
IGAZSÁG 12 MÁSODPERCBEN, LÁNCZI TAMÁSSAL SZEMBEN….
Szembesítettem Lánczi Tamást a Fidesz valódi működésével és a külföldi pénzek elfogadásával kapcsolatban. Nem gondolnám, hogy túlzottan meghatotta volna. Valamikor még 2023 körül voltam a műsorában, ott hangzott el a kérdésem, amelyre – tekintetéből is látszik – csupán valami zavarodott válasz érkezett tőle. Pedig még Putyin guruló rubeleiről nem is kérdeztem…
Lánczi már régen feladta a polkorrektséget – sokak szerint nem is volt olyan neki -, ezért tudja használni őt a rendszer. A sok helyről fizetett egykori elemző, tanácsadó, újságíró és "sörös-ügynök" ma már Orbán AVH-jának elsőszámú vezetője. Egyre nyilvánvalóbb módon azért dolgozik, hogy pártunkat és kormányunkat a "szuverenitás" dolgában erkölcstelenül és gondolkozás nélkül védelmezze, mindenki mást pedig vegzáljon és hamarosan majd üldözzön is.
A Fidesznek nem gondolkodó, felelős emberekre van szüksége, hanem olyan kiszolgálókra, akik bármilyen hazugságot készek elmondani, képviselni, terjeszteni és megszavazni, csak jól megfizessék érte őket.
Ők tartják fenn ma még ezt az egyre aljasabb rendszert.
Ám a vég elkerülhetetlenül közeleg.
by HunStats
47 comments
gigachad.
De ez béketámogatás, békedollárokból, békekormánynak, békecélokból… béke…
MZP is the Gigachad

Nem szeretem, amikor egy ilyen videóból kivágják a választ. Nem gondolom, hogy meggyőzne, de szerintem ez így nem fair.
[deleted]
Dollár, Euro ilyen = róósz
Rubel ilyen = lyoóó

😭😭😭💪🇭🇺❤
MZP rohadt jó lett volna, csak ebben a műfajban néha nem szabad mindent kimondani sajnos.
Az en miniszterelnokom!!!!
“Nem gondolnám, hogy túlzottan meghatotta volna.”
Akinek ma magyarázni kell a fidesz aljasságait, az vagy ostoba, vagy végtelenül aljas. És ez a tag nem ostoba…
Náci Tamás beleszaladt
https://preview.redd.it/tsngucscx31f1.jpeg?width=1946&format=pjpg&auto=webp&s=d435f6edea801780f7dfc6c8534171016878d56c
Mai napig elfogadnak külföldi támogatást: [https://fidesz.hu/tamogatas](https://fidesz.hu/tamogatas)
Van a jó külföldi támogatás meg a rósz
Nem érdemeltük meg ezt a palit.
A Fideszt is Soros támogatta, sőt Orbánt Soros tanítatta.
https://preview.redd.it/mo2ck009z31f1.jpeg?width=990&format=pjpg&auto=webp&s=dd9ea2116b5383fa76ea38bd34db9a0fb52d581b
Ha nem látnám, hogy működik ez a szerencsétlen, azt hinné az ember, hogy valami Móricz regény maníros karakterét látom megelevenedni egy rossz színész közreműködésével. De nem. Tényleg létezik. Vannak ilyen emberek.
Lánczi kutya… téged taknyosra szopattak a kozepsuliban és kompenzalsz?
Hm?! Tamás! Halló!?
hát nem kormányellenes cselekedet a kormányt pénzelni külföldről… csak másoknak ne legyen szabad, full logikus /s
Elvtelen bohóc g€cik.
Hallo! Áá de imádom
Nagyon jó fej MZP. Amikor az összefogás volt, súlytalannak gondoltam mert annyira a Jakab Pétert szerettem volna, hogy kerüljön ki győzteaként de az utóbbi idők megnyilvánulásai, nagyon szimpatikussá tették.
Jaj ez az ember, imádom:)) (mármint MZP-t, természetesen)
Tamás kékhalált kapott
Péternek szobra lesz vásárhelyen,
Tamásnak meg lehugyozott sírköve Budapesten.
Lánczi?
https://i.redd.it/blj0fkvv541f1.gif
CSÁD!
Engem a teljes rész is érdekelne.
Nem minden hős visel köpenyt! Köszönjük!
Ilyen a béke…
Azért én ezt a hülyét is bírom 🤣
Tamás még nem sejtette, de épp belenézett egy gigacsádba
Balls of steel
https://i.redd.it/btyxvc8rd41f1.gif
Nem lehet véletlen, hogy a régiek közül talán MZP az, akit Magyar tisztelt és számításba vesz.
https://preview.redd.it/qr6xgto5f41f1.png?width=890&format=png&auto=webp&s=df3784d0821039c8ae7de9a7ddc384de55cb2717
u/markizaypetermzp for PM 2030
Minek ment oda?
Jah, hogy ő hívta?
Az öngól is gól!
A régi új Ág(nes)?
https://preview.redd.it/jz3aoqt2j41f1.jpeg?width=828&format=pjpg&auto=webp&s=aa8d5e588a6261775a16468e72e01629043bddf9
Ugyanebben az interjúban azt is letagadta, hogy ki csinálta a Mini Feri kampányt:
[https://www.youtube.com/shorts/1MKkQvLoK4Y](https://www.youtube.com/shorts/1MKkQvLoK4Y)
Az arca, ahogy elnyúlik, nehogy látszódjon rajta bármilyen érzelem… és akkor belepislog. 2x.
Buktaaaaaa 🤣🤣🤣
Imádom amióta felvette a “nincs veszteni valóm, én tisztességes vagyok” stílust, ráadásul a mostani közéleti nyelvezettel, amit a fidesz is használ, hogy az is értse és asszociáljon vele, aki fideszes.
Haló 😆😆
Tüntetés “A közéleti átláthatóságról” törvényjavaslat elfogadása ellen – 05.18. vasárnap 17:30, Budapest, Kossuth tér
https://facebook.com/events/s/tuntetes-a-kozeleti-atlathatos/1018156283306358/
az lyó pénz, lyó számlára
dec it
Comments are closed.