
Anno az "Influencer" tüntetés elég sok embert vitt utcára, főleg a téma miatt (a fideszes főfejek PEDOFILT MOSDATTAK ) de sokat hozzátett a jelenlévők számához hogy nagyon sok ismert és népszerű civil is beállt mögé, és felszólalt a vállalhatatlan ellen.
Most a ruszki mintára megtervezett, a szabad sajtót totálisan ellehetetlenítő törvény ellen ezt megint meg kellene tenniük, higy kiállnak, nekünk pedig, hogy ismételten kimegyünk.
Ez a húzása a korrupt, tolvaj, hazaárulój, diktatúrát építő rezsimnek legalább akkora, de hosszútávon még nagyobb horderejű, mint a pedofil botrány. Konkrétan minden Magyart közvetlenül érint, és beláthatatlan mértékben szól bele az emberek életlébe, a szabadságba és a mindennapokba.
Jelen lehetne és felszólalhatna az összes még független média képviselője és azon szervezetek tagjai / vezetői, akik első körben biztosan nérintettek lesznek. És ne legyenek kétségeink, előbb utóbb az Influencerek is sorra fognak kerülni. Oroszországban is pontosan így szűnt meg a szabad sajtó. Ott a második lépés az Influencerek vegzálása, ugyan ezen az alapon. Külföldi ügynöknek lettek megbélyegezve és ezáltal minden mondatuk és a véleményük hiteltelenítve lett. (Elég ha az ember mondjuk a YouTube-ra gyárt tartalmat, mivel a reklámok, miatt a YouTube fizet, az az már egyből külföldi befolyásnak számít és a tartalomgyártó, legyen az magánszemély vagy felépitett csatorna, egyből feketelistás ügynöknek számít Oroszországban) Ezt Magyarországon nem kellene megvárni. Ne legyenek kétségeink hogy ugyan ez lesz nálunk is.
by Super_Hotel_8875
24 comments
..vagy annak a margójára.
Mire észbekapunk, hasítjuk a követ Recsken.
Vagy 4 millióan.
(Már az övék!)
[removed]
Na, egy ilyen tüntetésnek valóban lenne értelme. Akár jelentős összeggel is támogatnám.
junius 28. pride
Itt már egy békés kiállás nem fog segíteni.
A timeline valami olyan lehet, hogy Petyát megpróbálják lecsukni. Erre jó indok lehet a bennfentes kereskedelem kamu, de koncepciós perben mindegy.
Ha nem sikerül akkor egy éjféli törvényjavaslattal ellehetetleníti a Tiszát az indulástól.
Szerintem bármi lesz, nem fogja átadni a hatalmat semmiképp.
… influenszók, szevasztok!
Ez nem az az ország
Ha hoznának egy törvényt, hogy minden magánház a fiddeszre szallna a hívek ahhoz is tapsikolnanak
Hany ilyen poszt lesz még ma
Ès a tüntetès cèlja emellè lehetne az azonnali elörehozott vàlasztàs kikènyszerítèse!
Támogatom
Subscribed!
Momentum péntekre tüntetést szervez, gyertek: https://facebook.com/events/s/szabad-hazat-szabad-sajtot-sza/1027428772694727/
Hónapok óta körvonalazódik a fejemben hogy itt még választás se lesz jövőre. Persze előtte is halványan gondoltam rá, de egyre többet tesznek érte hogy ez tiszta és világos legyen. Az opciók nem túl fényesek és egyre szomorúbb a kép.
Akinek súlyosabb hangja van, szerintem nem a semmiért nem szajkózza ezt, mintha meg se akarnák említeni, nehogy beépüljön a köztudatba, ezzel megkönnyítve a ner dolgát.
Kérlek cáfoljátok vagy fessetek valami szebb képet ide elém mert a partizános élőt nézve teljes a lehúzás.
Jó dolog látni, hogy ennyi mikroadomány érkezik nekik, de azokat az embereket így látni akik ennyit tettek a szakmájukhoz hűen értünk és az országért teljesen elszomorít.
Nosza gyerünk
sztem igény az volna rá
https://preview.redd.it/crzgtvmans0f1.jpeg?width=225&format=pjpg&auto=webp&s=6622b64e629c04d07064d8decb110a74bba76b8b
Infleuenszerek és neves civilek most is össze tudnának hozni egy Hősök terényi (azon bőven túlnyúló) tömeget. Kéne nagyon!!
Döbbenet ez a törvjavaslat, annak ellenére is, amit Ésik Sándor mondott, hogy micsoda hibák vannak benne és összekapkodott az egész…
No meg, hogy sima civil külf-i szerveztereket is szivat, vagy mi van, ha más szomszéd országok is hoznak ilyet…..(ottani magyarok ellen), stb…
Általános sztrájk kell.
Országos sztrájk kell, nem tüntetés. Azt megérzik.
Nem fog segíteni, nincs demokrácia
A Navalnij-könyv nagyon életre kelt. Péter megy a csillagba az Inga bezárja kapuit és stb….
Ja csak jó lenne már azt is mondani ha kimennek hogy mondjon le na M1.
Minek? Ha kiállok az utcára és sétálgatok, akkor Orbán Viktor meggondolja magát? Vagy visszavonjàk a törvényjavaslatot? Ugyanmár? Le sem szarja. Ezeknek az embereknek semmit nem jelent a közvélemény meg a nép szava. Meg sem hallják. Ameddig nem verik szét Hatvanpusztát, meg nem érzi magát fenyegetve, addig pontosan tudja, hogy bármit megtehet.
A franciáknál ettől sokkal kevesebbért már szarral locsolták volna a minisztériumokat meg akadályozták volna a közlekedést. Mi megy végig néztük egy diktatúra kiépítését. Semmi értelme a békés demonstrációnak.
Comments are closed.