Nincs biztonságban a fellépésein Nótár Mary , ezért óvintézkedéseket kellett tennie.
Nótár Mary kamaszkora óta énekel, így már hozzászokott az őrjöngő tömeghez. Az idén 40 éves énekesnőt azonban
egy sofőr viszi a koncertjeire, aki egyben a testőre is, mivel már előfordult, hogy kitéptek egy darabot a ruhájából.
A többszörös Fonogram-díjas énekesnő most elárulta, miért van szüksége erre a védelemre.
„Szükség van rá például megérkezéskor, vagy amikor a közönségen keresztül történik a bevonulás, de ő kísér a színpadra is. Nem szokott semmi probléma lenni, inkább a közönség szeretetétől kell – furcsa szóval – megvédenie. Előfordult már, hogy a rajongók kitéptek egy darabot a ruhámból, de ezt is csak szeretetből tették. Én 16 éves korom óta éneklek, koncertezek, és azóta elkísér az emberek szeretete, amiért nagyon hálás vagyok, és kívánom, hogy tíz év múlva, ötvenévesen is énekelhessek nekik”
Forrás: Blikk