Február 13-án délelőtt a hatóság tudomására jutott, hogy egy gyanúsan viselkedő páros, feltehetőleg betörők járják Darány utcáit. A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, valamint drónt vetettek be.

Kisvártatva a drónkezelő észrevette, amint egy ház udvarából tart kifelé az egyik feltételezett gyanúsított, társa eközben a kocsiban várakozott. A férfi éppen elsétált volna a helyszínről, amikor a rendőrök elfogták, míg tettestársa az autóval próbált meg elmenekülni, azonban őt is hamarosan utolérték és elfogták.

Mindkettőjüket előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra, ahol a 37 és 71 éves újpetrei lakosokat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a közelmúltban hatrendbeli betörés írható az apa-fia páros számlájára, akik a bűncselekményekkel több millió forint kárt okoztak.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai a hasonló esetek megelőzésére:

A nyílászárókon alkalmazzon megfelelő minőségű mechanikai berendezéseket! Zárak,  redőnyök, betörésvédelmi fóliák, rácsok felszerelésével jó eséllyel megakadályozható a behatolás!

Tartsa rendben ingatlanját, a sűrű bokrokat és az épülethez közeli fákat ritkítsa meg, vágja vissza, hogy a betörőnek, besurranó tolvajnak ne nyújtson fedezéket, és ne alkalmazhassa mászó eszköznek. Létráját is tartsa zárható helyen!

Értékesebb és könnyen mozgatható műszaki és egyéb használati tárgyait ne hagyja őrizetlenül, készítsen értékleltárt, jegyezze fel azonosítóikat, illetve fotózza le! Az egyedi azonosítóval nem rendelkező berendezéseket, tárgyakat jelölje meg!

A besurranások megelőzése érdekében akkor is zárja be a kertkaput, bejárati ajtót, ha otthon tartózkodik, és lehetőség szerint éjszakára se hagyja nyitva a földszinti nyílászárókat!

Udvaron vagy közterületen parkoló autóját is zárja, ne tartson benne értékeket, iratokat látható helyen!

Biztonságosabbá teheti ingatlanját, ha a mechanikai védelem kialakításán túl elektronikai védelmi eszközöket is alkalmaz. Szereltessen fel riasztóberendezést, kamerarendszert!

A kockázat minimálisra történő csökkentése érdekében kössön biztosítást! 

Amennyiben mégis áldozattá, sértetté válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!

Címkék:
elfog, Darány, betörő, tetten ér, fia, drón, apa, menekül, kék hírek