
Kép forrása: MTI
Orbán Viktor: Magyarország nem maradhat az EU keretein belül – a jövő Kínában és az arab világban van.
Orbán Viktor legutóbbi interjújában hangsúlyozta, hogy Magyarország nem maradhat kizárólag az Európai Unió keretrendszerében, mert Európa hanyatló korszakát éli. A miniszterelnök szerint a jövő az arab térségben, Kínában és Közép-Ázsiában van, nem pedig az EU-ban. Orbán úgy véli, hogy az európai országok kimaradnak a világrendről szóló tárgyalásokból, de Magyarország nem engedheti meg magának ezt a luxust.
A kormányfő kiemelte, hogy a magyarok már tisztában vannak azzal, hogy a jövő nem feltétlenül ott van, ahol ők laknak. Ezért Magyarországnak alkalmazkodnia kell a globális változásokhoz és új szövetségeket kell kialakítania. Orbán szerint Donald Trump hatalomra jutása olyan változást hozott, amely feltartóztathatatlan, és az európai vezetők hiába próbálnak szembeszállni vele.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Orbán elmondta, hogy
a béketárgyalások nem korlátozódhatnak kizárólag az orosz-ukrán konfliktusra, hanem a teljes világrendet érinteniük kell.
Szerinte az európai vezetők hibát követnek el, ha nem vesznek részt aktívan a tárgyalásokon, mert így kimaradnak a folyamatból, és nem lesz, aki képviselje az érdekeiket.
Orbán Viktor leszögezte: Magyarország jelen lesz a világrendről szóló tárgyalásokon, fenntartja kapcsolatait, és minden alkalommal harcolni fog a magyar érdekekért. Arra a kérdésre, hogy Donald Trump képes lesz-e belátható időn belül békét kötni, a miniszterelnök határozott igennel válaszolt. Orbán szavai szerint Magyarország aktív szereplő kíván maradni a globális politikában, függetlenül attól, hogy az EU milyen utat választ a jövőben.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!