2013 óta kötelező feltüntetni a szolgáltatóknak a rezsicsökkentéssel elért megtakarítás mértékét a számlákon. Augusztustól a következő felirat szerepelhet majd a számlákon: „Rezsicsökkentett díj nélkül az ön fizetési kötelezettsége az elszámolt időszakban a következő összeg lett volna.” 

Emellett Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos törvényjavaslattal állt az Országgyűlés felé.

Az Országgyűlés felé éppen ezért törvényjavaslattal éltem, hogy a magyar családok, a magyar fogyasztók is lássák a számlaképen, hogy mit jelentene számukra az ukrán fenyegetés valóra válása

– fogalmazott a kormánybiztos. Németh Szilárd szerint Ukrajna nyomására kezdeményezte azt az Európai Bizottság, hogy 2027-től az uniós tagállamok váljanak le az orosz energiahordozókról. 

Az RTL által megkérdezett energetikai szakértő szerint „ha lenne politikai akarat, akkor az orosz olajról és a gázról is le tudna válni Magyarország 2027-ig”. Azt állítja, hogy a kőolaj drágább lenne, de a gáz esetében nem kellene extrém áremelkedéstől tartani.

Orbán Viktor bejelentette, hogy meg fogja vétózni a leválásról szóló unió döntést, ugyanakkor – a Válasz Online szerint – az Európai Bizottság olyan jogi megoldást választana, hogy egy vagy két tagállam ellenszavazata ne számítson, mert elég lenne a minősített többség támogatása. 

Orbán Viktor blokkolná az uniós döntést

Május 24-én, szombaton rendkívüli gazdasági egyeztetést hívott össze Orbán Viktor magyar kormányfő, aminek témája az „ukrán energiafenyegetés fokozódása” volt. A megbeszélés után közölte: szerinte Brüsszel célja, hogy elzárja a gáz- és olajcsapokat Oroszországból. A kormányfő a Facebook-oldalára feltöltött felvételen kijelentette:

Ez 800 milliárd forintos többletkiadást jelent a magyaroknak, ez akkora összeg, mint maga a rezsicsökkentés, ennyivel támogatjuk minden évben a magyar családokat. Ha ez bekövetkezne, akkor az eddigi 7 ezer forintos villanyszámla 14 ezer forintra, az eddigi 16 ezer forintos gázszámla pedig 54 ezer forintra is nőhetne, ezt egyébként szeptembertől látni fogják a saját számláikon. 

Elmondta, az egyetlen módja, hogy ezt meg tudják akadályozni, ha Brüsszelben az uniós döntést a magyar kormány blokkolja, amihez a magyar állampolgárok támogatását is kérte. Hozzátette, ezért fontos, hogy mindenki, aki még nem tette, vegyen részt a Voks 2025-ön. „Húsba vágó kérdés minden magyar család számára” – zárta sorait a miniszterelnök.

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!