Jól néz ki. Elfoglaltak 4 hidat a tüntetők. Jövő kedden 24 órán keresztül lesz ez

by bertwadx

34 comments
  1. Hát ez aztán sokat tesz majd a kormányváltásért

  2. persze, utálja meg az ellenzéket a többségi társadalom… kurva jó taktika

  3. Most akkor a Margit Hidon at haza tudok setalni pestre? Vagy mi van most lol

  4. Végre van valaki, aki azt csinálja, amit már annyiszor mondtam. Nem bohóckodni kell, hanem hidat foglalni.

  5. 3 hidat kihagytak. Igazi az lenne, ha mindet lezárnák az emberek, napokra.

  6. >Jövő kedden 24 órán keresztül lesz ez

    Aha valószínű. Még ha valami csoda folytán meg is jelenne ennyi ember munkaidőben, ha akkor kezdenek hidat foglalni a rendőrök sem fognak szarozni.

  7. Akkor ez most az jelenti hogy az ország többi részén most kevesebb a rendőr? 😀 Big business intensifies

  8. Nagyon kettősek az érzéseim, egyrészt örülök, hogy történik valami, eljutottunk arra a pontra, hogy szükség van ezekre a megmozdulásokra. Szerintem pozitív és szükséges kiállni minden elnyomott kisebbség mellett. Másrészt viszont, kicsit aggódom, hogy ha az emberek nem tudnak közlekedni stb, akár 24 órán át is majd, mennyire tesz az majd jót az ügynek, mert fix, hogy az lesz sokakban a megfejtés, hogy “na a mocskos buzik, haza se tudok jutni a melóból, hogy rohadjanak meg” és ezzel a szakadék csak még nagyobb lesz a társadalomban.

  9. Ha a Pesti lipsik támogatják és javarészt a “vidéki söpredék” nem csípi a melegek vonulását mi értelme a pestieket szopatni? A kérdés komoly

  10. Akkor lennenek nagykiralyak, ha holnaptol csinalnak ezt napkozben, hogy az izraeli delegacio ne tudjon kozlekezdni. Az komoly zavargast keltene

  11. Csak egy személyes történet. Nagyapám kórházba került vidéken, anyám sírva hívott fel, hogy egy órája össze vissza terelgetik és araszola dugóban, hogy átjusson valahol. Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy mi lesz vele az elkövetkező órákban. Elhiszem, hogy ki kell állni a gyülekezési jog csorbítása ellen, de továbbra sem értem hogy a fővárosan masszívan ellenzéki közeg megbénítása délután mivel visz minket közelebb a változáshoz. Ha bármi történik – és nem csak az én családomnak lehet fontos dolga – akkor azért ne is haragudjon senki de nem a kormányra lesznek mérgesek az emberek, hanem a szervezőkre.

  12. 2 het mulva repulok Magyarorszagra, lehozhatja az origo hogy a Tisza amerikai magyarokat reptet haza tuntikezni.

  13. Azt mondjuk el kell ismerni, hogy elképesztően ravaszak és aljasok voltak a Fideszben ezzel a Pride üggyel. Ezzel a Tiszát egy szinte lehetetlen helyzetbe tették. Ha kiáll nyíltan a Pride mellett, akkor belőlük is szivárványos woke párt lesz. Ha nem áll ki, akkor viszont az örökké bukó óellenzék ezt kihasználja, hogy betöltse az űrt és meggyőzze az egykori SZDSZ-es társaságot meg az ilyen nagyon woke egyetemistákat, hogy lehet itt még a Momóra szavazni, nem kell azt a nadrágdobáló macsót támogatni… Zseniálisan aljas, gonosz, szinte látom magam előtt, ahogy kitalálták és röhögtek, mint egy Disney mesében a főgonosz terve.

  14. Nem Budapestet kellene meggyőzni. Falura ez nem jut el 🙂

  15. Remélem nem hagyják abba. Állandó nyomásgyakorlással lehet csak célt érni. Ha otthon élnék ott lennék veletek. Így csak távolról tudok drukkolni

  16. Miért nem a Lánchidat? A dagatt kimegy az erkélyére levegőzni és zúghat az Orbán takarodj.

  17. Helyes helyes. Sajnos nem tudok ott lenni de csináljak

  18. Április elsején? És azt akarják hogy komolyan vegyék őket?

  19. Jövőhéten szerdán megyünk időzített lombikra Kecskemétről, merre lesz érdemes menni?

    Nem értem egyébként ennek mi értelme, hasznosabb lenne bevonulni a hatvanpusztai birtokra.

  20. En ezt meg mindig olyan ratyinak tartom, most megtortenik par ember feszko levezetese, de semmi sem valtozik. El kell menni szavazni jovore es kesz. Meg engem var a kondi delutan, szigoru a program 🙁

  21. én csak azt vátom hogy eközben milyen új ehhez irreleváns törvény születik suttyomban, ahogy ez szokás már kb egy évtizede

  22. Itt SENKI sem fogja fel hogy ezzel csak és kizárólag az átlagemberrel basznak ki és végsősoron csak az ellenzéki összefogásnak ártanak?

    Szerintetek Orbánt vagy Rogánt bármilyen szinten érdekli az hogy el vannak a hidak foglalva?

    Tudjátok kit érdekel? Átlagpolgár Ádámot aki egy 10 órás műszak után azzal szembesül hogy +1,5 órás kerülőt kell tennie hogy hazajusson a családjához.

    Tüntetni tessék nyugodtan de akkor menjenek a politikusok házához, a Parlamenthez, Önkormányzathoz, de NE A HÉTKÖZNAPI EMBEREKET SZÍVASSÁTOK mert ezzel csak a Fidesz malmára hajtjátok a vizet.

  23. Ezzel csak az lesz a gond, hogy a kormány bevezet még egy tiltást a gyülekezésre, hogy a tüntetők nem zavarhatják a többieket (nem biztos, de célzott a Fidesz erre).

  24. Bezzeg Szerbia….szerintem Szerbiában nem mondta a tömegnek egy ellenzéki politikus sem hogy aki marad az csak balhézni akar.

    Szerbiában már nincs mit veszíteni ezért bátrak

    Mi azt hisszük van.

    Nálunk enervált unalmas beszédek és szervezők vannak.

    A Pride ügye nem érint meg sok embert

    Sokan kommentek alapján Tiszátol várják hogy legyen valami.

    Szerintem Szerbiában nem egy párttól vagy politikustol várják hogy legyen valami egyszerűen ki mennek.

    Mi alulról se szerveződünk de ha mégis simán elveszik az emberek forradalmi kedvét.

    Hát ez van

  25. Jó, hát nyilván épp a 4-es 6-ost kell szétbaszni, legalább nem csak az autósokat haragítják magukra.

    Ez egyre kontraproduktívabb lesz, de hajrá. Hátha lemond orbán.

    Narrátor: de nem mond le.

  26. 4 híd lezárása esetén mi a helyzet a mentőközlekedéssel? Kiváló kampány a Fidesznek, ha elő tudják adni, hogy a felforgató balosok miatt halt meg valaki (akkor is, ha nem igaz).

  27. És Netanjahu csak holnap jön, vasárnapig hehdejómegintdugók lesznek. 🤔

  28. Büdös lipsik még egymás életét is megbasszák. Ha nekik ez így jó, csinálják… (én valahogy így képzelem el a Karmelitában folyó pezsgőtést a mai estén)

  29. Elhiszem hogy tüntetnek, meg is ertem, de azert 12ora munka utan nem olyan kellemes a margit hidtol setalni 40percet amig az ember talal esetleg egy buszt a kulkerulet fele….

Comments are closed.