
Kaja Kallas EB-alelnök az Európai Tanács rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján 2025. március 6-án, újságírók előtt bejelentette, hogy az EU kész az "Elszántak Koalíciójának" létrehozására, és annak biztosítására, hogy egy ország ne akadályozza meg Ukrajna támogatását.
– "Ez egy nehéz helyzet. Ezért jött létre az "Elszántak Koalíciója" néven is ismert új kezdeményezésünk, hogy egy ország ne blokkolhasson mindenki mást."
– "Milyen lehetőségei vannak ma Magyarországnak, hogy akadályozza Ukrajnát?"
– "Nos, nem fogok Magyarország nevében beszélni. Ezt úgy értem, hogy továbbra is arra törekszünk, hogy meglegyen a 27 tagból álló egységünk. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor Magyarország a maga nevében majd beszélhet."
CSK-kommentár: Ennyi. Az Európai Unió és Európa túllép Magyarországon.
Még csak nem is lehet arról beszélni, hogy mindez előzmény nélküli fejlemény. A mai nap az európai polgárok nagy többségének akarata és vágya teljesült be azzal, hogy végre három év után a kontinens politikai intézménye összeszedte magát, és elengedi útjára Magyarországot.
Ennek a lépésnek már sokkal korábban meg kellett volna történnie. Elképesztő erős politikai fejlemény és üzenet ez, ne felejtsük el mennyi felesleges szenvedés, frusztráció és bosszúság az, amin Orbán miatt Ukrajnának és Európának teljesen haszontalanul, de keresztül kellett mennie, miközben keleti szomszédunk egzisztenciális honvédő háborút folytat az Ukrajnát és népét a földről eltörölni kívánó orosz terrorállam ellen.
A legfontosabb dolog most az, hogy, mi európaiak, függetlenül a nyelvtől, amin beszélünk, egységet mutassunk, és folyamatos segítégnyújtásunk a bajba került európai barátainknak, az ukránoknak. Ez a rendkívüli EU-csúcs a mai nap ezt erősítete meg, ezekben a pillanatokban olyan erős európai vezető szándékot érzek, mint még soha.
Amerika elárult minket, a kommunizmus bukása óta a nemzetközi rendben a legnagyobb változáson megy keresztül kontinensünk. És most mindenki felnő feladatához a kontinensen, és az Európán kívüli barátainkra, Kanadára, Japánra is számíthatunk.
És itt van velünk az európai fedélzeten Törökország is. Ankara ugyanis szintén részese akar lenni a NATO-t felváltó új koalíciónak, az Egyesült Államok nélkül. "Az amerikai elnök tettei ébresztőt jelentenek számunkra, hogy egyesüljünk, és létrehozzunk a saját hatalmi erősúlyunkat," nyilatkozta Hakan Fidan török külügyminiszter.
Kaja Kallas szavai minden európai polgárban reményt kelthet ezekben a sötét órákban. Nagyon örvendetes fejlemény, hogy semlegesítettük a belső ellenségeink, akik orosz recept és orosz érdek alapján belülről támadták európai közösségünket. Most minden erőnkkel, energiánkkal és forrásunkkal az európai védelem megfelelő biztosítására koncentrálhatunk.
Ez az "Elszántak Koalíciója" (Coalition of the Willing), amely most a közös európai védekezésre, beleértve Ukrajnát is, összpontosít.
De Magyarországon nem érdemes a szemünket becsukni: a precedens megszületett. Európa a mai nap megtanulta és a gyakoraltban bevezeti, hogy kell megkerülni a most már otthon, a négy fal között egészen nyugodtan vétózgatgatható Orbánt.
Magyarországi szemmel veszélyes fejlemény ez: ha Orbán továbbra is akadékoskodik, az európai védelem területén szükséges egység létrehozását a jövőben miért ne lehetne alkalmazni az oroszpárti magyar maffiaállam ellen más stratégiai területeken is?
A pöttyös labda most a magyar választópolgárok térfelén pattog: el kell tudni dönteni végre a magyar társadalomnak, hogy Orbán rezsimjével akar tovább élni együtt, vagy megszabadul a helyi diktátortól, és visszatér az európai nemzetek demokratikus közösségébe, a Trumpnak és Orbánnak köszönhetően felgyorsult ütemben föderalizálódó Európához.
