Melyik párt is jön Németországgal, meg a gázolásos terrortámadásokkal? Mostantól itt is ilyentől kell tartani, hála a fasszopóknak… Gratulálok, kitermelték a saját terroristáikat, mint Szerbiában…
Edit: “Csak” a pultokba, de tartok attól, hogy a fent leírtak érvényesek lesznek. Ne legyen igazam.
Szósz: trust me bro
ahogy szorul vissza a pedofil terrorista fidesz maffia, úgy fognak a fidesztálib terroristák egyre durvább módszerekhez folyamodni…
Ha ilyen ütemben haladunk, választásokig haláleset is történni fog.
Gratulálok, emberölés kisérlete, lehet is leülni.
A fideszesek szerint ez is tokre rendben van.
Ez csak a morális fölény egyik megnyilvánulása.
Lassan érdemes lenne barna egyenruhákat is kiosztani. /s
Mr mercedes?
Minden atrocitás az embereket méginkább a fidesz ellen hangolja.
Ekozben a fidesz rohog a markaba
Itt lenne az ideje Orbánt feljelenteni újra, mivel a beszéde alapból a bűncselekmény határán mozgott, csak az mentette, hogy nem történt fizikai megvalósulás. Azóta azonban több is. Így jogszerűen gyűlöletbeszédet mondott.
Viktor adott krumplit, Péter nem. Kiből kell szappant csinálni? Na, ugye!
Mellesleg pont tegnap fogadta az izraeli miniszterelnököt ennek az agyhalottnak a hőse.
Menczert börtönbe kéne zárni ezért a törvénybe foglalt egy évre tekintve hogy ő uszított.
Undorító bazdmeg.
Remélem, egy nap mind börtönben fog megrohadni. Amúgy a pedókkal nem épp kedvesen bánnak a böriben.
Az gyönyörű 😳
Nagyjából az összes ilyen esetre ráhúzható, hogy az elkövető nyugdíjas vagy rokkantnyugdíjas, és általában zsidózik vagy kommunistázik. Ez szociológiai szempontból érdekes: rengetegen még valószínűleg ideológiai okokból (antikommunizmus) lettek fideszesek, de ez mára már csak egy máz maradt, mióta az elveket felváltotta a vallásos hit. Ami pedig a zsidózást illeti: ezek az emberek ugyanolyanok, ha nem ugyanazok, mint akik ezelőtt húsz-huszonöt éve Orsós Viktoroztak.
Azért a “belehajtottak” cseppet erős, ugyanakkor a kedves néni nagyon ráérhet. A szándékos közúti veszélyeztetés, garázdaság és gyűlöletbeszéd triója remélhetőleg nem lesz neki olcsó, se gyors, ha felfüggesztettet kap.
Kíváncsi leszek a végére… Mit kap a nyanya?
A Blikk is lehozta. A Fidesznyikek szerint jól tette az öreglány😏
btk 314 – terrorizmus. ne bagatelizaljunk, mert cukifalat meg idos neni, ez a ven kurva egy terrorszervezet tagja es terrorcselekmenyt kovetett el.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Várj, hagy találjam ki. Brüsszel volt? Mert a halódó nyugaton félni kell a terrorizmustól, de itthon megvéd minket Orbán?
Ezt is majd el kell kezdeni sajnálni, mert meg van vezetve. Aha. Szappant főzne egy embertársából??? NEM írom ide, mit gondolok róla.
28 comments
https://preview.redd.it/bz0v2p8estse1.jpeg?width=234&format=pjpg&auto=webp&s=f5a11b87793809fa07b3743b650b9d24aac71c96
>Autóval hajtottak bele a Tiszás **pultozókba**
Pultokba nem pultozókba “szerencsére”.
Melyik párt is jön Németországgal, meg a gázolásos terrortámadásokkal? Mostantól itt is ilyentől kell tartani, hála a fasszopóknak… Gratulálok, kitermelték a saját terroristáikat, mint Szerbiában…
Edit: “Csak” a pultokba, de tartok attól, hogy a fent leírtak érvényesek lesznek. Ne legyen igazam.
Szósz: trust me bro
ahogy szorul vissza a pedofil terrorista fidesz maffia, úgy fognak a fidesztálib terroristák egyre durvább módszerekhez folyamodni…
Ha ilyen ütemben haladunk, választásokig haláleset is történni fog.
Gratulálok, emberölés kisérlete, lehet is leülni.
A fideszesek szerint ez is tokre rendben van.
Ez csak a morális fölény egyik megnyilvánulása.
Lassan érdemes lenne barna egyenruhákat is kiosztani. /s
Mr mercedes?
Minden atrocitás az embereket méginkább a fidesz ellen hangolja.
Ekozben a fidesz rohog a markaba
Itt lenne az ideje Orbánt feljelenteni újra, mivel a beszéde alapból a bűncselekmény határán mozgott, csak az mentette, hogy nem történt fizikai megvalósulás. Azóta azonban több is. Így jogszerűen gyűlöletbeszédet mondott.
Fidesztálibok akcióban. Ugyanitt Orbánia, narancs-terror.
Mitagadás, eszeveszett brutalitás volt…
Viktor adott krumplit, Péter nem. Kiből kell szappant csinálni? Na, ugye!
Mellesleg pont tegnap fogadta az izraeli miniszterelnököt ennek az agyhalottnak a hőse.
Menczert börtönbe kéne zárni ezért a törvénybe foglalt egy évre tekintve hogy ő uszított.
Undorító bazdmeg.
Remélem, egy nap mind börtönben fog megrohadni. Amúgy a pedókkal nem épp kedvesen bánnak a böriben.
Az gyönyörű 😳
Nagyjából az összes ilyen esetre ráhúzható, hogy az elkövető nyugdíjas vagy rokkantnyugdíjas, és általában zsidózik vagy kommunistázik. Ez szociológiai szempontból érdekes: rengetegen még valószínűleg ideológiai okokból (antikommunizmus) lettek fideszesek, de ez mára már csak egy máz maradt, mióta az elveket felváltotta a vallásos hit. Ami pedig a zsidózást illeti: ezek az emberek ugyanolyanok, ha nem ugyanazok, mint akik ezelőtt húsz-huszonöt éve Orsós Viktoroztak.
Azért a “belehajtottak” cseppet erős, ugyanakkor a kedves néni nagyon ráérhet. A szándékos közúti veszélyeztetés, garázdaság és gyűlöletbeszéd triója remélhetőleg nem lesz neki olcsó, se gyors, ha felfüggesztettet kap.
Kíváncsi leszek a végére… Mit kap a nyanya?
A Blikk is lehozta. A Fidesznyikek szerint jól tette az öreglány😏
btk 314 – terrorizmus. ne bagatelizaljunk, mert cukifalat meg idos neni, ez a ven kurva egy terrorszervezet tagja es terrorcselekmenyt kovetett el.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Várj, hagy találjam ki. Brüsszel volt? Mert a halódó nyugaton félni kell a terrorizmustól, de itthon megvéd minket Orbán?
Ezt is majd el kell kezdeni sajnálni, mert meg van vezetve. Aha. Szappant főzne egy embertársából??? NEM írom ide, mit gondolok róla.
Comments are closed.