Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Facebook-videóüzenetében arról beszélt, hogy választókörzetében kilenc cég kapott támogatást a kormány által indított Demján Sándor Program keretein belül.
A kilenc cég közel 600 millió forintos támogatásban részesült.
A nyertesek között van itt budakalászi, vörösvári, borosjenői, perbáli, pátyi és solymári vállalkozás is.
Az igazgató elmondta, hogy ennek a támogatási formának a lényege, hogy ha a vállalkozó betesz egy forintot egy fejlesztésbe, akkor a kormány mellé tesz egy másik forintot.
Kilenc győztes van, a támogatási összeg pedig 600 millió forint. Gratulálok a győzteseknek, hajrá Budakörnyéke!
Mint beszámoltunk róla, a 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program nyerteseinek listája jelentősen bővült az elmúlt időszakban.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést, összesen 104,3 milliárd forint értékben.
A támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.