Slava Ukraini! Long live Europe!
by AmazingEbb7242
36 comments
Végre a sarkára állt az EU! Egy jó 10 évvel ezelőtt kellett volna elkezdeni, de jobb későn, mint soha
Kajla néni lesz szerintem a soros mumus a propagandamédiában.
Mindenki arról beszélt hetek óta, hogy ilyesmi nem történhet meg.
És lám, mégis.
Kiváncsi leszek hogy kommunikálja le ezt majd a kormány. Meg hogy mi lesz a világból és mennyire tudja össze szedni magát az EU. Lassan úgy érzem magam mint mikor töri órán olvastam mi történt a világban csak most átélem.
Ez egy kajak állás
Az EU-ba való belépés volt kb az utolsó komoly döntés amin az ország túlnyomó többsége egyetértett. Ha egy ilyen hír keresztül jut a fidesz média blokádján az kb kizárja, hogy nyerjenek egy választáson.
Az gondolom megvan, hogy itt most lényegében egy nato utáni védelmi szövetség van kialakulóban, aminek mi nem leszünk részei.
Mi kikerülünk és megszívjuk. Az Orbán maffia családtagjai meg majd vidáman tanulnak, élnek a lopott pénzből a kiátkozott Nyugaton. Szép új világ. Ne hagyjuk, hogy így legyen!
Ezt korábban kellett volna + teríteni minden mocskos információt róluk
Tik-tak, Röfi, tik-tak. Még az idén disznótor lesz, ha nem szalad el, levágjuk.
Ez pont kapóra jön a fidesznek, most lehet mivel uszítani majd. Sajnálom, de ők így tekintenek erre, soha nem fognak konszolidálódni. Orbánban még annyi sincs, mint Gyurcsányban, hogy kiálljon azzal, hogy ezt elkúrta.
Régen nem örültem ennyire a német állampolgárságnak. Amikor elkezdtem a folyamatot akkor otthon mindenki azzal jött hogy ugyan minek akarok, hiszen EU, semmi nem fog változni, nincs értelme…
Hát kurvára örülök hogy nem hallgattam rájuk…
Lesz Magyarország még szovjet tagállam.
De Orban erteke a nullahoz konvergal a nagyhatalmaknak az EU-n kivul
Mi majd Szerbiával alakíthatunk véd- és dacszövetséget a világ ellen.
Szar lesz útlevéllel kiugrani Bécsbe.
Nagyon helyesen tették, éppen ideje volt. És nagyon király lenne, ha mi sem maradnánk ki belőle, szóval jó volna most már végre lépni valamit, legeslegkésőbb jövőre, de örvendetes volna még hamarabb.
Az meg egyszerre kurva vicces és kurva ijesztő, hogy miként formálja át az egész világot az, hogy egy darab, 80 éves, elmebeteg lófasz odakerült a világ első számú hatalmának vezetői székébe. Hihetetlen hogy még mindig ott tart a világ, hogy egy ember, ráadásul egy olyan ember, aki buta mint a föld, gonosz mint az ördög, és fél lábbal a sírban van ennyi idősen, ekkora hatalmat kap és ilyen világméretű károkat tud okozni. Merem remélni, hogy az amcsik időben a fejükhöz kapnak és így vagy úgy de megálljt parancsolnak neki, mert ők is kegyetlenül meg fogják szívni ha ez a baromállat továbbra is gát nélkül rombolhatja a világot.
Addig is a legjobbakat Ukrajnának és Európának!
Macron: “Vége van kicsi “
Én egy végtelenül nyugodt, békés ember vagyok, de amit orbán viktor kivált belőlem, az a vadászösztön, gyűlölet és harag, ami miatt én szégyellem magamat. El kell takarítani innen mostmár.
Tényleg nem fáj még eléggé?
No Magyarok, most vagy soha! Kit valasztatok orbant es az oroszokat, vagy nem orbant es Europat?
Ne almodozzatok, hogy majd ket nagyhatalom kozott szepen eleldegeltek szuverenitasban..
