950 millió forinttal járul hozzá a magyar állam a pápai Nagytemplom felújításához – számolt be róla Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz országos választmányának elnöke. A városhoz erősen kötődő, pápai származású politikus nemcsak a templom fejlesztéséről beszélt, hanem kitért a közelgő választások fontosságára, a politikai diskurzus jelenlegi állapotára, Ukrajna EU-csatlakozására, valamint a Tisza Párt szerepére is. Úgy véli, a 2026-os választások tétje minden korábbinál jelentősebb lesz – számolt be róla a Veol.

Kövér László élesen bírálta a Tisza Pártot Kövér László élesen bírálta a Tisza Pártot 
Fotó: Haraszti Gábor

Bár esztétikai értelemben nem vagyok a barokk nagy barátja, de szerintem a pápai a legszebb barokk templom Magyarországon, a város egyik legemblematikusabb épülete, jelképe 

– emelte ki Kövér László. Azzal folytatta, hogy egy nemrég benyújtott módosító javaslat 950 millió forintot irányoz elő az épület felújítására. Elmondta, hogy még mindig több olyan épület van, amelyre nem jutott elegendő pénz, de reméli, hogy lesz még olyan felfelé ívelő gazdasági korszaka az országnak – amit most a háború megakasztott –, amikor újra bővebb forrásokkal tud majd a kormány gazdálkodni.

Kövér Lászlót a közelgő választásokra is kitért

– Milyen kampányra számít, eldurvulhat-e a hangnem?

A válasz egyértelmű: a kampány már most eldurvult.

Kifejtette, hogy az online térben zajló, személyes felelősséget nélkülöző kommentek miatt is a politikai közbeszéd olyan mértékben elaljasult, hogy ezelőtt húsz évvel még egy jobb kocsmából is kihajították volna azt, aki úgy beszél, ahogy ma az interneten emberek képesek leírni a maguk förmedvényeit. Ezután hangsúlyozta, hogy a közélet minőségének javítása nemcsak a politikusok, hanem minden állampolgár közös felelőssége. 

Amikor jövő tavasszal szavazni mennek, a választók jól gondolják meg, hogy kinek adnak bizalmat. Érdemes megnézni, hogy a jelöltek mennyi tiszteletet tanúsítanak másokkal, ellenfeleikkel szemben, mert ugyanannyi tiszteletet fognak majd tanúsítani velük, választókkal szemben is 

– figyelmeztetett a házelnök.

A házelnök elmondta, mi jelenleg a legnagyobb kihívás

Kövér László szerint a választói bizalom megőrzésének egyik kulcsa a gazdasági helyzet javítása. Az elmúlt évek sorozatos krízisei – a migrációs válság, a Covid-járvány, a háborús infláció – jelentősen megnehezítették a kormányzati munkát és az emberek mindennapjait. Eközben az energiaárak megsokszorozódtak és ezt súlyosbította az Európai Unió nemcsak ostoba, hanem egyenesen áruló és gyalázatos politikája – emelte ki.