A One Magyarország bízik benne, hogy kezdeményezése nemcsak példamutató, hanem méltó lezárása a márkanagyköveti együttműködés megszűntetésének, derül ki a vállalat közleményéből.
Majka helyett civilek kapnak pénzt – Fotó: Markovics Gábor
A One márka mindenkihez szól és mindenkit képvisel. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a One Magyarországot képviselő személyek – sportolók vagy előadóművészek – közéleti szerepvállalásai és nyilvános tevékenysége, a nagyközönség előtt tett megnyilvánulásaik, illetve a tudatosan vagy akaratlanul kiváltott sajtó- és médiavisszhangja a One márka értékeivel minden esetben összeegyeztethetőek legyenek. A szerződés egyoldalú megszüntetését kizárólag üzleti és etikai szempontok indokolták.
A One Magyarország az adományozás során 19, Miskolcon, Ózdon, Kazincbarcikán, illetve a megye kistelepülésein működő a helyi közösségek támogatásában kiemelt szerepet játszó civil szervezetnek mindösszesen 150 millió forintot juttat. A támogatásból többek között jut majd a B-A-Z Megyei Kórház Gyermek Intenzív Osztály betegeinek gyógyulásáért Alapítványnak, a Bhim Rao Egyesületnek, a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Sárospataki Ösztöndíj Alapítványnak, a sajókazai Sólyom Telep Közhasznú Egyesületnek, vagy a roma gyerekek fejlesztésével foglalkozó Indahouse Egyesületnek is – zárul a One Magyarország tájékoztatása.
Valakire már hatással lehetett
Majka a nemrégiben megrendezett debreceni Campus Fesztiválon botrányos jelenetet adott elő. A főként diákokból álló közönség előtt Majka és táncosa eljátszották, hogy fejbe lövik a zenész által alakított miniszterelnököt. Azóta egy 48 éves debreceni – tehát ahol a fesztivál is volt – nő a miniszterelnök kivégzéséről fantáziált a közösségi médiában…