Nem győzöm hangsúlyozni, most MINDEN sokkal rosszabb, nem csak az átlag EUs polgárok érkezhetnek jogos megkönnyebbülést, a normális, magukat átlag EU polgárnak érző magyarok meg nem kevésbé alaptalan szégyent, de ráadásul ezzel a húzással Magyarország kikerül az orosz pixisből is, szarra se vagyunk valók Putyin számára ha nincs szavunk az EUban. Persze ezt a gerinctelen áskálódó féreg szerepet nem lehetett a végtelenségig folytatni, most jön a következő felvonás. A 26os választás könnyen lehet az utolsó… És még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy esetleges vereség esetén át fogják adni a hatalmat. Majd valami külső ellenségre vagy befolyásra hivatkozva megsemmisítik és kiírják újra a “korrumpálódott” párt nélkül, vagy marad a vészhelyzet, ami sajnos nem teszi lehetővé a hatalom átadását, bármelyik csütörtök este meghúzhatnak egy ilyet.
Leírni nehéz azt a végtelen szégyen érzetet ami elfog… sose szégyelltem a magyarságom ennyire mint most
En matol nem vagyok magyar.
Skacok! Nincs itt problema! Elozzetek meg a nyugatot es legyetek jobb emberek mint ok! Lehet onkentesnek jelentkezni azok az ukranok helyett akiket osszefogdosnak es a frontra dobnak a hoseitek! Hajraa!!!
ilyenkor büszkék a háború párti orosz bérenc fideszesek egyébként? azt mondogatják otthon erre, hogy – ez az! nagyon helyes?! ja bocs, ezek a hírek úgyse jutnak el a falvakba élő aluliskolázott kisnyugdíjasokig…
istenem de rohognek ha az ukranok elraknak labalol a tetvet
2026: EU vagy Oroszország, ennyi a választás, ezt kell tudatosítani mindenkiben. Ez nem MP vs OV már.
Ezt nem fogják nekünk kívülről megoldani az EU vezetők, nekünk kell utcára menni és kikényszeríteni a változást.
Ha nem szeretnénk, hogy kimaradjunk, lemaradjunk és ezzel újabb évtizedeket bukjunk…
Magyar értelmiségiek hogy kussolnak. Mind. Lolololol
csak a szokásos
Még az is megtörténhet, hogy nem lesz 26-ban választás, mert háborús helyzet van. És eltolja addig amíg nem rendeződik a helyzet Ukrajnában. Könnyen lehet, hogy évekig el tudja tolni, hogy esély se legyen a választásra. Már Puzsér is felvetette ezt a lehetőséget. Sajnos sanszos.
Es… mire varnak a magyarorszagon elok? Hmm? Meg kell varni 26-ot, hatha haborus veszhelyzet miatt nincs valasztas, vagy valakik veletlenul kiesnek az ablakon? Hmm?
Jo nem kell teljesen befosni, megszavazta a vedelmi kiadas emeleset, abban nem volt veto.
Miért kell osztani ennek az elmebeteg gyurcsányista baromnak az agymenéseit? konkrétan hont andrást jobban tisztelem ennél a bohócnál. nulla súlya van annak amit mond, és az ő véleményét komolyan venni kb akkora bűn, mint deák pénisz danit függetlennek gondolni.
És mi van? Leadják az m1-en orbán irányítja az EU-t és megvan 2026 a nyugdíjas falkából meg 50 IQ-s szavazókból… mi pattoghatunk itt redditen, fb, stb…
De kurva nyomaszto hogy ebben a kurva orszagban minden csak visszafele fejlodik
>A pöttyös labda most a magyar választópolgárok térfelén pattog: el kell tudni dönteni végre a magyar társadalomnak, hogy Orbán rezsimjével akar tovább élni együtt, vagy megszabadul a helyi diktátortól, és visszatér az európai nemzetek demokratikus közösségébe, a Trumpnak és Orbánnak köszönhetően felgyorsult ütemben föderalizálódó Európához.
Ja persze, mert itt [szabad választások](https://www.osce.org/hu/odihr/515138) vannak, amiket nem befolyásolnak milliárdos költések közpénzből /s
Edit: link hozzáadva
Comments are closed.