Mikor volt ez már.
OV covidkor egy hétfő reggel: nem lesz iskola bezaras
Ugyanaznap délután: bezárjuk az iskolákat
(Tudom kicsit más helyzet, de nagyszerűen definiálja a kormanyunkat)
Nem kell magyarázni, M1 megmondja mit kell érezni, és mindenki boldog. Minden más hazug brüsszeli duma.
El nem tudjátok képzelni mennyire vagyok HÓPIUM hatása alatt…. Annyira várom a jövő évi választást, hogy már előre szabadságot veszek ki, hogy fürödhessek az agyhalottak károgásának a fürdésében (fideszes sírásra gondolok)
Éhezem a fidesz bukására, és a teljes mocsok leváltására 😀
“Ilyen nem is volt, meg ott sem voltak, meg a helyzet is más már.”
Elképzelem, ahogy azzal a kurva cinikus és lekezelő arckifejezéssel “uram, az 1 éve történt, azóta megváltozott a helyet”
csokis máténál? Beveszi a napi trágyalé felesét aztán fröcsög valami egetverő baromságot szokás szerint, mint a trágyaszóró a réten..
84-esen lesz intézve. Ez nem történt meg. Ha látod, ha nem.
klasszik KEKW moment, mint az ovisok: amíg ők ütnek, addig szuper, amikor őket ütik akkor menni kell az óvónénihez, jaj jaj bántanak.
Nemtom mire fel a nagy nyígás, a fidesz nem az ECR-ben ül, hanem a “Patrióták”nál, fel se vennék az ECR-be, mert rubelpártok oda nem kellenek.
Vajon ez a simion mennyire hasonlít a corneliu vadim tudorra?
Ezen azért kb. semmit nem kell magyarázni. Nem akartak olyan frakció tagjai lenni, amiben benne van az AUR. Hogyha most megválasztották, akkor az a román emberek döntése, nyilván nem véletlenül szavaztak az erdélyi, partiumi magyarok jól láthatóan más politikai erőre, képviselőre.
Már eleve az ötlet is nevetséges, hogy szélsőséges nacionalisták tömböt alkossanak. Egy skinhead, egy punk, egy antifa, egy rabbi és egy muzulmán besétál a bárba. Produktív munkakapcsolatot ápolnak majd?
Bármit hazudhatnak, nincsenek következmények.
Se múlt, se jövő nem érdekes, mindig az adott pillanatban kell valamit hazudni, ennyi a Fidesz-Orbán ars poeticája.
Érthetetlen, miért nem zártuk még börtönbe őket, vagy vertük agyon….
Ha Fico-t lenyelték ezt is lefogják ugyanúgy.
Ezt nem értem. A Fidesz nem az ECR-ben ül hanem a PfE-ben. Az RMDSZ az AUR elleni szavazásra szólított fel rögtön a választás napján, a független jelöltet támogatják.
Ezért vicces, ha szélsőjobbos pártok akarnak szövetkezni, mert mindegyik gyűlöli a másik népet.
> mi mindig is Óceániával álltunk háborúban
Amikor nem olvastad a könyvet de idézel belőle mert edgy.
A nácikok sosem lesznek haverok nemzetközi szinten. És ennek épp az az oka, hogy nácikok…
Ha mégis haverkodnak, akkor viszont csak zsebnácikok, és nincs mögötte valid ideológia.
Amikor a szélsőjobbosok rádöbbennek, hogy nem jó összefogni más szélsőjobbosokkal, mert azok őket is utálják.
27 comments
Úgy, hogy a fideszesek amúgy is kognitív disszonanciában szenvedő barmok.
A fidesz szavazók aranyhal memóriáját nézve nem kell megmagyarázniuk ezt
Cinikusan. “Megváltozott a helyzet” – kb. És megy tovább minden.
Jó, de ez már majdnem egy éve volt. Trump naponta tud ilyen gimnasztikát csinálni. Van még hova fejlődni.
https://preview.redd.it/bwd2us6kw3ze1.jpeg?width=745&format=pjpg&auto=webp&s=4671f40356ccd627fb87fc87ff9b0cfc7950ffa8
https://preview.redd.it/ysr8ghglw3ze1.png?width=823&format=png&auto=webp&s=d741edf355c371350e8a5c825fe02f561c7df8e6
Mikor volt ez már.
OV covidkor egy hétfő reggel: nem lesz iskola bezaras
Ugyanaznap délután: bezárjuk az iskolákat
(Tudom kicsit más helyzet, de nagyszerűen definiálja a kormanyunkat)
A nemzetközi helyzet fokozódik!
https://preview.redd.it/k7gh5b51x3ze1.jpeg?width=500&format=pjpg&auto=webp&s=b167bc549bf797ec7ef6bc075458bf304189d847
Nem kell magyarázni, M1 megmondja mit kell érezni, és mindenki boldog. Minden más hazug brüsszeli duma.
El nem tudjátok képzelni mennyire vagyok HÓPIUM hatása alatt…. Annyira várom a jövő évi választást, hogy már előre szabadságot veszek ki, hogy fürödhessek az agyhalottak károgásának a fürdésében (fideszes sírásra gondolok)
Éhezem a fidesz bukására, és a teljes mocsok leváltására 😀
“Ilyen nem is volt, meg ott sem voltak, meg a helyzet is más már.”
Elképzelem, ahogy azzal a kurva cinikus és lekezelő arckifejezéssel “uram, az 1 éve történt, azóta megváltozott a helyet”
csokis máténál? Beveszi a napi trágyalé felesét aztán fröcsög valami egetverő baromságot szokás szerint, mint a trágyaszóró a réten..

Mi történt? Támogatja a fidesz az aurt?
https://preview.redd.it/47oj2hbmz3ze1.png?width=720&format=png&auto=webp&s=c4754223d24e64a6b256130a7ceb14c96f899781
84-esen lesz intézve. Ez nem történt meg. Ha látod, ha nem.
klasszik KEKW moment, mint az ovisok: amíg ők ütnek, addig szuper, amikor őket ütik akkor menni kell az óvónénihez, jaj jaj bántanak.
Nemtom mire fel a nagy nyígás, a fidesz nem az ECR-ben ül, hanem a “Patrióták”nál, fel se vennék az ECR-be, mert rubelpártok oda nem kellenek.
Vajon ez a simion mennyire hasonlít a corneliu vadim tudorra?
Ezen azért kb. semmit nem kell magyarázni. Nem akartak olyan frakció tagjai lenni, amiben benne van az AUR. Hogyha most megválasztották, akkor az a román emberek döntése, nyilván nem véletlenül szavaztak az erdélyi, partiumi magyarok jól láthatóan más politikai erőre, képviselőre.
Már eleve az ötlet is nevetséges, hogy szélsőséges nacionalisták tömböt alkossanak. Egy skinhead, egy punk, egy antifa, egy rabbi és egy muzulmán besétál a bárba. Produktív munkakapcsolatot ápolnak majd?
Bármit hazudhatnak, nincsenek következmények.
Se múlt, se jövő nem érdekes, mindig az adott pillanatban kell valamit hazudni, ennyi a Fidesz-Orbán ars poeticája.
Érthetetlen, miért nem zártuk még börtönbe őket, vagy vertük agyon….
Ha Fico-t lenyelték ezt is lefogják ugyanúgy.
Ezt nem értem. A Fidesz nem az ECR-ben ül hanem a PfE-ben. Az RMDSZ az AUR elleni szavazásra szólított fel rögtön a választás napján, a független jelöltet támogatják.
Ezért vicces, ha szélsőjobbos pártok akarnak szövetkezni, mert mindegyik gyűlöli a másik népet.
> mi mindig is Óceániával álltunk háborúban
Amikor nem olvastad a könyvet de idézel belőle mert edgy.
A nácikok sosem lesznek haverok nemzetközi szinten. És ennek épp az az oka, hogy nácikok…
Ha mégis haverkodnak, akkor viszont csak zsebnácikok, és nincs mögötte valid ideológia.
Amikor a szélsőjobbosok rádöbbennek, hogy nem jó összefogni más szélsőjobbosokkal, mert azok őket is utálják.
Comments are closed.