
Örülök, hogy nem azt mondtad, hogy nem igaz és már azzal sem jöttél, hogy nem a tietek a 13 milliárdból felhúzott uradalmi birtok. Eddig is elég nevetséges volt az az érvelés, hogy a kedves, 85 éves papa építette magának ezt a pár ezer négyzetméteres dácsát.
A zebrák egyébként ott vannak, videó is van róluk (remélem nem vertek át benneteket és nem csak lovakra festettek csíkokat). Tudom, hogy a birtok gázszerelőjének a nevén vannak, de azért még harapnak, szóval csak óvatosan!
A családi freskót könnyű lenne cáfolni, csak be kell engedni a sajtót és tartani egy tárlatvezetést (legfeljebb addig lemeszelitek, mint a komcsik a szentképeket). Nem is értem miért nem vagy büszke az uradalmi birtokra: kazettás mennyezetes könyvtárszoba, elmélkedő sétány, medencék, tavak, kis erdő, több száz hektáros birtok, három óriási hűtőterem (nyilván a mamának, amikor összeüti két főre a lecsót). A pánikszoba is a szülőknek készült?
Egyébként a 20-25 éves, harmincmilliós fákat könnyű ellenőrizni. Össze kell vetni az építkezés alatt készült képeket és a mostaniakat. Vagy nálatok két év alatt a fák is az égig nőnek?
Tényleg visszabontattad a pálmaházat, mert elsőre kicsinek találtad? Ha a kedves papa lakik ott, akkor miért Anikó irányítja a kertészeket és miért mesélt olyan szenvedélyesen a veteményes kertről?
Szoktátok használni a letakart páncélos járműveket ebéd után?
Bónusz kérdés, ha már kitervelted, hogy hozzam nyilvánosságra, hogy 13 éve van egy üres telkem Balatonhenyén: Igaz, amit a falubeliek gondolnak, hogy az a több ezer négyzetméteres kúria, amit 3-4 milliárd forintért felhúztak, az a saját lábán álló lányodé? Tudod, az az épület, ami miatt a kivágták a fél domboldalt, módosították a helyi szabályokat, elterelték a kéktúra ösvény nyomvonalát és amiért nem akartátok, hogy induljak polgármesternek a faluban?
De tényleg elnök úr, mit esznek a zebrák? Kijön a hónap végén a zab?
by seraggi_
26 comments
Már 10 perce ezen röhögök. 😀
Zebrák? Már értem, Győzike miért lett fan.
Éjjel kicsit megszaladt a fröccs Péterünknek, de nem baj, szerintem lassan én is bontok egy jó üveg fehéret😀🫡
Hogyhogy most már csak “Elnök úr”? És nem “miniszterelnök úr”?
Mondjuk a freskókat még csak megértem, meg kell örökíteni a csálááádot az örökkévalóságnak, hát mit restaurálnak majd 200 év múlva a muzeológusok, de a zebrák? Minek a zebrák? Ez ilyen kisebbségi beidegződés lehet, a lovak smafu, de a csíkosak… 😀
És még ízléstelenül is néz ki az egész. Vagy pont az a cél, hogy úgy nézzen ki mintha csak valami random szociális épületek lennének?
https://preview.redd.it/9cawm6j6t8qe1.jpeg?width=270&format=pjpg&auto=webp&s=9e80558812cd0fd3209b223caf954a0247da20e9
Lehet Győzikét is ezért fogadta be a fidesz, mert ennyire szereti a köpcös a zebrákat? 😀
Nem nagyon tudják tartani az iramot Magyar Péterrel.
Gáspár Győző is oda volt a zebrákért. Micsoda ízlések
A Columbiai srácnak is voltak vízilovai, aztán mégis lefeküdt a háztetőre napozni, bár azóta a vízilovak megsokasodtak, Hatvanpuszta meg majd Safari lesz?!
bárki bármit mond, kibaszott zseniális stílusban nyomja. a reggeli posztot meg végre elkapta az algoritmus is, remélhetőleg ez is nagyot megy majd, bár az arcképeket jobban szereti
Zebra-gate! Lóra festett csík!

Szerintem Péter fel lett baszva. Nagyon helyes, hogy ilyen stílusban kommunikál ezzel a fasz Orbánnal.
Erre lehet felvenni CSOKot?
Izgalmas évnek nézünk elébe. És még ez innen fog durvulni tovább…
Nekem a legnagyobb kérdésem ezen a ponton, hogy mi fog történni ha MP-t eltiltják az indulástól mert hát EP képviselő.
Meg MP-nek van bármi terve arra, hogy sok helyen 1 helyre van bejelentve egy fél falu? Az ilyen csalással utólag semmit nem tudott senki se kezdeni…
Az előző poszt nagyot ment elérésben, gondolom nem véletlen szombatra időzítette Petyedli. De az is lehet picit másnapos, aztán odaszúrogat:D
kurva nagy😂
https://preview.redd.it/usshuzw8x8qe1.png?width=654&format=png&auto=webp&s=c9b9d76df9e3676692b382f0807f9a34919ad254
A pofátlan mi birtokot felhúzott a pénzünkből
Apropó kéktúra: múlt hétvégén mentünk rajta a Bakonyban. Bakonykúti után valaki, gondolom a jótündér keresztanyám, villanypásztorral elkerített egy teljes rétet amin korábban keresztülhaladt az útvonal. Nagy kegyesen meghagyott egy kb 50 centi szélességű ösvényt a villanypásztor meg a növénysáv között.
Amikor írtam a kéktúrát elvileg karban tartó szövetségnek, megköszönték hogy szóltam hogy “benőtt a növényzet”.
A reakciómat inkább nem küldtem vissza, de szerintem nem nehéz kitalálni.
Nagyokat durrant mostanában. Ezt az egészet szerintem későbbre tartogatta, de el kellett lőnie. Lesz pár bizonyíték is, tán még a hétvégén, aztán lehet megint gondolkodni, mit találjanak ki megint ellene…
A zebrákat úgy tüntetik el, hogy dajcstompi felszívja róluk a fehér csíkokat?
https://preview.redd.it/3u8vz8f119qe1.png?width=1080&format=png&auto=webp&s=061ea5d9d728529882b9c3868b9cbbc9886c57ed
Furcsa a tegeződő írásmód, de mégis tetszik, érezhetően rákapcsolt most MP is, látszik hogy van még ellőni valója.
Imádom, ahogy semmibe veszi a csuti gecit.
Gúnyos, lekezelő.
Már a tegeződés is egyfajta lenéző provokáció, nem csak kritizál hanem lényegében nevetség tárgyává teszi a törpét.
Annyira megnézném, hogy ilyenkor mennyire ideges a törpe.
Comments are closed.