Eltűnt L. Simon László nagy vihart kavart háziorvosos Facebook-bejegyzése

17 comments
  1. Sajnos a Sorosgyurcsány odavezérelte a gyűlölettől frecsegő, fizetett trollhadseregét, akik úgy csináltak, mintha lenne bármiféle összefüggés a tizenkét éve korlátok nélkül, teljhatalom birtokában uralkodó állampárt tevékenysége, és az egészségügy állapota között. 🙁 Szomorú ez, pedig az emberek április harmadikán erre is szavaztak, az orvoshiány és a szar ellátás a Nép akarata.

  2. Persze, nincs politika, most varrták a nyakukba a PCR tesztelést egy tollvonással, hétvégén kihirdetve. Nem került mögé pénz, paripa fegyver, se szakmai előkészítés nem előzte meg, se az ellátási útvonalak előzetes felépítése, semmi, OMBM. Aztán meg csodálkozás van, amikor a nagy ember véletlenül belekerül az állam által fenntartott bármibe.

    És persze nyilván csak az orvosok tehetnek róla, hogy nem ülnek be a Trabantba és repesztenek a beteghez… nem a politika, nem az immár 12 éve regnáló kormány és sikerült ennyi idő alatt kb. ezerrel kevesebb háziorvost “okozni”, jelentős többletfeladatokkal.

  3. Huh, megnyugodtam, még működik az öncenzúra. Azt kellett volna írnia, hogy a háziorvos helikopterrel ment ki, út közben megmentve 34 ember életét a kiváló felszereltségnek köszönhetően. Nem lett volna igaz, de ez eddig sem jelentett problémát.

  4. Ez az ember az elmúlt 2 évben egy kő alatt lakott, vagy mi? Egyszerűen felfoghatatlan számomra, h mi történik ebben az országban. Kétségbe ejtő, de persze NE JÖJJÖN SENKI A POLITIKÁVAL, mert az ugye az ég világon semmire nincs hatással…

Leave a Reply