A héten plenáris ülést tart az Európai Parlament. A napirenden szereplő témák között kiemelt figyelmet kap Ukrajna, a kongói keresztények helyzete és az európai biztonság, de a szociális jogok, a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztése, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikája is terítékre kerül.
Az ülésen várhatóan szó esik majd a legújabb jogszabályi változásokról Magyarországon, amelyek jelentős hatással vannak az alapvető jogokra.
A képviselők vitatni fogják, hogy a Pride betiltása hogyan befolyásolja a polgári szabadságjogokat és milyen következményekkel járnak az uniós értékek védelmére.
Bóka János: Erről kell nyíltan beszélni
Az Európai Parlament ismét Magyarországot támadja – közölte még kedden az európai uniós ügyekért felelős miniszter. Bóka János közleménye szerint az Európai Parlamentben szerdán újra napirenden lesz a magyarországi „jogszabályi változások és azok hatása az alapvető jogokra” témája. A miniszter hangsúlyozta, hogy az európai demokrácia „legnagyobb dicsőségére” a magyar kormány képviselőit az Európai Parlament most sem hívta meg, de a vitában felszólaló lengyel uniós elnökség sem egyeztetett előzetesen a magyar kormánnyal. Mint írta, kedden levélben szólította fel lengyel kollégáját, hogy tegye világossá, miért is támadják valójában Magyarországot:
mert a kormány megvédi a gyermekek mindenek felett álló érdekeit,
megóvja nemzeti szuverenitását a külső beavatkozásokkal szemben, bárhonnan is érkezzenek azok, és átláthatóvá teszi a civil szervezetek finanszírozását. „Erről szól valójában a szerdai parlamenti vita. Erről kell nyíltan beszélnünk: ki áll a gyermekek, a nemzeti szuverenitás és az átláthatóság oldalán. Minden más csak politikai cirkusz” – fogalmazott Bóka János.
Ismét Magyarország lesz terítéken az EP-ben
Fotó: Csudai Sándor – OrigoKét törvényről vitáznak csak?
A vita témáját alapvetően két törvény adja. Az egyiket az Országgyűlés már elfogadta, amely a gyülekezési törvényt módosította. A másik még csak javaslat, amely szerint az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét megváltoztatnák. Utóbbival kapcsolatban, amennyiben az Országgyűlés megszavazná, a magyar EP-képviselőknek és családtagjaiknak is ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kellene leadniuk, mint ami a magyar országgyűlési képviselőkre vonatkozik, amennyiben pedig a törvényt megszegné az EP-képviselő, akkor a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) akár meg is foszthatná mandátumától.