami azt ábrázolta hogy a 100 leggazdagabb ember közül mennyi volt a NER-hez köthető. Sok.
Comments are closed.