Tragédia küszöbén: kimondták a legrosszabbat a parajdi sóbányáról
A parajdi sóbányai tragédia nem csak az erdélyi, de az egész magyar és romániai közvéleményt mélyen megrázta, a történetnek pedig sajnos még mindig nincs vége, sőt. Úgy tűnik hogy a helyreállításra szinte semmi esély nincs, a helyi környezetvédelmi miniszter a legutóbbi nyilatkozatában egyértelműen kijelentette, hogy a bánya megmentésére már nincs esély, szerinte a bemolás elkerülhetetlen.
Diana Buzoianu szerint nem az a kérdés, hogy beomlik-e a födém, hanem az, mikor és milyen gyorsasággal történik meg mindez. A Prima TV-nek adott interjúban elmondta: ő maga is jelen volt a helyszínen, amikor a bánya egyik szakasza részlegesen beszakadt.
.jpg)
Olvass tovább…
Felelőtlenség és halogatás: évek óta tudni lehetett a veszélyről
A miniszter meglehetősen élesen bírálta az érintett hatóságokat. Mint mondta, hosszú ideje lehetett tudni, hogy a sóbánya instabil, ennek ellenére az illetékes állami bányákkal foglalkozó intézmények nem léptek időben.
Buzoianu külön kitért arra az egészen abszurd esetre is, amikor a 2022-es áradásokat a hódokra (!) fogták, mintha ők tehettek volna az elmaradt medertisztításról. 2023 februárjában már egyszer elöntötte a víz a bányát, mégis csupán “mérsékelt” kockázatot állapított meg a vízügyi hatóság és azóta sem történt érdemi beavatkozás.

Olvass tovább…
A jelenlegi prioritások
A legsürgetőbb feladat jelenleg az ivóvízellátás biztosítása a környék lakóinak – egy helyi településre, Dicsőszentmártonba sürgősen vizet kell juttatni, a kormány ezért gyorsított eljárással vásárol korszerű sótalanító berendezéseket.
A cél, hogy az iskolakezdésre már működjenek ezek a rendszerek. A turisztikai részleg esetleges újranyitása vagy újjáépítése egyelőre nem kérdés – a környezetvédelmi tárca szerint most az ökológiai katasztrófa megelőzése és a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítése az elsődleges.
Az ATV tegnapi riportja a helyszínről:
