
"Sajnos, ahogy korábban is jeleztük, újabb és újabb szintlépések történnek a Fidesz Tisza Párt elleni kampányában. Már csütörtök óta biztosan tudhatjuk, hogy egy új korszakba léptünk, de ma a miniszterelnök saját szájával, a Védelmi Tanács ülése után jelentette ki:„A Védelmi Tanács mai ülésén az is kiderült, hogy az ukránok az akció végrehajtása érdekében felélesztették magyarországi kapcsolataikat is, és egy magyar párt segítségével támadást indítottak a Magyar Honvédség ellen.”Illetve azt is:„Egy magyar ellenzéki párt tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban.”Ezek példátlanul súlyos állítások. Ha ezek igazak, a kormánynak kötelessége lenne hivatalból eljárást indítani – a fegyveres és nemzetbiztonsági szervek bevonásával – a megvádolt párttal szemben. De persze egy ilyesmi lépés sokkal inkább hasonlítana Oroszországra, mint egy demokratikus államra.Ha viszont a kormány nem indít eljárást, miközben ilyen információval rendelkezik, azzal maga követ el bűncselekményt, hiszen nem védi meg az országot. Ez újabb súlyos kérdéseket vetne fel.Ha pedig a miniszterelnök állítása nem igaz, akkor ismét csak bűncselekményt követ el: a legnépszerűbb ellenzéki pártot vádolja meg alaptalanul az egyik legsúlyosabb nemzetbiztonsági bűncselekménnyel.Orbán mai Facebook-bejegyzése tehát valódi vízválasztó. A miniszterelnök 19-re húz lapot – csakhogy most már nemcsak a saját, hanem mindannyiunk életére."
by Pure_East_6777
34 comments
https://preview.redd.it/4ie9zzehqk0f1.png?width=810&format=png&auto=webp&s=f959b9fe43167f5f8118e6194d64272ad36b64cb
kp euró+útlevél. portugáliában a caminó útvonalán 5-10 euróért lehet aludni :))
Meanwhile…
https://preview.redd.it/9xdmk6xlqk0f1.jpeg?width=760&format=pjpg&auto=webp&s=e6520317860859032e0b48c2809e7fbb360819b0
On a road somewhere near Batida.
elképesztő módon vergődnek. pár hete a másfél évtizede teljhatalommal irányító párt kollektíven kivonult tüntetni egy ellenzéki képviselő ellen, egy hete Orbán a megafon petícióját népszerűsítette, most meg azzal vádolják a tiszát hogy szabotálják a nemzeti konzultációt :DDD
Szerintem hamarosan indulhatunk az utcára. Rohadt geci
https://preview.redd.it/n1hjhmh9rk0f1.jpeg?width=1072&format=pjpg&auto=webp&s=17dff310b7a3e3e8d722bb8da8031da935e8f6c9
https://i.redd.it/2qnwq1o4sk0f1.gif
Ezek nem akarják megvárni 26-ot.
Ha Fidesz fejével gondolkozok. Akkor a nyári uborkaszezonban kell a betiltást meglepniük. Nyár után kampány időszakban annyira feszült lesz a helyzet, hogy borítékolható hogy szakadna a cérna. Bár már szerintem is.
Orbán Takarodj el Magyarországról!
A doktorainak ilyenkor nincs lelkifurdalása, hogy ezt az embert szabadon hagyják járni-kelni, nyilatkozni?
Krva anyád Viktor
“Gyógyszereid a felhőben”
Ilyenkor visszajátszanám Ruffnak az összes monológját, amiben a jövő évi választásokra apellált és a tüntetőket meg a tüntetést szervezőket fikázta. Arcevő leopárdok, vagy mi a szar.
Ennél jobban lejáratni magukat, ahogy geciék teszik, nem lehetne.
Ennek teljesen elmentek otthonról…
Nagyon uncsi ez már. Sose fogja átlépni azt a vonalat hiába pánikolgat mindenki. Nagy ívben szarik ő erre az országra, csak az érdekli hogy világpolitikai tényező legyen. Abban a pillanatban hogy megtenné Lukasenka válna belőle, egy szarlyuk diktátora nulla hatással bármire is az országán kívül. Nem lehetne tovább példálózni vele mert sose tudna egyik párt se nyerni mikor látják hogy hova vezetne az “orbánizmus”. Sokkal jobb lenne neki az áldozatszerep meg a nyavalygás valahonnan ruszkiföldről hogy a csúnya globalisták hogy megpuccsolták meg elcsalták a választást brühühü. Összeloptak annyit hogy örökre luxusban éljen.
11 hónappal a választások előtt gyakorlatilag az utolsó előtti kártyájukat játszák ki a Tisza tényleges betiltása előtt.
az van, hogy mostantol a kozvelememykutatasoknak a fideszt kell kihozniuk gyoztesnek, hogy elnyugodjanak
ennek erdekeben azok a tisza-szavazok, akiknek a neve A-tol L-ig kezdodik, mostantol mondjak be a fideszt, ha hivjak oket a kozvelememykutatok
Borzasztó hosszú egy év lesz ez.
Jelenleg a hatvanpusztai zebrák átvilágítása is zajlik, mert erős a gyanú, hogy ukrán zsiráfok vannak köztük álcázva.
További
Hízott. Vagy püffed?
könyörgöm gondolkodunk már logikusan, ha erről bármiféle információjuk lett volna korábban, akkor az MP által szivárogtatott hangfelvétel után nem ez a lepkefing meg hasonló reakciók jöttek volna, sőt az ukrán akció után sem ez a kitiltósdi játék jött volna
Pont a nemzeti konzultációt akarják elleheteleníteni – aminek amúgy köztudottan semmi értelme sincs… Én is erre pazarolnám az időmet az ukránok helyében.
chill.. nem lesz itt semmi, csak ijesztgetés megy. mentelmi jog van. pénz van. végtelen propaganda van. gyáva gecik ezek, csak a médiában tudnak ugatni
[https://media.tenor.com/GvHEPSHFxfcAAAAM/fighting-dogs-dogs.gif](https://media.tenor.com/GvHEPSHFxfcAAAAM/fighting-dogs-dogs.gif)
Csak egyet felejtünk el, hogy ez egy következmények nélküli ország.
Nem hiszem hogy a dagadt facebook bejegyzése hozná el Magyarország számára az új korszakot amelyben a kimondot/leírt szónak súlya van.
Szerintem az évszázad legnagyobb baklövése volt és még most is az azt gondolni, hogy bármi bicskanyitogatót jelent ki/tesz a FIDESZ/Orbán, az csak gumicsont. Magyar egy dörzsölt, egyre jobban kommunikáló fickó, de szerintem téved a gumicsont dologban, vagy el sem tudja képzelni, milyen sötétség van Orbánban.
Orbán eddig is az “aki nem velünk, az ellenünk” elvet követte és mivel látja, hogy a tetteinek az égvilágon semmi következménye sem belföldön, sem nemzetközi szinten – ő és pereputtya eleve gazdag, az meg kit érdekel, hogy a többi közben szép lassan tönkremegy – most a legnagyobb sebességbe kapcsolt. Nem félelem ez véleményem szerint. Ez hatalommánia. Ez tömör, koromfekete gyűlölet. Mindazok ellen, akik vele nem értenek egyet.
Kevesebb van, mint egy év hátra a tervezett választásokig, addig pedig mindent elkövet, amit csak tehet, hogy az ellentábort elhallgattassa. El fog menni a falig. De mint mondtam: ez nem rettegés. Ez gyűlölet. Ha tehetné, a legszörnyűbb dolgokat is megtenné. És ha arra is kerül sor: ki fogja megakadályozni? Azok a zselégerincű emberek, akikkel körülvette magát, akiket fontos pozíciókba tett?
Szerintem nem 19-re húzott lapot, hanem 22-re. 😂
Nagyon be vannak szarva, bármire képes a hatalom megtartása érdekében és nem csak ő, úgy saccolom kb 60 ezer milliárdnyi elsinkofált vagyon forog kockán, amit az elmúlt 15 évben összeszedtek eu-s pénzekből, költsegvetési forrásokból, piactisztító állami beavatkozások útján, reprivatizációval.
Egyébként én már esküszöm azt mondom, hogy fogják a lóvét, takarodjanak külföldre és csókolom. Hagyják tenni MP-t, hagyjanak minket élno, a gyerekeinket! Leszarom már az egészet, mert nevetséges, ha valaki azt hiszi, hogy bármilyen vagyonvisszaszerzés lesz. Viszont a gyerekeim életével senki ne baszakodjon!
Sosem volt normális ez a dagadt fasz, de mostanra már a maradék józan eszét is elvesztette.
Nem fog leállni, sem lassítani, még soha, semmilyen körülmények között nem tette, pedig hibát hibára halmoz, kétségbeesett, kapkod. De éppen ezért van benne az összeomlás lehetősége is.
Na ebből vajon hogy sakkozza ki magát a nagy sakkmester? A béka meg lassan már szétfőtt..
Comments are closed.