„Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kezdeményezésére került elfogadásra az Országgyűlés által az a törvény, amely szerint a jogszabály által megalapozott amely egyedülálló módon kapcsolja össze a világszínvonalú csúcskutatást és a korai tehetséggondozást, ezáltal globálisan is kiemelkedő fejlődési utat biztosít a jövő magyar tudósai és innovátorai számára” – szól a minden bizonnyal nem túl erős kommunikációs vénával rendelkezők által megfogalmazott KIM-közlemény.
Ahogy arról korábban írtunk, az Országgyűlés döntése alapján létrejövő Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány tucatszám hozná haza a tudósokat külföldről, Magyarországot pedig az innovációs élbolyba kívánja repíteni. A „tudomány aranycsapatában” Krausz Ferenc Nobel-díjas tudós lesz a mindenről döntő csapatkapitány: ő irányítja majd az alapítványt, amelynek vezetésébe más Nobel-díjas kutatókat is meghív. Továbbá ő hívja haza, választja ki azokat a kutatókat, akik a programban részt vesznek, és segíti a tehetséggondozást is.
A nemes célkitűzések és az elvitathatatlan szakmai tekintélyt jelentő Krausz Ferenc neve mellett az Élvonallal kapcsolatban felmerül néhány kevésbé biztató szál is.
Ilyen például az, hogy a szervezetnek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi formát választották, ahol köztudomásúan az állami források elveszítik közpénz jellegüket. Erről és néhány más érdemes szempontról hiába kérdeztük anno a minisztériumot és Krausz Ferencet is, nem kaptunk választ.
A KIM mostani közleménye szerint az Élvonal Program három pilléren áll. Az első a világhírű tudósok körül felépülő tudásközpontok, amelyek nemcsak a legkiválóbb magyar elmék számára kínálnak majd szülőföldjükön ideális feltételeket céljaik megvalósításához, hanem alkalmasak szakmailag és nemzetközileg kimagasló külföldi szakembereket is Magyarországra vonzani és beágyazni őket a hazai tudományos ökoszisztémába, azaz az egyetemekre és kutatóintézetekbe.
A második pillér a tehetséggondozás, amelynek alapja, hogy a tudásközpontok mágnesként vonzzák majd a legkiválóbb fiatal magyar, illetve külföldi kutatókat. Ez egyedülálló lehetőséget teremt a középiskolai tehetséggondozó programok által kiválasztott tehetségek fejlesztésére egy Élvonal mentori hálózat létrehozásával. Cél egy kiemelt és fókuszált, már az általános iskola végétől a természettudományi tantárgyakban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, és így nagy eséllyel a tudományos-kutatói-innovációs pálya iránt nyitott vagy nyitottá tehető fiatalokat hatékonyan beazonosító és mentoráló, az élő- és élettelen természettudományi területek teljes spektrumára kiterjedő tehetséggondozó programelem kialakítása.
A harmadik pillér pedig a gyakorlati alkalmazás támogatása, azaz a tudományos eredmények innovatív termékek és szolgáltatások formájában történő piacra vitelének támogatását szolgáló programelem, melynek célja a magyar mélytechnológiai szektor fejlesztése, tehát az alapítvány a kutatási eredmények gyakorlatba történő átvitelét is hivatott támogatni – olvasható a KIM közleményében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.